Új szankciókat helyezett kilátásba Irán ellen Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap.

Az amerikai diplomácia vezetője azt követően tette közzé álláspontját Twitter mikroblogján, hogy Teherán vasárnap bejelentette, megkezdi a megengedettnél magasabb fokú urándúsítást. "Az iráni atomprogram legutóbbi fejleményei újabb szankciókhoz és további elszigetelődéshez vezetnek majd. Az egyes országoknak vissza kellene térniük régi politikájukhoz, amely megtiltotta az urándúsítást az iráni atomprogram számára" – fogalmazott Pompeo a mikroblog-bejegyzésben. Az amerikai külügyminisztérium vasárnap jelezte, hogy Pompeo hétfőn reggel sajtótájékoztatót tart.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes vasárnap jelentette be, hogy Teherán – korábbi ígéretéhez híven – megkezdi a 3,67 százalékosnál magasabb szinten dúsított urán előállítását. Indoklásában azt hangoztatta, hogy országa azért indítja meg a dúsítást, mert a 2015-ben aláírt atomalkuban résztvevő európai partnerek nem tettek eleget vállalt kötelezettségeiknek. A politikus ismételten leszögezte, hogy Irán változatlanul támogatja a többhatalmi megállapodás érvényben tartását, és a kötelezettségvállalásai csökkentésére május óta tett intézkedései is visszafordíthatók. Egyben hangsúlyozta: erre csakis akkor kerülhet sor, ha eleget teszek Irán igényeinek, elsősorban biztosítják azt, hogy továbbra is exportálhasson olajat.

London, Párizs és Berlin már Mike Pompeo Twitter-bejegyzése előtt reagált az iráni bejelentésre. Mindhárom ország azt hangsúlyozta, hogy bejelentésével Teherán megsértette a 2015-ös többhatalmi atomegyezményt.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.