Az Egyesült Államok számos területen ellenséges magatartást tapasztal Kína részéről – jelentette ki John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó kedden egy washingtoni konferencián.

Egy konzervatív alapítvány háromnapos rendezvényén Bolton kifejtette: szerinte Kína a Dél-kínai-tengeren mesterséges szigetek polgári célúnak beállított létrehozásával, a nemzetközi kereskedelemben tanúsított tisztességtelen gyakorlatával és az afrikai kontinensen folytatott terjeszkedésével fenyegetést jelent.

A nemzetbiztonsági tanácsadó felhívta a figyelmet Pekingnek az erőltetett technológiai transzferek ügyében tapasztalható törekvéseire, akárcsak az amerikai vállalkozásokat érintő kínai hátrányos megkülönböztetésekre. Bolton kitért arra is, hogy egyes amerikai nagy tech cégek, mint például a Google, nem az amerikai, hanem inkább a kínai védelmi minisztériummal működnek együtt. Hangsúlyozta, hogy ez nemzetbiztonsági kérdés. A konferencián Peter Thiel, a PayPal egyik alapítója szintén a Google-t ostorozta. Felszólította a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) és a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA), hogy indítson vizsgálatot a Google és Kína kapcsolatairól, tárja fel, vajon a kínaiak "beszivárogtak-e" a Google-hoz. A milliárdos üzletember ugyancsak aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a Google szerinte együttműködik a kínai védelmi erőkkel. Ezt "hazaárulásnak" minősítette.

Thiel, aki a Facebook igazgatótanácsának is tagja, azt állította: a Google tudatosan döntött úgy, hogy együttműködik a kínai védelmi minisztériummal. Szerinte ez meg is történt, a kínai hírszerzés kompromittálta az amerikai óriásvállalat menedzsmentjét.

Tavaly az Alphabet – a Google anyavállalata – úgy döntött, hogy nem újítja meg a mesterséges intelligencia katonai célokra történő kifejlesztésére vonatkozó szerződését a Pentagonnal. A céget bírálatok érték azért is, mert kiderült: a kínai piacra történő bejutás érdekében lehetővé tette, hogy a kínai hatóságok előzetesen cenzúrázzák keresőrendszerét.

A Google cáfolta Peter Thiel állításait. Ezeket ugyanakkor kedden Donald Trump is megismételte. Az amerikai elnök a kormányülés előtt újságíróknak kijelentette: a kormány megvizsgálja az Alphabetre, illetve leányvállalatára, a Google-ra vonatkozó állításokat.

Márciusban Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője hasonló véleményt fogalmazott meg egy kongresszusi meghallgatáson. "Nagy aggodalommal figyeljük, hogy egyes gazdasági szereplők együttműködnek Kínával, tudván, hogy az együttműködésnek van (Kína számára) közvetett haszna is" – mondta.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.