Ismét remegésroham tört Angela Merkel német kancellárra a nyilvánosság előtt, ezúttal egy minisztere csütörtöki kinevezési ünnepségén.

Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök hivatalában, a berlini Bellevue palotában tartott ceremónián az elnök mellett álló kormányfő

Steinemier beszéde közben reszketni kezdett. Összeszorított ajkakkal, karját keresztbe vetve igyekezett elnyomni a rohamot. Az elnöki hivatal egy munkatársa megkínálta egy pohár vízzel, amelyet elfogadott, majd rögtön vissza is adott.

A roham nagyjából másfél percig tartott. Christine Lambrecht igazságügyi miniszter államfői kinevezése fennakadás nélkül lezajlott. Angela Merkel az új miniszter eskütételén is részt vett a szövetségi parlamentben (Bundestag). Szóvivője közölte, hogy a kancellár jól van, tervezett programjait megtartják, így rövidesen útra kel Japánba, a G20-csoport csúcstalálkozójára.

A német kormányfőre alig tíz nap alatt másodszor tört reszketésroham a nyilvánosság előtt; június 18-án a kancellária udvarán lett rosszul, amikor a déli hőségben katonai tiszteletadással fogadták a bemutatkozó látogatásra érkező ukrán államfőt, Volodimir Zelenszkijt. A megbeszélésük után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva elmondta, hogy

kiszáradt, de időközben megivott több pohár vizet és jól van.

Berlinben csütörtök délelőtt viszonylag hűvös volt, előző nap viszont rekordközeli kánikula, 37 Celsius-fokos hőség sújtotta a német fővárost.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Adolfnak is a keze remegett. Nem rokonok? :-)
jesz
Rohama volt? A nyugdíjintézetbe kellene rohannia...vagy hősként akarja leadni a szerelést? Az már nem fog menni, mert amit élete során felépített, azt az utóbbi három évben hazavágta...
Sic transit gloria mundi...ez még a muttira is érvényes...sőt..
fekete
Becsinalt az EU-val egyutt! Es akor sem mond le!
bence
@fekete: ! Ebben már csak orbán múlja felül !
Szeparepa2
Sajnos nagyobb baj sejlik fel itt... :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. July 19., 06:10
Egy igazi nyár nap vár ránk
Sport - 2019. July 18., 21:17
Tovább menetel a Honvéd
Sport - 2019. July 18., 20:57
Lekaszabolták Szatmári Andrást