A floridai kampánynyitón Trump arról beszélt, hogy korrupt rendszert örökölt, de már rendet tett.

Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újraindul az elnökségért – ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát. Beszéde elején felidézte:

éppen négy évvel ezelőtt közölte nyilvánosan a New York-i Trump-torony lépcsőjén, hogy indul az elnökségért. Történelmi pillanatnak nevezte azt a bejelentést, és megállapította, hogy akkor egy nagyszerű politikai mozgalom"indult útjára.

Trump bejelentette: újraindul az elnökválasztáson

Az elnök hangsúlyozta, hogy

korrupt és romos állapotban lévő politikai rendszert örökölt, de – mint fogalmazott – helyreállította azt a lincolni elvet,

miszerint a kormány a népből vétetett, a nép választotta és a népért dolgozik. Leszögezte, hogy a gazdaság jelenleg remek állapotban van, mindenki Amerikát irigyli. Trump előtt a first lady, Melania Trump mondott pár szót, az egész nagygyűlést pedig Mike Pence alelnök nyitotta meg.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

evacica
Remélhető, hogy ezt a fél örültet nem választják újra! Ez az ember csak bajt hozhat a világra! Az amerikaik leggyengébb, elnöke csak szítja és keveri a bajt!
rokker33
@Jozefina: Orbánnal találkozott azóta beszél félre!! Később majd jön a Soros migráns Brüsszel duma és meg is nyerte a választást 2/3 os győzelemmel!!:D Orbánnak bevált Trumpnak miért ne?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.