Nem szabad engedékenynek lenni a demokrácia ügyében – mondta a luxemburgi külügyminiszter.

Kemény kézzel bánna Orbánnal a luxemburgi külügyminiszter

A luxemburgi diplomácia vezetője nem gondolja, hogy a világ, de legalábbis az EU végét jelentené, ha Ursula von der Leyen holnap elbukna a választáson, de győzelem esetén igen határozott fellépést követel a politikustól a magyar és a lengyel jogállam érdekében – írja a Süddeutsche Zeitung.

Jean Asselborn szerint a bizottsági elnöki tisztség várományosának állást kell foglalnia Orbán, Kaczynski, Le Pen és Salvini Európája ellen. A legrégebben hivatalban lévő uniós külügyminiszter azt mondta, nem szabad engedékenynek lenni a demokrácia ügyében. Számára ugyanis riasztó, hogy Budapest és Varsó milyen elánnal gátolta meg, hogy Timmermans legyen a befutó a versenyben, miközben a két állam egyáltalán nem veszi komolyan a jogállamiságot és a szolidaritást. Pedig a holland biztos az értékek Európáját, az emberi jogot és a közösségi felfogást képviseli.

Az interjúalany hangsúlyozta: Franciaországnak és Németországnak nem szabad megengednie, hogy alapvető kérdésekben megosszák. Mert ha nem egységesek, abból immár nem lesz háború, de sokkal jobb, ha közösen cselekszenek, mivel akkor jó irányba fut a szekér. Csak éppen az egyetértést sokszor csupán színlelik. Attól azonban nem tart, hogy Macron elfordul Berlintől és inkább más államoknak nyújt kezet, mert az elnök pontosan tudja, hogy a németek nélkül nem lesz semmi a javaslataiból.

Forrás: nepszava.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Egyetertek!
Rugja mar seggbe valaki orbant, de ugy hogy a fal adja a masikat.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Egyetertek!
Rugja mar seggbe valaki orbant, de ugy hogy a fal adja a masikat.
Commenter
Han von der Leyen mégis elbukik és jöhet a hétgyermekes családanya után a kétgyermekes Timmermans-ez orbán számára a világ végét jelentené, sajnos Jean Asselborn figyelmeztetése itt már kevés, mert cselekedni is kellene-és nem csak szóban kifogásolni orbán tetteit.
rokker33
Nem fognak semmit csinálni! Orbán azt csinál amit akar nem szólhat bele egy eu s vezető vagy politikus sem!! És jól teszi hogy nem hagyja magát,ha a nép birka és nem csinál semmit, akkor maradjon is még vagy 30 évig!! Megérdemeljük...
tudode
Az EU nem tehet arról, hogy csak egy BUNKÓCSKA, DE DRÁGA Viktorovicsot képes küldeni az EP-be!
.
Hiszen HARMINCEGY ÉVVEL EZELŐTT beszopták a KOPÁS-sal teli hadarását!
.
--- Orbán harminc éve a KISZ -ben
.
www.youtube.com/watch?v=v6I4bRJyqxY
.
Akkor "lenne" nyugalom, béke ebben az országban, ha ez a TÚLMOZGÁSOS, NEVELETLEN óber figura KIKOPNA a közéletből úgy, hogy essen transzba, és menjen a baromságaival oda, ahova való!
Eladott Ország
Ezt a rohadt, bűnöző és politikai prostituált csúti cigányt és bandáját mielőbb bíróság elé kell állítani! Minden nap mérhetetlen
társadalmi, gazdasági stb. pusztítást tudnak végezni.
Cincinntatus
Jean Asselborn számára ugyanis riasztó, hogy Budapest és Varsó milyen elánnal gátolta meg, hogy Timmermans legyen a befutó a versenyben.
Miért ne lehetne mást gondolni Timmermansról, mint ahogyan Jean Asselborn gondolkodik róla ?
Talán a Gondolatrendőrség nem engedi?
Az 1984 egy szatirikus politikai regény és szerelmi történet George Orwelltől, amelyben a mindent felügyelő állam tökéletes alkalmazkodást követel a polgároktól hazugságokkal, félelemkeltéssel és kegyetlen büntetésekkel.
A regényben a Párt minden egyén fölött tökéletes ellenőrzést gyakorol a Gondolatrendőrség segítségével a Párt ideológiájának megfelelően.
Aki Én
@Cincinntatus: ...pont mint orbánék. Milyen érdekes, hogy csak egy szemszögből látod a dolgokat.
nezelodo
Majd lecsendesedne ez a luxemburgi politikus is, ha Orbán bevásárolna náluk is euró milliókért egy rakás ócskavasat...
Borsodi
@nezelodo: Igazad van ezt a módszert alkalmazzák,de azért tudjuk,hogy nem mindenki korrupt számító gazember..
nezelodo
@Borsodi: Nálunk még a tolvajlást is Arany János gyönyörű nyelvezetével palástolják, és pávatáncnak becézik. Attól még az ami...
Desischado
Jó lenne, ha nem csak a szájkarate menne, hanem tennének is már végre valamit orbán ellen!
terlasz
Orbán biztos a dolgában, mert úgy gondolja, hogy a németek meg vannak véve. Nemcsak a fegyverbiznisszel, hanem az itteni nagy német cégeken keresztül. Lehet, hogy mégsem lesz jó ez a nő?
Eladott Ország
@terlasz: tegnap, 02:48; Egy német képviselő kérte ki az adatokat. Mégpedig a német gazdasági minisztériumtól és meg is kapta. A magyar kormány valószínűleg biztonsági kockázatra hivatkozva nem adta volna ki ezeket a számokat, bár a magyar ellenzéki képviselők közül igen kevésnek szokott eszébe jutni, hogy adatigényléssel bíbelődjön. Azt csinálja csak a nemlét peremén táncoló független sajtó, kaparják össze rá a pénzt, ahogy akarják és persze a fennmaradásukat is oldják meg. Ez esetben nem a független magyar sajtó kérte-perelte ki az adatokat, de ők szerezték meg az információt és írták meg. A nem kimondottan alulfizetett ellenzéki képviselők pedig – jó pár nap késéssel, szokás szerint – használják mint saját információt, amit a szél fújt az arcukba, forrást természetesen még véletlenül sem közölnek. Igaz, hülyén is venné ki magát, ha azt a látszatot keltenék a képviselők, mintha a milliós fizetésért mindössze időnként átfutnák a sajtót. Pedig.
A kormány akár el is számolhatna, hiszen NATO kötelezettségről van szó, bár azt bizonyára nem a NATO kötötte ki, hogy feltétlenül a németektől kell beszerezni a fegyvereket és egyéb felszerelést. A jelenlegi helyzetben tökéletesen mindegy, hogy van vagy nincsen ellenzéki tagja akár a bizottságoknak, akár az egész parlamentnek. Hogyan fog beválni az új "Lady M," az a jövő zenéje lesz, ha a bűnöző és politikai prostituáltra és bandájára ráhagynak mindent és tovább pénzelik, hogy az Unió pénzéből építse le a jogállamot hazánkban, akkor nem sokra mentünk vele. Reméljük nem így lesz.
tulipan
@Shikari: Tudod, nem "egy magyar" véleményével van itt senkinek gondja, hanem éppenséggel a Tieddel, Te ROMÁN VÁNDORCIGÁNY!
Eladott Ország
@terlasz: A fidesz a 600 milliárdos német fegyvervásárlással megvette Néppárti tagságát?! Reméljük, hogy a Néppárt Manfred Weber lesz annyira tökös, hogy kirúgja a soraiból a fidesz bűnbandát.
terlasz
@Eladott Ország: Nem a néppártot vette meg, hanem a németek lojalitását, legalábbis ezt gondolhatja.
A kirúgást már régen megkellett volna tenniük, nem elég a választások előtti színjáték. A tisztségek elosztásánál se nagyon kényeskedtek. Szerintem, maradnak a helyükön.
Lepényleső
Mi a gátja? Csak úgy mint a bán velünk csinálja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.