A Momentum EP-képviselője éppen ott privatizálna, ahol ez nagyon nem működik. Vonatra szállt hétfőn a momentumos Cseh Katalin, hogy megválasztott EP-képviselőként azzal menjen Brüsszelbe, ezzel kívánta felhívni a figyelmet arra, mennyire bonyolult és nehéz művelet is Budapestről az EU tulajdonképpeni fővárosába eljutni vasúton, amely pedig a leginkább környezetkímélő eszköz hosszabb utazásokhoz. Eddig minden rendben is van, fiatal politikushoz illően az összes közösségi médián végig is közvetítette a hosszú, zötykölődésnek a modernebb osztrák és német vonatok miatt éppen nem nevezhető utat. Azonban valahol az osztrák, állami ÖBB Railjetje és a német állami Deutsche Bahn nem kevésbé gyors és hatékony hálózata között azonban Cseh éppen arról írt Facebook-oldalára, milyen jó ötlet lenne, ha mindebben a magáncégek is részt vehetnének: „Az állami kézben levő vasúti monopóliumokat pedig fokozatosan ki kell nyitni a piaci verseny előtt, hogy a magasabb minőség és az olcsóbb árak...

Forrás: merce.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Svájcban rengeteg kisebb regionális és turisztikai vasút magánkézben van, és mindig is abban volt. Egy átlag keresetű svájci állampolgár a statisztikák szerint, évente átlagosan 42-szer utazik vonaton, ami európai viszonylatban rekordnak számít. Ez nagyban köszönhető a környezettudatos magatartásnak, - lévén a svájciak 30 százalékának nincs is autója- másrészt, pedig annak, hogy a társaságok kiváló logisztikai és technikai háttérrel működnek. A menetrend különösen sűrű, hiszen nyolc éve a vasúti reformintézkedések keretében félóránkénti vonatindulást vezettek be, vagyis 30 percenként minden pályaudvarról minden irányban indulnak járatok. MÁV: Mészáros Állami Vasút. Aki Lőrinc vizét issza,
saját vizét issza vissza. Mészáros Lőrinc vizeit osztják az arra szomjazóknak. 1,2 milliárd forintért szerződött tavaly a MÁV a felcsúti birodalomhoz tartozó Vivienvíz Kft.-vel azért, hogy cserébe sok vizet kapjon.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eriksson
Európai, sőt az egész világ magánvasutainak koordinációs vezérigazgatójává kinevezni Cseh Katalint!!!
Ő aztán tudja a tutit ebben is.
Eriksson
@durbincs: Tv műsorokban is úgy rugózik, mintha állandóan vonaton ülne.
lusta
A piaci verseny kikényszeríti a jobb menetrendet, a korszerű és elfogadható utazási körülményeket. Ne menjünk messzire. Nézzenek széjjel a V4 országaiban, hatalmas különbség van. Pl. a cseheknél már 3 társaság szállítja az utasokat Ostrava és Prága vonalán. Régebben az országos barátom repülővel járt fel, míg most már csak vonattal. Vagy a lengyeleket nézzük. Már a vicinálisokon is az alacsonypadlós vonatok terjednek el a WiFi már standard szolgáltatás. A most újranyitott egyik vonalon (Legnica-Lubin) a megnyitó ünnepség lett megzavarva, késve nyitották meg, mert a lakosok a pályát lezárták követelve 3 megálló visszaállításást. Sikerrel jártak. Ja, ezen a vicinálison 120 a sebesség, ami nálunk a most felújítandó miskolci vonalon lesz. Tragédia, ami kis hazánkban van..
eretlen
@durbincs: Próbálj hazajutni bárhonnan vonattal. Neked véleményed is van vagy csak a kérdőjelet tanultad meg magyarul ?
Lepényleső
Lehet ezt a labdát majd nem leütni,fides módra? Egy követ fújnak ezek,mindegy mi az álca?
Nessy
Majd ha kánikulában órákat áll a vonat és a két órás út hat órát vesz igénybe, vagy tömegben, melegben 120 km két órát vesz igénybe akkor szólalj meg!
Eriksson
@Nessy: Ha pályaprobléma adódik, lehet a vonat akármilyen magánkézben, nem fog gyorsabban haladni.
Nessy
@durbincs: Ne a saját környezetedből indulj ki!
Nessy
@Eriksson: Lényeg a kínaiaknak hitelből gyors pályát építeni.
Commenter
@durbincs: magának könnyű. A légkondis felcsúti kisvasúton. A hátizsákjának is vesz jegyet maga is?
Nessy
@Eriksson: Hogy a pálya és a vonatok is modernizálására szorulnak. Ha lenne rá pénz.
Commenter
@Nessy: A Belgrád-Bp vonal a legfontosabb, a belföldiek rohadhatnak nyugodtan.
Eriksson
@Nessy: Majd, ha Cseh Katalin privatizálni fogja a vonatok után a pályákat is, akkor esetleg.
Commenter
@Eriksson: rohadnak is. Belinkelted: "A MÁV számára mindennél előbbre való, hogy az utasok minőségi kiszolgálása érdekében javítsa, fejlessze a szolgáltatását, mert a versenyképességet csak a színvonal emelésével lehet megőrizni, fokozni. Ezt három alappillérrel igyekszik elérni: egyrészt a járműpark megújításával, másrészt a vasúti pályafelújításokkal, harmadrészt az állomásfejlesztési programmal. Ezek a folyamatok az elmúlt négy évben felgyorsultak, a célok megvalósításához kormánytámogatást is kaptunk." Úgy látszik elméletben képben vannak, gyakorlatban a kormánytámogatás ellenére sem sikerült javítani semmin. A MÁV ugyanabban a szindrómában szenved mint az egészségügy.
csak úgy....
@Eriksson: ha ez a privatizációs gondolat,egy fideszes atyafi fejében fordút vóna meg,akkor veresre tapsikolod a tenyered! :)
Eriksson
@Commenter: Ezt is belinkelhetem, ami csak a 120-as pályaszakaszon történt az utóbbi időben: www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=120-as+vas%C3%BAti+p%C3%A1lya
Állomások lettek felújítva, felüljárók épültek, Szolnok-Szajol között vasúti híd is épült.
A link alatt viszont más beruházások is láthatók.
Commenter
@Eriksson: valóban, de ettől az egész még úgy nem működik ahogy van, és ilyen a bkk is a sok részleges villamossín-felújíitásával. Toldozgatnak-foldozgatnak pont a kánikulában aztán fél év múlva jön egy nagy zuhé és bedől a felújított sínszakasz.
Eriksson
@Commenter: Minden lehetséges, de a vonatok privatizálásával ez a probléma nem fog megszűnni. Cseh Katalin képviselőnő nem gondolta át a dolgokat, anélkül szörnyülködik, hogy egyáltalán fogalma lenne a dolgokról.
Ha ilyen és hasonló "problémákkal" fog előjönni az EP-ben, ki fogják röhögni.
Commenter
@Eriksson: hát azt várhatjuk, hisz mindent épp visszaállamosítanak. Szerintem inkább kásler tegnapi felszólalását röhögnék ki az EP-ben.
CsipkeRózsa
Csak óvatosan, mert Cseh Katalin ötletét a fidesz elkezdi megvalósítani. Hogy ez eddig nem jutott eszükbe!
Commenter
@durbincs: A panelszövegeit elnézve, nem maga írta kásler tegnapi beszédét?
Eriksson
@Commenter: Ne terelj. A MÁV-nak vannak kiprivatizált ágazatai, de az utasszállítást biztonsági okokból egy kézben kell tartani
Commenter
@Eriksson: ez nem terelés, csak egy megjegyzés volt. Az orbáni politika amúgy is vakvágány, kisiklunk...
Eriksson
@Commenter: Most hallom, Hogy Komáromi Zoltán az ország körzeti orvosa belépett a DK-ba, a független Kálmán Olga hívására!
csak úgy....
@Eriksson:a biztonsági ok,hogy hetente szarrá vernek 3-4 kalauzt?
Commenter
@durbincs: maga se panaszkodhat, ritkabolondnak, idegsérültnek, bányakeccósnak nevez másokat.
lusta
@Eriksson: Érdekes, de a V4 országaiban, rajtunk kívül, több társaság is szállítja az utasokat. Na azóta, gyorsabb, olcsóbb és utasbarátabb lett a vasúti, közúti utasszállítás.
Ön szerint akkor az utasbiztonsági okokból hagyja le a csiga a vonatot?
rtl.hu/rtlklub/fokusz/csiganak-oltozott-es-megelozte-a-debrecen-es-mateszalka-kozott-kozlekedo-vonatot
Eriksson
@lusta: Ez tényleg viccesre sikeredett. :)))
verőce21
A vasúti pályákat nem fogják privatizálni Magyarországon. Már 130 éve Baross Gábor ismerte fel, hogy a különböző, gomba módra szaporodó, magánvasutakat az államnak kell átvenni, egységesíteni, mert annyiféle szabály szerint épültek, ahány társaság volt. Az semmiképpen nem kívánatos, hogy a különböző társaságok, különböző előírásai szerinti pályákon közlekedjenek a vonatok. (terhelés, vágányosztályok, pályasebesség, bizt.ber., felsővezeték, stb.)
Ez nem fog előfordulni.
Itt Mo.-on kizárólag egy-egy járat, viszonylat kocsijainak, mozdonyainak privatizálása van már két évtized óta terítéken, ahol a kocsik, szolgáltatások minősége lehet eltérő. Ebben igaza is lehet az EP képviselőnek, csak nem ártott volna tájékozódnia előbb a szervezeti felépítésről, mielőtt erősen félreérthető megállapításokat tesz.
Eladott Ország
Svájcban rengeteg kisebb regionális és turisztikai vasút magánkézben van, és mindig is abban volt. Egy átlag keresetű svájci állampolgár a statisztikák szerint, évente átlagosan 42-szer utazik vonaton, ami európai viszonylatban rekordnak számít. Ez nagyban köszönhető a környezettudatos magatartásnak, - lévén a svájciak 30 százalékának nincs is autója- másrészt, pedig annak, hogy a társaságok kiváló logisztikai és technikai háttérrel működnek. A menetrend különösen sűrű, hiszen nyolc éve a vasúti reformintézkedések keretében félóránkénti vonatindulást vezettek be, vagyis 30 percenként minden pályaudvarról minden irányban indulnak járatok. MÁV: Mészáros Állami Vasút. Aki Lőrinc vizét issza,
saját vizét issza vissza. Mészáros Lőrinc vizeit osztják az arra szomjazóknak. 1,2 milliárd forintért szerződött tavaly a MÁV a felcsúti birodalomhoz tartozó Vivienvíz Kft.-vel azért, hogy cserébe sok vizet kapjon.
csak úgy....
@verőce21: csak ámulok és bámulok,hogy mi mindenhez nem ért egy ukrán tutajos...
Commenter
@csak úgy...: most már ukrán és tutajos? akkor nincs is az országban már.
csak úgy....
@Commenter: a napokban még (állítólag) a rajnán csólnakázott , most hirtelen vasutas...
a marhára okos emböröknek ez nem probléma,föleg ha mindenhez értenek.
Commenter
@csak úgy...: csak kell ide is egy johannes fac totum...
csak úgy....
@Commenter: Yes, trust them not, for there is an upstart crow, beautified with our feathers, that, with his Tygers heart wrapt in a Players hide, supposes he is as well able to bumbast out a blanke verse as the best of you; and being an absolute Johannes Factotum, is in his owne conceit the onely Shake-scene in a countrie. :)
Commenter
@csak úgy...: trust them/him not, the only shake scene in a country with the feathers of a peacock and the peacock dance (with apologies to the Bard)
csak úgy....
@Commenter: Remélem,hogy csak érvényes jeggyel, bóklásztak az utasok a sínek között...
Commenter
@csak úgy...: ezt nem értem, hogyhogy nem ment utánuk a csuti magángépe?
Commenter
@csak úgy...: sőt, a poggyásznak is vettek jegyet...
verőce21
@Commenter: @csak úgy...: (18:01-21) Nem vagyok egy reneszánsz ember - minden tehetség ura, de néhány dologhoz jól értek. :)
verőce21
@Commenter: (18:23) Ellentétben veled, aki, "Kilenc kézműves, tizedik a nyomorúság."
verőce21
@csak húgy...: (17:58) Bohóc létedre nem csoda, ha kitalálsz hülyeségeket, de velem kapcsolatban ne terjessz hazugságokat. Köszönöm.
Nem vagyok sem ukrán, sem tutajos. Néha a saját hajóinkat szoktam vezetni, ha a hajóvezetőmnek nem érvényes az engedélye. A Rajnára ugyanis külön vizsga szükséges.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.