Washington katonai koalíciót szeretne kovácsolni az Irán és Jemen közelében lévő vízi utak ellenőrzésére – jelentette ki Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője kedden újságíróknak.

A tábornok közölte: az Egyesült Államok néhány nappal ezelőtt fejezte be a nemzetközi katonai koalíció tervezetét, közelebbi részleteket azonban nem mondott róla.

A most nyilvánosságra hozott információkból az derül ki, hogy a tervek szerint az Egyesült Államok gondoskodna a parancsnoki hajókról és irányítaná az egész katonai koalíció megfigyelő tevékenységét, míg szövetségesei hajói – saját zászló alatt – kísérnék a kereskedelmi hajókat és járőr feladatokat látnának el az amerikai hajók közelében is.

A sajtókonferencián – amelyen részt vett Mark Esper ügyvezető védelmi miniszter és Mike Pompeo külügyminiszter is – Dunford elmondta: "most folytatjuk a megbeszéléseket egy sor országgal, hogy meglássuk, összeállhat-e a koalíció, amely biztosítaná a hajózás szabadságát a Hormuzi-szorosban és a Báb el-Mandeb-szorosban".

Washington reményei szerint két héten belül kiderül, mely országok vesznek részt a tervezett koalícióban. A résztvevő országok számától is függ, hogy mekkora lenne a két szorost és a nemzetközi hajózási útvonalakat ellenőrző flotta. A politikai döntés megszületése után – mint mondta – "közvetlenül a katonákon a sor, hogy kidolgozzák, milyen speciális haderőre lesz szükség a terv gyakorlati megvalósításához".

Az Egyesült Államok Iránt okolja a Perzsa(Arab)-öbölben lévő Hormuzi-szorosnál és az Adeni-öbölnél lévő Báb el-Mandeb-szoros közelében kialakult bizonytalan helyzetért. A két tengerszoros fekvése stratégiai fontosságú. A Hormuzi-szoroson keresztül szállítják a világ kőolajexportjának csaknem egyötödét. Washington már korábban is felvetette a Hormuzi-szoros katonai ellenőrzésének kérdését, de a Báb el-Mandeb tengerszoros nemzetközi vizeinek ellenőrzéséről eddig nyilvánosan nem esett szó.

A teheráni vezetés korábban többször is azzal fenyegetett, hogy lezárja a Hormuzi-szorost, ha összetűzésbe keveredne az Egyesült Államokkal.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok