Az Egyesült Államokban 2032-ra nem lesz megfelelő számú és felkészültségű orvos – tudatta a Politico című lapban hétfőn közzétett összeállításában az amerikai orvosegyetemek szövetsége.

Aggasztó orvoshiány lesz az Egyesült Államokban
Fotó: Pixabay

A fizetett hirdetés formájában közzétett elemzésében a szövetség megállapította:

2032-re a szükségesnél 122 ezer orvossal kevesebb szolgálja majd a betegeket az országban.

A hiány mind az általános orvosok, mind a szakorvosok körét érinti majd. Ennek következtében egyre nehezebb lesz megfelelő orvosi ellátáshoz jutni, elsősorban a vidéki és elzárt, kisebb településeken.

A tanulmány felhívta a figyelmet arra is, hogy már most is legalább 84 millió amerikai él olyan vidékeken, ahol nincs megfelelő számú és felkészültségű orvos.

A jelenlegi és a várható orvoshiánynak a szakemberek szerint több oka van. Az egyik a többi között az, hogy idősödik az orvostársadalom. Az amerikai orvosok egyharmada 65 éven felüli, és készül a visszavonulásra.

Fontos okként jelölik meg a jelentést készítők azt is, hogy az amerikai társadalom egyre sokszínűbb, vagyis gyarapszik a különböző népcsoportok lélekszáma. A világ olyan vidékeiről is érkeznek az észak-amerikai kontinensre, ahonnan az Egyesült Államokban alig ismert betegségeket "hoznak magukkal".

Az elemzés nem tér ki a klímaváltozás miatt várható népvándorlásra. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) ugyanakkor már évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott egy elemzést, amelyben e tényezők várható egészségügyi következményeire hívta fel a figyelmet.

Az orvosegyetemek szövetsége minden bizonnyal erre is célzott, amikor felemlítette, hogy eddig ismeretlen betegségek jelennek majd meg,

a már ismert kórok pedig összetettebb kezelést, következésképpen magasabb fokú orvosi felkészültséget és szélesebb körű ellátást igényelnek majd.

"E kihívások nagy kockázatot jelentenek országunk számára" – hangsúlyozták az összeállítás szerzői.

Megállapítva, hogy jelenleg 154 akkreditált intézményben és több mint 400 kórházban és egészségügyi intézményben folyik orvosképzés az Egyesült Államokban, a szakemberek leszögezték: bővíteni kell mind az oktató kórházak számát, mind a kiképzendő orvosok és nővérek lélekszámát.

Itthon - 2019. October 18., 13:14
Ez áll Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatában
Itthon - 2019. October 18., 11:45
Megvan! Ő lesz Karácsony kabinetfőnöke
Itthon - 2019. October 18., 08:34
Erdogan alapítványa nyit iskolát Budapesten

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Rockxy
hát mer a putyin elszipkázza.
mega zorbán is gané, igaz ennek nincs köze a dokikhoz, de ha lenne, ő lenne a felelős.
mér ne lehetne má most rákenni?
különben nem számít, fegyvergyártóból van elég
jesz
tele van a világ jobb életre vágyó fiatalokkal, akik alig várják, hogy tanulhassanak, részt vegyenek a fejlett nyugat társadalmi életében...százezerszámra jönnek Európába, hogy elsajátítsák mindazt a tudást, amit itt felhalmoztak évtizedek alatt..

Nem kell semmi mást tenni, mint a vágyott ország határán aláíratni egy papírt, mely szerint vállalja a migráns a hat évnyi tanulást, aztán letudva a ráfordított segély összege.

Lesz itt annyi orvos, hogy sok is..ugyanez érvényes Amerikára is...tíz, és tízezrek indultak gyalog a Kánaán felé...nosza rajta, ahogy belépnek a határkapun, aláírják az oktatási papírt, máris mehetnek orvosost tanulni...pár év, és a bőség országa lesz az USA (is)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Nagyvilág - 2019. October 17., 19:22
Újra kiadják Hitler könyvét
Szórakozás - 2019. October 17., 17:44
Íme a világ legszebb nője – kizárólag tudományos alapon
Nagyvilág - 2019. October 17., 17:28
Ez a két cég tényleg tud brandet építeni