Az ország fontos csomópontjainál testükkel zárták el az autópályák forgalmát, és ezzel megbénították Izrael közlekedését kedd este az etióp származású tüntetők, akik második napja tiltakoznak egy társuk vasárnap esti lelövése miatt – jelentette az izraeli tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna híradása kedden.

Etiópok bénították meg Izraelt

Az etióp származásúak az ország számos fontos városában barikádozták el testükkel a központi útvonalakat, s az utak mellett többfelé a vasúti közlekedést is megbénították a síneken tüntetve.

Tizenkilenc tiltakozót őrizetbe vettek az országszerte folytatott, többfelé erőszakossá vált demonstrációkon, ahol a rendőrök többfelé tömegoszlató fegyverek bevetésével próbálták járhatóvá tenni a legfontosabb főutakat.

A tüntetések azután kezdődtek, hogy délben több százan utolsó útjára kísérték a tizenkilenc éves Solomon Tekát, akit egy szolgálaton kívüli rendőr vasárnap este agyonlőtt a Haifa melletti Kirját Hajimban.

Megkezdődött a rendőr kihallgatása a rendőrség belső nyomozóosztályán, ahol azt vizsgálják, hogy a rendfenntartó jogszerűen járt-e el. Az első állásfoglalás szerint gondatlanságból elkövetett emberöléssel fogják vádolni, de még napokig, sőt hetekig is eltarthat a nyomozás ügyében. Ezért a bűncselekményért a helyi törvénykezés alapján akár tizenkét évig terjedő szabadságvesztést mérhetnek rá a bíróságon.

A rendőr védekezése szerint egy utcai csetepatét próbált felszámolni, amikor három fiatal köveket kezdett dobálni felé, közvetlen életveszélyben érezte magát, és ezért lőtt a földre célozva. A szemtanúk szerint viszont valójában nem állt fenn vészhelyzet.

A vizsgálat térfigyelő kamerák felvételein is alapuló első megállapításai szerint a civilben lévő rendőr nem volt közvetlen életveszélyben. Solomon Tekán kórházba szállítása után életmentő műtétet próbáltak végrehajtani, s ezért nem sikerült egyértelműen megállapítani, hogy valóban a földről visszapattant lövedék ölte-e meg.

Az izraeli etióp zsidók közössége már évek óta azért tiltakozik a rendőri brutalitás ellen, mert úgy vélik, a biztonságiak rasszista és megbélyegző módon bánnak az Etiópiából származó, sötétebb bőrű fiatalokkal pusztán bőrük színe miatt.

Januárban Tel-Avivtól délre, Bat Jamban lőttek le a rendőrök egy huszonnégy éves etióp származású fiatalt, aki a rendfenntartók szerint késsel fenyegetett egy rendőrt. Az eset akkor a rendőrség elleni tömegtüntetésekhez vezetett.

Több mint 135 ezer etióp származású él Izraelben, akik többnyire a nyolcvanas évek közepén vagy a kilencvenes évek elején vándoroltak be az országba, ahol beilleszkedésük a korábbi bevándorlóhullámokhoz képest több nehézségbe ütközött.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.