Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne, ha nem vette volna fel a közép-európai országokat – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Triesztben, ahol a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján vett részt.

Szijjártó szerint az EU-nak bővülnie kell

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Igor Crnadak Bosznia-Hercegovina külügyminisztere a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján Triesztben 2019. június 12-én. Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Az MTI-hez a tárca által eljuttatott nyilatkozatban a miniszter kifejti, hogy elég megnézni az elmúlt negyedév gazdasági növekedési adatait. Az öt legnagyobb növekedési ütemből négy közép-európai ország nevéhez fűződik. Teljesítményük nagy mértékben hozzáad az Európai Unióéhoz, amely gyengébb lenne, ha nem vette volna fel ezeket az országokat – mutatott rá Szijjártó Péter, aki szerint a nyugat-balkáni országok felvétele is erősítené az EU-t.

Ha az EU versenyképesebb és sikeresebb akar lenni, akkor nem csökkenteni, hanem növelni kell a tagországok létszámát. Ez egyszer már bejött(...), és ezért be fog jönni akkor is, amikor a nyugat-balkáni országokkal bővül

- húzta alá a miniszter.

Magyarországnak az az érdeke, hogy az Európai Unió erősebb és versenyképesebb legyen, mint jelenleg, hiszen gazdasági, beruházási szempontból ez fontos számára

- hangoztatta Szijjártó Péter.

Magyarországnak az az érdeke, hogy a bővítési politika folytatódjon, hogy az Európai Unió végre tovább bővüljön a nyugat-balkáni térség irányába, ezt diktálja a nemzetgazdasági és a nemzetbiztonsági érdekünk is

- mutatott rá a külgazdasági és külügyi tárca vezetője.

A politikus arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nyugat-balkáni feszültségeken úgy lehet a leginkább úrrá lenni és még biztonságosabbá tenni a térséget, ha felkínálják az európai integráció útját a nyugat-balkáni országoknak.

Így a gazdasági kapcsolatok is sokkal szorosabbak és hatékonyabbak lehetnek – tette hozzá.

Ráadásul a migrációs veszély sajnos továbbra is reális

- emelte ki Szijjártó Péter.

"Elnézve a Törökországban és az EU déli és délkeleti szomszédságában uralkodó állapotokat, több mint 30 millió ember él olyan sorban, hogy könnyen hozhat olyan döntést, hogy megindul Európa irányába" – hívta fel a figyelmet a magyar diplomácia vezetője.

Ezért fontos, hogy déli, délkeleti irányból is védve legyünk, és ha a nyugat-balkáni térséget integrálni tudjuk, az nagyobb védettséget ad hazánk számára a migrációs folyamatok megállítása szempontjából is

- tette hozzá Szijjártó Péter.

"Mi hamisnak, tiszteletlennek és elszomorítónak tartjuk azt a nyugat-európai érvelést, amely megkérdőjelezi a közép-európai országok hozzájárulását az Európai Unió teljesítményéhez" – mondta.

A miniszter a KEK külügyminiszteri találkozójának alkalmával külön kétoldalú találkozón is tárgyalt Miro Cerar szlovén külügyminiszterrel, Igor Crnadak bosznia-hercegovinai külügyminiszterrel, Massimiliano Fedrigával, a trieszti régió, Friuli-Venezia Giulia elnökével és Zeno D'Agostinóval, a trieszti kikötő első emberével is.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Szíjrágó most már bedugulhatna...
Jozefina
A szerencse, hogy az EU tojik szijjártó véleményére!!!
tudode
A leckét felmondta, leülhet, hiszen a szőnyeg szélére kerül hamarosan az EU vásott kölke
.
---- Bekeményít a finn EU elnökség: meghallgatják Magyarországot a Tanácsban
.
https://hu.euronews.com/2019/06/11/bekemenyit...
.
Tudniok kell, hogy el lesz a cafRANGJUK kapva, mivel
.
----- Többségben vannak a nők az új finn kormányban
.
https://index.hu/kulfold/2019/06/06/finnorsza...
.
Addig is kajáljanak sok babot, és erős pistát!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.