Több mint 30 milliárd (mintegy 9680 milliárd forint) euró hiányzik ahhoz az elkövetkező évek költségvetési terveiből, hogy Németország meg tudjon felelni a NATO elvárásainak, és a megfelelő mértékben fejleszteni tudja védelmi képességeit – jelentette hétfőn a Die Welt című konzervatív német lap.

Fejlesztenék a német hadsereget, csak nincs miből

A tervek szerint Berlin jövőre 44,9 milliárd eurót fordít majd honvédelemre, 1,7 milliárd euróval többet mint idén, ám 2021-től 2023-ig 44,1 milliárd euróról 43,9 milliárd euróra csökken a védelmi költségvetés, ami a bruttó hazai termék (GDP) arányában kifejezve is csökkenést jelent, 1,37 százalékról 1,24 százalékra. A NATO-szövetségesek arra tettek ígéretet, hogy 2024-re a GDP 2 százalékára emelik katonai kiadásaikat.

A Die Welt arra is felhívja a figyelmet, hogy ezzel a kormány szembemegy saját koalíciós szerződésével is, amelyben a kormánypártok a haderő folyamatos fejlesztése mellett kötelezték el magukat, és a GDP-hez mérten 1,5 százalékos védelmi kiadásokkal számoltak. Ehhez hiányzik a lap értesülése szerint a következő négy évben mintegy 33 milliárd euró. Jövőre hatmilliárd euró, 2021-ben 10, 2022-ben 13, 2024-ben pedig már 14 milliárd euró lesz a felhalmozott finanszírozási hiány az eredetileg kitűzött tervekhez képest.

A Die Welt birtokába jutott bizalmas jelentés kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen számok mellett nem tarthatóak a védelmi képességek fejlesztésére vonatkozó célok, és döntést kell hozni arról, hogy mely tervbe vett projekteket valósítják meg és melyeket halasztják el.

A nagyberuházások közül így veszélybe került a nehéz szállítóhelikopterek beszerzése, az MKS-180 fregattok hadrendbe állítása, illetve a légvédelmi képességek fejlesztése, amelyek terén a német hadsereg a NATO szerint jelenleg "kritikus kapacitáshiánnyal" küzd.

Hiányozhatnak források a nemzetközi együttműködésben megvalósított fejlesztésekhez, így európai drón, harci repülő és harckocsi kifejlesztéséhez is. Halasztást szenvedhet emellett alkatrészek beszerzése, a lőszerraktárak feltöltése, valamint a Tigris harci helikopterek fegyverrendszereinek korszerűsítése is.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Hja kérem. Nem mindenhol szárnyal úgy a gazdaság, mint Orbanisztánban. Nekünk még arra is van pénzünk, hogy kórházakat, templomokat építsünk külföldön, itthon meg minden utcasarokra stadionokat.
RonaGyuri
hát ha azt amit Orbán és bandája ellop az adójukból vissza kellene tartaniuk! =))
csak úgy....
@Shikari: tibi, már megint buta vagy,mint a segg...
jesz
..."Fejlesztenék a német hadsereget, csak nincs miből"...

be kell fogni a segélyen élő menekülteket...azok ruháért, kosztért, szállásért mindent megtesznek...és a guminő-ipar is fellendülne.

ha még ezután sincs elég pénz, vissza kell kérni a görög segélyt...az vágta haza a német költségvetést..
csak úgy....
@Shikari: csak azt vettem észre primitív tibi,hogy te csak magadban beszélgetsz,
hülyeségeket. :)
lusta
Nem úgy, mint nekünk. Ebből is látszik, melyik gazdaság az életképes, szárnyaló és melyik a csődközeli.
simmering73
Hja kérem. Nem mindenhol szárnyal úgy a gazdaság, mint Orbanisztánban. Nekünk még arra is van pénzünk, hogy kórházakat, templomokat építsünk külföldön, itthon meg minden utcasarokra stadionokat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.