"Kirúgta" az Európai Bizottság elnöki tisztségéért folyó versenyből Manfred Webert a szociáldemokrata és az Újítsuk meg Európát (RE) nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció azzal, hogy kizárták a néppárti politikus támogatását – jelentette az Euractiv brüsszeli hírportál csütörtökön.

Lapvélemény: kirúgták Webert az európai csúcsvezetői versengésből

A cikkben arról számoltak be bennfentes forrásokra hivatkozva, hogy a két képviselőcsoport vezetői közölték Weberrel, nincs meg a parlamenti többség a parlamenti jóváhagyásához akkor sem, ha az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács esetleg őt jelölné.

Biztosították ugyanakkor arról, hogy az Európai Néppárt nemrég újraválasztott frakcióvezetőjeként továbbra is együtt kívánnak vele működni.

Egy névtelenséget kérő szociáldemokrata képviselő korábban azt mondta, rajtuk kívül még a zöldpárti frakció is egyetért abban, hogy nem Webernek kellene vezetnie az Európai Bizottságot, a szóban forgó csoport egyik társelnöke azonban nemrég kijelentette, hogy még nem hoztak döntést az ügyben.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Philipp Guelland

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@volvós: orbánnak teljesen mindegy ki lesz az EB elnöke, ő már kigolyózta magát, a fityeszt és Magyarországot is az elit klubból.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@F_Viktor: Csak nem képzeled, hogy elárulom neked itt nyiltan, vagy súgva, te matematikus Takony?
1magyar
@nevemnick: Azt mondod pénzért adjuk el az országot?
nevemnick
@1magyar: nem mi, hanem az imádott vezéretek és társai.
F_Viktor
@verőce21: Írod:
"Csak nem képzeled, hogy elárulom neked..."

Látod, Vergőce, nincs egyetlen esélyes jelölt sem aki nektek megfelelne!
Te is csak a szopófantomok táborában vagy!
verőce21
@F_Viktor: Dehogynincs! Csak még kéreti magát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.