Egyébként a határozatot nagy többséggel megszavazták.

Ezek a fideszes EP-képviselők nem akarják, hogy az Európa Tanácsban kivizsgálják az orosz kapcsolatot is feltáró máltai újságírónő meggyilkolásának ügyét

Archív kép Daphne Caruana Galizia máltai oknyomozó újságíróról, akit az autójába rejtett pokolgéppel 2017. október 16-án a Mostában lévő otthonának közelében maggyilkoltak. Az 53 éves Caruana Galizia tárta fel többek között a hazája és az úgynevezett panamai offshore-botrány közötti összefüggéseket. (MTI/EPA/The Malta Independent)

Döntött az Európa Tanács: vizsgálatot kell indítani az autójában felrobbantott máltai újságíró ügyében. A kormányzati és ellenzéki korrupciót, illetve

a máltai elit alvilági, orosz és azeri kapcsolatait feltáró

Daphne Caruana Galiziát 2017 októberében gyilkolták meg, és azóta sem oszlanak a kétségek az elkövetőkkel és a nyomozás függetlenségével kapcsolatban.

A határozat a holland néppárti képviselő, Pieter Omtzigt jelentésén alapul, és nagy többséggel szavazták meg: 72 igen, 18 nem, 3 tartózkodás. Nem annyira nehéz kitalálni, kik nyomtak nemet. Az itt található összesítés szerint a 18 elutasító szavazatot a következők hozták össze:

a két olasz kormánypárt és Berlusconi pártja egy-egy képviselője,

egy ciprusi szocialista,

négy török Erdogan pártjából,

hat azerbajdzsáni képviselő

és négy fideszes. Név szerint: Németh Zsolt, Csöbör Katalin, Tilki Attila, Nacsa Lőrinc.

(444.hu)

Címlapkép: Youtube, BBC

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
világos ellenzik az "elit alvilági, orosz és azeri kapcsolatait feltáró" dolgokat! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Commenter: Na de a fütyisz mint NORMÁLIS PÁRT ne röhögtess ))))))))))))))))))
Commenter
@papa.49: természetesen egy abnormális párt tagjai nemmel szavaznak, mindenféle következmények nélkül. A helyükön maradnak a nagyon nemzethy keresztények, hogy is van ez a "ne ölj!"?
papa.49
@Commenter: Azt hiszed ezek ismerik a TÍZPARANCSOLATOT szerintem BIZTOS HOGY NEM, ezek csak a LOPÁS PARANCSÁT ISMERIK !!!
Desischado
Mindig szégyenezem, hogy ezek az aljas férgek szólnak kint, bennünket minősítenek. Amúgy szerintem is van összefüggés, félnek, hogy ők is képbe kerülnek. És ez világos üzenet, hogy a korrupcció ellen nyomozókat meg is lehet gyilkolni, úgysem vizsgálják!
papa.49
@Desischado: Sohase szégyelld, amit ránk irkálnak, csak figyeld meg ha ,,szopik a mutatvány,, (márpedig hamarosan az lesz) eltűnnek, és mint újra megvilágosodottak fognak nyalni az új hatalomnak, csak akkor össze kell őket szedni, és a nertagokhoz csapni, élvezzék a társaságukat !!!
Lepényleső
Úgy ne végződjék mint nálunk az olajozással kapcsolatos vizsgálatok? Aki vallott,akinek
vallott,aki bármiről tudott s pofázott,az már mind halott? A fővádlott pedig minden
nyomozati anyagot nyolcvan évre titkosított?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.