A "segíteni készek szövetségének" létrehozásával a Földközi-tengeren keresztül érkező menedékkérők önkéntes elosztását és befogadását szorgalmazza Heiko Maas német külügyminiszter – derült ki abból az interjúból, amely a Madsack médiacsoport lapjaiban jelent meg.

Az Európába érkező menedékkérők önkéntes befogadását szorgalmazza a német külügyminiszter
Fotó: Youtube

A szociáldemokrata politikus a Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) köthető lapcsoportnak adott nyilatkozatában Maas szerint Németországnak kell a kezdeményezés élére állnia.

"Tovább kell lépnünk azokkal a tagállamokkal, amelyek készek menedékkérőket befogadni, és a többi tagállam is bármikor csatlakozhat" – tudatta a német külügyminiszter, aki szerint az önként jelentkező országok között viszont kötelező elosztási mechanizmusra van szükség.

"A mi ajánlatunk áll: Németország kész jelentős hozzájárulást tenni, és garantálja, hogy a kimentettek jelentős részét átveszi"

- hangoztatta Heiko Maas. A szociáldemokrata külügyminiszter úgy gondolja, elfogadhatatlan az, hogy minden egyes érkező hajónál alkudozás kezdődik "emberéletekről".

"Megengedhetetlen, hogy a földközi-tengeri életmentés továbbra is azon a vitán bukjon el, hogy a kimentett embereket hogyan osztják szét"

- szögezte le Maas, aki szerint sem a mentők, sem a kimentettek nem tudják kivárni, hogy az utolsó uniós tagállam is beleegyezzen abba, hogy átvesz menedékkérőket.

A szociáldemokrata politikus bízik abban, hogy az önkéntes befogadás terén a következő hetekben sikerül döntő előrelépést elérni.

A Die Welt című konzervatív, német lap a nagykoalíció konzervatív pártját, a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) is megkereste Maas nyilatkozata miatt, és a párt frakcióvezető-helyettese, Thorsten Frei óvatosan elhatárolódott Maas nyilatkozatától, kiemelve, hogy alapvetően egyetért a kormány álláspontjával.

"Vannak viszont dolgok, amelyeket az ember megtesz ugyan, de jobb róla nyilvánosan nem beszélni. Ilyen a kimentettek tagországok közötti szétosztására vonatkozó mechanizmus létrehozása is"

- fogalmazott a politikus, aki hangsúlyozta, figyelni kell arra, hogy egy esetleges elosztási mechanizmus miatt ne induljanak még többen útnak. Frei szerint attól is óvakodni kell, hogy Németország egyoldalú kijelentéseket tegyen ebben a kérdésben. A CDU szerint továbbra is összehangolt, európai megoldásra van szükség.

A Madsack médiacsoport lapjai ehhez hozzáfűzik, hogy idén 682 ember lelte halálát a Földközi-tengeren Európa felé tartva.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nem jó ez így sehogy se! Egyrészt, embereket nem hagyunk tengerbe veszni, ez alap. Másrészt, mindenkit nem lehet befogadni, mert abba mi megyünk tönkre. A problémát igazából csak hosszútávon lehet már megoldani, Afrika fejlesztésével. Ennek meg pont alávág a klímaváltozás, szóval a kettő rohadtul összefügg. Talán az lehetne átmeneti megoldás, ha kihúzzuk őket a vízből és visszaszállítjuk. De ez is egy csomó jogi és emberi problémát felvet, de ha sikerül kiépíteni, esetleg csökkenne az indulók száma. Az biztos, hogy nincs jó megoldás és a mai helyzet kialakulásában a fejlett világnak jelentős felelőssége van.
tudode
A menedékkérők beceneve VENDÉGMUNKÁS! Nem tárt karókkal, apartmanokkal, talán okos házikókkal várja a VÁNYATOVICS, mert nem jött be a "GYERE HAZA FIATAL" programgya, oszt nincs akik épícsék a betonTEKNŐCKÉIT!!!
.
---- Vendégmunkásoknak építik sorra a szállásokat a dél-alföldi önkormányzatok
.
hvg.hu/itthon/20190713_munkasszallo_delalfold_onkormanyzat_morahalom_ujszentivan

.
Már fogagyák a pirézeket is, csak gyűjjenek!
cikicakk55
Mint embereket,nagyon sajnálom Őket,hogy olyan helyen élnek,ahol szinte lehetetlenek az életfeltételek. Még is úgy érzem,hogy az nem megoldás,ha egy másik földrészt bezsúfolunk egy kisebb földrészbe. Tényleg oda kéne vinni a tudást hozzájuk. meg kell tanítani őket eszközöket,gépeket készíteni. Afrikában rengeteget süt a nap.meg kell tanítani őket a nap energiájának használatára. Európát is sújtja a klíma változás.Itt is egyre nagyobb kincs a víz és a fa. Európában szerencsére él az emberekben az ösztön,hogy a nincsbe nem szülünk gyereket. Láttam jó sok filmet Afrikáról,ahol a gyerekek pipaszár végtagokkal,hatalmas hassal( nem a jóllakottságtól) szenvednek a hőségtől,az éhségtől, a betegségektől. valahogy tudatosítani kébe bennük,hogy a gyerekeknek szenvedés a részük,nem kéne annyi gyereket szülni. A fegyverek helyett költsenek fogamzásgátlókra az államok és azt juttassák el hozzájuk. Magyarország nincs veszélybe tőlük,mert ide eddig nem akartak jönni,ha csak nem teszik nekik kötelezővé,hogy itt kell élniük( mondjuk azt nem tudom,hogy miből,mert bár elég elmaradott ország vagyunk,de gépeink vannak és tudjuk is használni. Ez a túlságosan is nagy emberbarátság és tolerancia feléjük,még Európa bukását is jelentheti.
tudode
Aki hiszi, aki nem ŐSZENTSÉGÉNEK ki tudja melyik énje is kacérkodott a gondolattal:
.
---- Megdöbbentő felvétel: Orbán Viktor kvázi meghívót küld a migránsoknak Magyarországra
.
www.youtube.com/watch?v=TAPldi3SYmg
.
De oszt' az történt tavasszal, vagy mikor is, amikor részt vett a politikai szélHÁMOSKA a Charlie Hebdo békemeneten villant be a szürkécsKÁJÁBA, hogy a menekültekből is LÓVÉT lehet csiholni, sőt még GYŐZNI is lehet FÉLELEMKELTÉSSEL, Sorossozással, meg ami éppen a KOPÁSBAN lévő agytekervénye diktál!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.