Legalább tizenkét ember meghalt Kiotóban egy filmstúdióban gyújtogatás miatt kitört tűzvészben csütörtökön, több mint harminc embert kórházban ápolnak, többük állapota válságos – közölte a helyi tűzoltóság.

Beszámolók szerint a japán stúdióba egy férfi rontott be, és egyelőre ismeretlen folyadékot locsolt szét, majd meggyújtotta. A tűzben az elkövető is megsérült, őt szintén kórházba szállították.

A hatóságok értesülése szerint a tűz idején az épületben csaknem hetvenen tartózkodtak, ám legtöbbjüknek sikerült kimenekülnie. Hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva arról számoltak be, hogy az épületből robbanásokat hallottak.

A lángokat a tűzoltóság néhány óra alatt eloltotta.

Az NHK japán televíziós csatorna több felvételt közölt a helyszínről, ezeken sűrű füst veszi körbe a stúdiót.

A csatorna értesülései szerint az elkövető egy 41 éves férfi volt, aki tette elkövetésekor azt kiabálta: Haljatok meg!.

A hírt hivatalos források egyelőre nem erősítették meg, a rendőrség részéről csak azt közölték, hogy a gyújtogató jelenleg nincs kihallgatható állapotban.

A Kyoto Animation nevű céget 1981-ben alapították, és számos, a fiatalok körében népszerű animációs film fűződik a nevéhez.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.