Továbbra is bízik az Európai Bizottság (EB) elnöki tisztségének megszerzésében Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) jelöltje erről a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak beszélt.

A politikus az európai uniós (EU-s) tisztújítás ügyében június 30-ra összehívott rendkívüli EU-csúcsig hátralévő napokban az Európai Parlament (EP) többségi támogatásának elnyeréséért küzd, hogy nyomást gyakoroljon a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsra.

Most a képviselőkön a sor, el kell dönteniük, hogy mi fontosabb számukra, a pártpolitikai és nemzeti érdekek, vagy pedig intézményük, az EP befolyásának erősítése

- mondta Manfred Weber.

Hangsúlyozta, hogy továbbra is kiáll az úgynevezett csúcsjelölt elv mellett, amely szerint a képviselőknek annak a pártcsaládnak az EP-kampányban indított csúcsjelöltjét kell megválasztaniuk EB-elnöknek, amely a legtöbb szavazatot gyűjtötte az EP-választáson.

Ennek az elvnek az érvényesítése hozzájárulna "az EU sürgetően szükséges demokratizálásához" – fogalmazott a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Kiemelte, hogy növekedett a részvételi arány a májusban tartott EP-választáson, és ebben a helyzetben veszélyes lenne, ha sérülne az EB-elnöki tisztség betöltésének a csúcsjelöltekre alapozó modellje.

Az EU-s intézmények demokratikus legitimációjának erősítését célzó folyamatban visszalépés, "súlyos csapás" lenne, ha ismét "a diplomaták hátsó szobáiban" hoznák meg az EU-s döntéseket – mondta Manfred Weber.

Hozzátette: reméli, hogy a szociáldemokrata és a liberális képviselők elkötelezik magukat "Európa parlamentarizációja" mellett, és úgy véli, tragikus volna, hogyha egyes kormányok érdekei a választók döntése fölé kerülnének.

A Welt am Sonntag összeállításában kiemelte, hogy Manfred Weber a pénteken véget ért EU-csúcson súlyos vereséget szenvedett, mert az Európai Tanácsban nem sikerül megegyezni arról, hogy őt javasolják az EP-nek megválasztásra az EB-elnöki tisztségbe, és Angela Merkel német kancellár, a CSU testvérpártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa sem támogatta őt nyilvánosan.

Manfred Weber bizottsági elnökké választását elutasítják mások mellett a liberálisok, akiket Emmanuel Macron francia elnök vezet, és a szociáldemokraták is, akiknek Pedro Sánches spanyol kormányfő a szószólója az Európai Tanácsban. A Welt am Sonntag értesülése szerint Angela Merkel a csúcstalálkozón mindkét kollégájának jelezte, hogy zavarják őt a Manfred Weber elleni heves támadásaik, és jelezte azt is, hogy amennyiben az EPP-s politikus kiesik a lehetséges jelöltek köréből, kiesik a liberális Margrethe Vestager és a szociáldemokrata Frans Timmermans is.

A francia elnök és a spanyol kormányfő valószínűleg bele tudna törődni ebbe a fejleménybe, amely egyben azt is jelentené, hogy "kudarcot vall a csúcsjelölti elv" – írta a Welt am Sonntag, hozzátéve: egyelőre nem világos, hogy Weber, Vestager és Timmermans kiesése után az Európai Tanács miként találhat jelöltet az EB élére az EP július 2-án tartandó alakuló üléséig.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/AP/Markus Schreiber

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Orbán a király és ő határozza meg, hogy akkor most mi legyen, ki kivel legyen, és hogyan lesz jobboldalról megmentve Európa, Weber azt is mondta: a fidesz tagságának kérdése Herman van Rompuy és a bölcsek kezében van, nem a magyar kormányéban. Herman van Rompuy fogja meghatározni, hogy a fidesz a pártunk tagja maradhat-e vagy sem. Tehát nyugika, propagandista NER-társak! Orbánon pillanatnyilag semmi nem múlik. Vagy mint Szájer Jocika ( barátok közt) montipájtonista megszólalásának a nemzeti összetartozás napján: Én döntöttem úgy, hogy nem indulok a néppárti frakció alelnökségéért. Jajólvanakkor. Csak azért említem meg, mert Manfred Weber, az alkalmatlan, gyenge vezető (via Orbán), akit a fidesz a szokásjog miatt (via Deutsch Tamás) kénytelen volt megszavazni az EPP frakcióvezetőjének, pont az ellenkezőjét mondta. Tudniillik, hogy ő nem engedte, hogy alelnököt jelöljenek a fideszesek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
jesz
Nem szoktam a miniszterelnökünkel foglalkozni, de ezt a hírt látva, és a bizakodó Webber nyilatkozatát olvasva azt hiszem Orbánnak fel kell kötnie az alsót...ugyanis azt mondta tévében-rádijóban, hogy megtett mindent azért, hogy Webber menjen a levesbe...

De Webber még nem ment, sőt esze ágában sincs erről a zsíros hatalmi pozicióról lemondani..

Ilyenkor mi van?...mert mintha légy esett volna a levesbe...
Eladott Ország
Orbán a király és ő határozza meg, hogy akkor most mi legyen, ki kivel legyen, és hogyan lesz jobboldalról megmentve Európa, Weber azt is mondta: a fidesz tagságának kérdése Herman van Rompuy és a bölcsek kezében van, nem a magyar kormányéban. Herman van Rompuy fogja meghatározni, hogy a fidesz a pártunk tagja maradhat-e vagy sem. Tehát nyugika, propagandista NER-társak! Orbánon pillanatnyilag semmi nem múlik. Vagy mint Szájer Jocika ( barátok közt) montipájtonista megszólalásának a nemzeti összetartozás napján: Én döntöttem úgy, hogy nem indulok a néppárti frakció alelnökségéért. Jajólvanakkor. Csak azért említem meg, mert Manfred Weber, az alkalmatlan, gyenge vezető (via Orbán), akit a fidesz a szokásjog miatt (via Deutsch Tamás) kénytelen volt megszavazni az EPP frakcióvezetőjének, pont az ellenkezőjét mondta. Tudniillik, hogy ő nem engedte, hogy alelnököt jelöljenek a fideszesek.
Commenter
@Eladott Ország: Miért ne bízhatna? A remény hal meg utoljára. A politikában nagyon sokszor fordul a kocka. És akár betölti Juncker megüresedett helyét akár nem ahhoz remélem elég sok szava lesz hogy orbán, tompi és tákolmányozó jocó és az egész pártjuk végleg ki legyen téve a Néppártból.
Commenter
@durbincs: maga is előásta magát itt most épp folyami halként. Hány néven játssza itt az ámokfutót anima, arcmás, black mirror, rhys ez mind maga yes?
CsipkeRózsa
@Commenter: ma, 18:12

Akiket felsoroltál, ő egyetlen hozzászóló, de nem durbincs.

Nem egyezik durbinccsal a stílus, a felhozott téma, a beszédkészség.
Commenter
@CsipkeRózsa: durbincs csak tetteti hogy olyan amilyen...ettől függetlenül lehet hogy a felsorolt mégsem durbincs.
csak úgy....
állítolag a durbincsból csinálnak valakit a tapasztalata és az éles látása a liberális világnézete alapján, szerintem jó döntés lenne ! egy csomó faß férne bele elölröl és hát turulu ..
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 16:38; "Pingpongozz, hogy el ne hízzál!"
uploads.disquscdn.com/images/8689e880784fe04add20f1accc2f04c633a37d629391f0ff3fe8ca63e4672b1d.jpg?w=600&h=303
uploads.disquscdn.com/images/609ec7051f0122148cad0bbdf58b412af55964c432f79ef61d48d905962bb5ec.jpg?w=600&h=225
Szomorú a nemzet, mert elképzelhető, hogy az a nemes, nemzetéért dobogó hatalmas szív esetleg nem is itt e honban, hanem valahol a sógoréknál Grazban dobog. Ha ez így van, akkor nagy a baj, mert nincs aki összefogja, terelgesse ezt a birka népet. Gondoljuk csak meg, ha az Alföld végtelen pusztaságán legel a gulya és a színmagyar pulik is a helyükön vannak, de hiányzik a gulyás, akkor az maga az anarchia, mert nincs aki összehangolja ezt az állati társadalmat. Mi most egyszerű birkák nem tehetünk mást, mint csendesen imádkozunk és drukkolunk a vezér egészségéért, felépüléséért, hogy majd újra diadalittasan kiálthassuk, hogy "Magyarország erősödik!"
scontent.cdninstagram.com/vp/e1fe0bf2e7cf1e685646b076421002dc/5D3F9017/t51.2885-15/e35/c0.32.643.643/s480x480/40536259_1170271373121779_3641360436945370976_n.jpg?_nc_ht=scontent-sea1-1.cdninstagram.com
Commenter
@durbincs: maga itt a Liberonak vagy a Pampersnek csinál reklámot mások fikázásával?
Commenter
@durbincs: és a magáé? Svájci sajt lyukas, narancsos? hagyjuk már.
Eladott Ország
@Pegero: Gondoltam válaszolok, de megsemmisültem az érveid miatt. Mocsok kemény vagy, nem engeded megülni az ész diadalát...
uploads.disquscdn.com/images/23d585e2f5dd7d0e4d1b667e6a805bd81029d0957f0d328a716df1e811208640.jpg?w=600&h=410
Eladott Ország
@Pegero: Én a cikk tárgyára válaszoltam, június 23.-án 17:09-kor. A fikázás az okoskodás mi vagyunk a nemzet, a fidesz barmokra jellemző! Érdekes, akkor a jogállamiság kérdése a hetes cikkely, miért csak Magyarországot érinti. Mert mindenki hülye, és az autópályán mindenki velünk szemben jön, csak a bűnöző cigány és politikai kurvái a helikopter?!
csak úgy....
@Pegero: valami kézzel fogható magyarázatod van arra is,hogy engem miért blokkol a propeller ,mióta fidesz kézbe került? viktor ígérte,hogy a másképp gondolkozók ...stb nincsenek hátrányban! te lökheted a süketet ,de nekem kuss ...érdekes!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.