Júniusban újabb visszaesést szenvedett el az európai autópiac, az Európai Unió minden nagy tagállamában csökkent a forgalomba helyezett új gépkocsik száma.

Egyre nagyobb bajban az európai autópiac
Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) szerdán nyilvánosságra hozott összeállítása szerint az EU tagországaiban 2019 első felében 8,2 millió új gépkocsit helyeztek üzembe,

3,1 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év első hat hónapjában.

Németország kivételével, ahol 0,5 százalékkal nőtt a regisztrációk száma, az összes nagy uniós piacon csökkenést könyveltek el.

Júniusban a májusi 0,1 százalékos csökkenés után 7,8 százalékkal 1,446 millióra esett a forgalomba helyezett gépkocsik száma. Ebben a naptárhatás is szerepet játszik, mert idén júniusban átlagosan csak 19 értékesítési nap volt a tavalyi 21 nappal szemben.

Az iparág képviselői rámutatnak, hogy a tavaly szeptemberben bevezetett emissziós mérési eljárás erősen visszavetette az eladásokat és így a forgalomba állított gépkocsik számát is. Sok nagy gyártó több modellt nem tudott leszállítani, mert nem feleltek meg az új követelményeknek.

Súlyosan érintették az új szabályok a német autóipart is. Júniusban a nagy német cégek eladásai 4,7 százalékkal csökkentek. A VW konszern szállításai

az összes típust számításba véve 9,5 százalékkal estek vissza, és hasonló volt a helyzet a BMV-nél. A Daimler 7,6 százalékkal maradt el a tavaly júniusi teljesítményétől.

A regisztrációk száma Franciaországban 8,4 százalékkal, Spanyolországban 8,3 százalékkal, Nagy-Britanniában 4,9 százalékkal csökkent.

Az ACEA nyilvántartása szerint Magyarországon az év első hat hónapjában 74 543 új személygépkocsi állt forgalomba, 5,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Júniusban 13 577 gépkocsit regisztráltak, 4,4 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Nem csodálkozok! Az embereknek lassan 3 paradicsom megvétele is KOMOLY gond. Nemhogy beleüljenek egy autóhitelbe, ami 10 évig nyakukon lesz. Ráadásul nem is fix, hanem emelkedő a törlesztő - már amennyire én tudom. Csoda hogy a sok nyugati cég nem ment tönkre!
Peller Anikó
Az autópiac? A földlakók vannak bajban nem az autópiac. Nem kell mindenkinek autót venni, a gyereket gyalog is lehet óvodába vinni. A biciklit is feltaláltuk már.
wpym
Az autón kívül más nincs?
Nem beszélve arról, hogy rengeteg roncs jön külföldről, melyeket nem lenne szabad beengedi az országba.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.