Nem akar háborút Iránnal – fejtette ki ismételten Donald Trump amerikai elnök az NBC televíziónak péntek este adott interjújában.

Trump nem akar háborút Iránnal
Fotó: Youtube

Az elnök ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy amennyiben mégis háború robbanna ki, akkor az mindent megsemmisítene.

"Nem keresem a háborút, de ha kitörne, olyan lenne, amilyet még sosem láttunk, minden megsemmisülne"

- fogalmazott.

Az interjú az NBC Találkozz a sajtóval című, szokásos heti vasárnapi politikai vitaműsorában kerül adásba, de a televízió már pénteken este részleteket hozott nyilvánosságra belőle.

Az elnök kifejtette, hogy továbbra is szándékában áll tárgyalni Teheránnal, és nem támaszt előfeltételeket a párbeszédhez. Igaz, hozzáfűzte: Irán nem rendelkezhet atomfegyverrel.

Kitért a csütörtöki döntéshozatali folyamatra, amelynek a végén úgy döntött, hogy Washington nem indítja meg a csapásokat iráni célpontok ellen. Mint elmondta: a légtérben nem voltak repülőgépek – feltételezhetően polgári, utasszállító gépekre célzott –, de attól tartott, nagyon hamar megjelenhettek volna. Megismételte a péntek reggeli Twitter-bejegyzésében foglaltakat, vagyis azt, hogy a végső döntés előtt konzultált a tábornokokkal.

"Mielőtt nekiindulunk, tudni akarok valamit. Hány ember halna meg?" – idézte fel az NBC riporterének a párbeszédet. A tábornokok, akiket az elnök nem nevezett meg, 150 várható halálos áldozatot említettek.

"Egy pillanatig gondolkodtam, aztán azt mondtam: tudjátok mit, lelőttek egy névtelen drónt, egy repülőt, mi meg itt ülünk és 150 halott emberről beszélünk, akik fél órával azután, hogy igent mondtam a támadásra, már halottak. És nekem ez az egész nem tetszett, nem gondoltam, hogy arányos válasz lett volna"

- mesélte el a döntés előtti pillanatokat Trump.

Az elnök péntek reggeli Twitter-bejegyzésében már beszámolt arról, hogy pillanatokkal a csapásmérés előtt állította le az Irán elleni támadást.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Félelmetes, hogy Trump is úgy működik, játszadozik a nekije nagyobb gombjával, mint az iketeSÓJA arányaiban légypiszoknyi ország képviseletében mekkora kárt okozva a földrészének!
.
Ha annak van valóságtartalma, hogy
.
---- Trump azt állítja, hogy csak a kilövés előtt 10 perccel tudta meg, milyen sokan halnának meg a légicsapásokban
.
444.hu/2019/06/22/trump-azt-allitja-hogy-csak-a-kiloves-elott-10-perccel-tudta-meg-milyen-sokan-halnanak-meg-a-legicsapasokban
.
Ha emiatt nem váltják le az amerikaiak ezt a felelőtlen embert, ugyanúgy megérdemlik a sorsukat, mint Hungary, akik egy szakbarbár utcai harcost tartanak legfelsőbb tisztségben, akinek az IKERTESÓ valósíthatja meg háborús lököm, bököm retoriKÁJÁT!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.