Az európai aláírók mindeddig azt hangoztatták, hogy fenn akarják tartani a megállapodást.

Irán folytatja a nagyhatalmakkal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodása előírásainak fokozatos felmondását, ha nem kap pozitív jelzéseket a többi aláírótól – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök szombaton az Ázsiai Együttműködési és Bizalomerősítő Konferencia dusanbei csúcstalálkozóján.

Róháni májusban közölte először, hogy Irán megkezdi az atommegállapodás részleges felmondását amiatt, hogy az Egyesült Államok tavaly egyoldalúan teljesen felmondta azt a maga részéről, és újra szankciókat vezetett be Irán ellen. Hozzátette akkor, hogy ha a többi aláíró ország 60 napon belül nem védi meg Iránt az amerikai szankcióktól, akkor az ország elkezdi az urándúsítást egy magasabb fokon, amit a 2015-ös megállapodás tilt neki.

Nyilvánvaló, hogy Irán egyoldalúan nem ragaszkodhat a megállapodás betartásához. Minden aláírónak hozzá kell járulnia annak helyreállításához

– mondta az iráni elnök Dusanbéban. Arról nem beszélt, hogy milyen pozitív jelzéseket szeretne látni, illetve, hogy Teherán mely előírásait mondaná fel a szerződésnek, amelyet az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával, Franciaországgal, Nagy-Britanniával és Németországgal kötött meg.

A Donald Trump elnök vezette amerikai kormány azért mondta fel a szerződést, mert szerinte Irán nem tartja be. Teherán tagadta, hogy ne tartaná be.

Az európai aláírók mindeddig azt hangoztatták, hogy fenn akarják tartani a megállapodást, viszont ezen országok több cége az Egyesült Államok pénzügyi nyomására már felmondta az együttműködést Teheránnal.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.