Több olvasója is jelezte az Indexnek, hogy a Wizz Air kedd esti London-Budapest járatának utasai még szerda este is a londoni Gatwick repülőtéren vesztegeltek, egy napja nem tudtak hazajutni.

Egy napig vesztegeltek Londonban  a Wizz Air budapesti járatának utasai
Fotó: Kovács Tamás/MTI

A járatnak menetrend szerint kedd este 20:25-kor kellett volna indulnia, azonban technikai okok miatt ez nem történt meg. A beszámolók szerint közel három órát töltöttek az utasok a gépen, majd mindenkit leszállítottak, és azt az információt kapták, hogy a technikai hibát nem sikerült elhárítani.

Akinek nem jutott szállás, az a reptéren éjszakázott, a többieket reggel fél tízkor szállították vissza a Gatwickre, de itt még nem ért véget a kálvária.

Az utasoknak korábban azt ígérték, hogy a járat szerda délben végre elindulhat, ezt azonban elhalasztották, mert megsérült a gép.

Végül szerda este fél 10-kor gurultak ki a kifutópályára, az utasok elmondása szerint nevetséges, 250 eurós kárpótlást kapnak majd.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Azért a 250 Euro az napi árfolyamon számolva is kb. 80.000 forint. Egy napért. Van aki egy hónapot DOLGOZIK ennyiért.
Oké, nem jó, de nehogy már a szivem szakadjon értük. És utazzanak Lufthansaval vagy egyéb nagy légitársasággal, ahol ilyen eset szinte sose fordulhat elő. Az, hogy a jegy cirka a duplája, az majd helyettesíti a kényelmetlenséget. Valamit valamiért. Ilyen malőrökről már hallhatott, aki az olcsó repjegyre hajt.
Eriksson
@namihami: Szerintem a pórul járt utasok bőven megkapták a jegy árát is és a kellemetlenség fájdalomdíját is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.