A lengyel alsóház, a szejm véglegesen megszavazta csütörtök éjjel a kiskorúak elleni szexuális visszaélések büntethetőségének szigorítását.

A kormánytervezetként előterjesztett előírásokat a szejm már májusban jóváhagyta a büntető törvénykönyv szélesebb körű módosításának keretében. A felsőház ezt követően több, egyéb előírásokat is érintő javítást javasolt a kódexben, amely az újbóli alsóházi megvitatás után immár csak az államfő aláírására vár.

A módosítások értelmében pedofil bűntettekért csakis letöltendő szabadságvesztés szabható ki, az ilyen bűncselekmény nem évül el, és a jövőben 5-től 30 évig terjedő, rendkívüli esetekben akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújtható. A pedofil tettekért jogerősen elítéltek listájára, amelyet egy 2016-os törvény alapján tettek elérhetővé, felkerül az elkövető foglalkozására vonatkozó bejegyzés is.

Az ellenzék formális okokból szabálytalannak találta az új előírások parlamenti elfogadásának folyamatát. Kifogásolta továbbá, hogy a módosítások nem eredményezik majd a kiskorúak hatékonyabb védelmét, és nem küszöbölik ki az egyházban történt visszaéléseket, amelyekre az utóbbi időben a közvélemény figyelme irányul.

A kormányzó Jog és Igazságosság szerint az egyes papok által elkövetett bűntetteket szigorúan kell megítélni, a pedofília jelenségét azonban nem lehet csak egyházi körökre szűkíteni. Mateusz Morawiecki kormányfő ezért különbizottság felállítását jelentette be május végén, a testület a különféle társadalmi közegekben előforduló pedofília eseteit vizsgálja majd.

A lengyel igazságügyi tárca statisztikái szerint 1990 és 2018 között a pedofília miatt elítéltek körében az egyházi személyek 0,3 százalékot tettek ki. Rendőrségi statisztikák szerint a pedofil cselekmények elkövetői a leggyakrabban a gyermekek családtagjai, az esetek többségében alacsony iskolázottságúak, de ismertek művészek, pedagógusok, orvosok által elkövetett visszaélések is.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ameddig egy molesztálási ügy az egyházon belül marad és nem kerül a hatóságok tudtára – mint ahogy az normális esetben elvárható lenne, hiszen a világi törvények ellen cselekszik az, aki szexuálisan bántalmaz egy gyermeket – addig itt tényleges változás nem fog történni. Illetve ameddig az egyházmegyék szekta-szerűen védik meg a saját papjaikat a bántalmazottakkal szemben, addig megint csak nem érdemes csodákat várni. Magyarországon még az is gondot okoz, hogy egyáltalán beismerjék, a pedofília jelen van a magyar katolikus egyházban is. A pedofília bűncselekmény, aminek a kivizsgálása és büntetése nem az egyház feladata. Tehát, ha a szomszédom erőszakot követ el a gyermekemen, akkor lehet hívni a rendőrséget, és leültetik a szomszédot. Ha ugyanezt egy pap követi el, akkor ehelyett, valami papi társaságnak kell szólni, akkor lesz neki ejnye-ejnye és áthelyezik, hogy ott tovább folytathassa. Na ez a mi keresztény kultúránk, amit meg kell őrizni. A magyar papok tehát azért sem pedofilok – amellett, hogy gyermek- és családszeretőek – mert a liberalizmus ide még nem tette be a lábát. Bezzeg a francia, spanyol és német liberális papok, na azok csak az igazán pedofilok. Egy konzervatív, magyar pap soha nem vetemedne arra, hogy molesztáljon egy kisgyermeket, viszont ha esetleg mégis megtörténne – Veres András győri püspök, a püspöki kar elnöke szerint tizenegynéhány hazai esetről tudni – akkor sem tud róla a magyar közvélemény, méghozzá a következők miatt nem: "Nem kaptunk rá felkérést, hogy készítsünk összesített statisztikát, és nem is érzem szükségét ennek, mert minden egyházmegye és minden szerzetesrend maga jár el a saját ügyeiben."
1magyar
Legalább a lengyelekben van egy kis emberség! Az igazi kiegészítés az lenne ha minimum levágnák a farkukat az ilyen selejteknek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.