A török kormánypárt "nem hagyhatja figyelmen kívül a nép üzenetét" a vasárnapi isztambuli főpolgármester-választáson elért ellenzéki győzelem után – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden, a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén.

Erdogan visszavesz az illiberalizmusból?

A szavazás óta tartott első nyilvános beszédében Erdogan hangsúlyozta, hogy az AKP "nem dughatja homokba a fejét".

Egyúttal felhívta a figyelmet: a kormánypárt – politikai gondolkodásával összhangban – nem sértődik meg, nem vádolja a népet. "Pont ellenkezőleg, megvizsgáljuk, hogy miért nem tudtuk megértetni magunkat az emberekkel" – fogalmazott a török elnök.

Jelezte: kimutatjuk, hol milyen hiányosságok, hibák voltak és igyekszünk orvolsni. A tanulmányok alapján határozottan megtesszük a szükséges lépéseket, ám nem külső iránymutatás, hanem saját önmeghatározásunk szerint – szólt párttársaihoz Erdogan, aki államfőként az iszlamista-konzervatív kormánypárt elnöke is egyben.

Hangsúlyozta: az AKP Isztambulban a rendelkezésére álló kerületi polgármesterek és a városi tanácsban ülő tagjai révén arra fog törekedni, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsa a metropolisz lakóinak. Erdogan ugyanakkor kiemelte: személy szerint ő maga, a minisztériumok, valamint az egyéb állami intézmények is tovább dolgoznak az Isztambullal kapcsolatos tervek, befektetések, célok megvalósításán. "Amíg Allah életet és erőt ad, azon dolgozunk, hogy méltóvá váljunk a nép szeretetére és bizalmára" – fogalmazott a török államfő.

Erdogan felszólalásában ismét gratulált a fő ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló Ekrem Imamoglunak, aki a nem hivatalos végeredmény értelmében 54,21 százalékkal, a korábbinál jóval nagyobb arányban győzött a vasárnap megismételt isztambuli főpolgármester-választáson. A török elnök nyomatékosította, hogy tiszteletben tartja az isztambuliak döntését, és reményét fejezte ki, hogy az a város és az ország javára válik.

Az AKP jelöltje, Binali Yildirim volt kormányfő ezúttal a szavazatok 44,99 százalékát kapta.

A szavazást azért ismételték meg, mert a március 31-i helyhatósági választáson született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt a számlálóbizottságokban és a számlálólapokon tapasztalható szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek a főpolgármester-választás eredményét érvénytelenítette, Imamoglu főpolgármesteri megbízólevelét pedig visszavették. A lépés nemzetközi bírálatot is kiváltott. Imamoglu akkor mindössze 0,16 százalékkal, azaz 13 ezer 700 szavazattal előzte meg Yildirimet, most ez a szám több mint 806 ezer 400.

Isztambul új főpolgármestere kedden közölte: a megbízólevelét valószínűleg szerdán veheti át ismét.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Megvan kitől plagizálta az illiberális izéKÁJÁT a csúszka mászka!
Szeparepa2
A semmiből nem lesz könnyű visszavenni, mert az illiberális egy pszeudo fogalom... és nem kell aggódni mert (sokadszorra) meg is írom szépen, hogy mit álcáz, mit takar, mire hazudták rá ezt a kamu fogalmat: A FASIZMUS fogalmára! Tehát valójában a fasizmusából, a fasiszta diktatúrájából tud visszavenni, a kamu illiberalizmus helyett, nos hát abból mondjuk nem árt visszavenni, de sok vizet nem zavar, hiszen a fasizmussal, csakúgy mint a nácizmussal, vagy bolsevizmussal, csak egyetlen dolgot lehet csinálni korrekten: MEGSZÜNTETNI és áttérni egy korrekt társadalomra... ennyi
SystemError
@Szeparepa2: Én mindig azon röhögök, hogy milyen politikai hitvallás az, amikor nem vagy semmilyen, csak egy másik fogalom fosztóképzett jelentése...:) "Milyen vagy, hát nem olyan!" Erre aztán lehet öntudatot építeni ! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok