Az egészségbiztosítás és a bevándorlás ügye uralta az amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok első vitáját, amelyet szerdán az éjszakába nyúlóan tartottak a floridai Miamiban.

Az egészségbiztosítás és a bevándorlás ügye uralta az amerikai demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok első vitáját

A 24 elnökjelölt-aspiráns közül szerdán este tízen léptek a kamerák elé, csütörtökön pedig szintén tízen – és szintén Miamiban – állnak a vitapódiumra. Négy jelölt nem vesz részt a nyilvános fórumon.

A szerda esti vitát az NBC televízió szervezte, és a két moderátor is a csatorna két munkatársa volt. Résztvevői a New York-i polgármester, Bill de Blasio, Julián Castro, az Obama-kormányzat volt építésügyi és városfejlesztési minisztere, Cory Booker New Jersey-i, Elizabeth Warren massachusettsi és Amy Klobuchar minnesotai szenátorok, Tim Ryan ohiói és Tulsi Gabbard hawaii képviselők, Beto O'Rourke Texas egyik ex-képviselője, Jay Inslee, az északnyugati Washington állam kormányzója és John Delaney, volt marylandi képviselő voltak. Az egészségbiztosítás és a bevándorlás mellett adókérdésekről, sőt, még arról is szó esett, hogy vajon szükség lenne-e a Donald Trump elnök alkotmányos felmentését célzó eljárásra.

A politikusok között kevés kérdésben volt egyetértés. A legnagyobb várakozás és figyelem Elizabeth Warren massachusettsi szenátor szereplését övezte. Warren a demokrata tábor liberális szavazóinak legnépszerűbb politikusa, s az utóbbi hetekben kivált népszerű lett, a többi között azzal a javaslatával, hogy meg kellene szüntetni a diákhiteleket.

Warren elsősorban gazdasági kérdéseket feszegetett. "Vajon ez a mostani gazdaságpolitika valójában kinek a javát szolgálja?" – tette fel a kérdést, és rögtön meg is válaszolta: a társadalom egyre keskenyebb felső rétegeit szolgálja. Támadta a nagy gyógyszergyártókat és olajipari vállalatokat, és az egyébként is lelkes közönségből viharos tapsot váltott ki, amikor leszögezte: "strukturális változásokra van szükség a kormányzatban, a gazdaságban és az országban". Még nagyobb tapsot kapott Warren, amikor kifejtette: a magánbiztosítási rendszert az egészségügyben a kormányzat által működtetett, állami egészségügyi rendszerrel kellene felváltani. E javaslatához csatlakozott Bill de Blasio, New York polgármestere is, akit szintén nagyon megtapsoltak. "Az egészségügyi ellátás alapvető emberi jog, és én harcolni fogok ezért az alapvető jogért" – szögezte le Warren.

A vita résztvevőinek többsége szerdán kapott először igazán lehetőséget a bemutatkozásra. Beto O'Rourke, aki kampánya elején rendkívül népszerű volt, de ez szinte hetek alatt megcsappant, szerdán este beszéde egy részét spanyolul mondta el. Cory Booker New Jersey-i szenátor szereplésének elemzők szerint a legérdekesebb momentuma az volt, amikor a moderátorok kérdésére, hogy visszaállítanák-e az iráni atomalkut, ő egyedüliként nem emelte fel támogatóan a kezét, vagyis jelezte, hogy egyetért a Trump-kormányzat politikájával. Julián Castro a szabad bevándorlás mellett állt ki, Inslee kormányzó pedig az abortusz szabadsága mellett foglalt állást. Washington állam kormányzója szintén tapsvihart aratott, amikor arra a kérdésre, hogy mi jelenti ma a legnagyobb veszélyt az Egyesült Államokra, rávágta: Donald Trump.

Donald Trump elnök, aki útban Japán felé az elnöki repülőgépen nézte a demokrata párti politikusok szereplését, Twitteren reagált a vitára. "Unalmas" – írta.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Youtube

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.