Betartatná a jogállamiságot, de figyelembe venné a tagállamok érveit is.

Ezt tenné Magyarországgal Brüsszel új vezetője

„Sokkal árnyaltabb megközelítésre van szükség az Európai Unióban az olyan tagállamokkal szemben, mint Lengyelország és Magyarország” – mondta a TheGuardian című lapnak adott interjújában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság kedden megválasztott elnöke.

A német politikus már az Európai Parlament előtt elmondott beszédében is utalt rá, hogy a jogállamiság kérdésében nem köt kompromisszumot, és egyébként ezt várja tőle több őt támogató képviselőcsoport is. Von der Leyen pontos részletekről ugyan nem beszélt, de egy új mechanizmust szeretne felállítani, amivel folyamatosan lehet monitorozni a tagállamokat. (Hasonló eszközöket erősített meg tegnap az Európai Bizottság.)

Az interjúból ugyanakkor az is kiderült, hogy a bizottsági elnök nem akarja figyelmen kívül hagyni az eljárás alatt álló tagállamok érveit sem.

„Úgy gondolom, őket is tisztességesen meg kell hallgatnunk. A lengyelek például indokoltan hivatkoznak arra, hogy másfélmillió embert fogadtak be Ukrajnából, egy olyan országból, mely évek óta egy hibrid háború helyszíne, melyben emberek halnak meg. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk” – mondta.

Von der Leyen azt is hangsúlyozta, hogy a kvótarendszer mellett érvelő országok már dolgoznak a megoldásokon. Ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogy minden tagállamnak szerepet kell vállalnia a szolidaritásból valamilyen módon.

fotó: MTI

Forrás: hvg.hu

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
"A német politikus már az Európai Parlament előtt elmondott beszédében is utalt rá, hogy a jogállamiság kérdésében nem köt kompromisszumot"

Mivel jogállamiság nálunk nincs ez finom a szólva nem éppen Viktor győzelmi beszéde volt. Mihez kezd most a kis disznóöltönyében, ha nincs pénz, nincs széna kisvasútkájába. A gerinctelen kiskirályai másnap asztalt borítanak, ha elfogy vagy felügyelt lesz az EU-s pénz. Sok gyógyszer fog itt elfogyni hamarosan..:)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
"A német politikus már az Európai Parlament előtt elmondott beszédében is utalt rá, hogy a jogállamiság kérdésében nem köt kompromisszumot"

Mivel jogállamiság nálunk nincs ez finom a szólva nem éppen Viktor győzelmi beszéde volt. Mihez kezd most a kis disznóöltönyében, ha nincs pénz, nincs széna kisvasútkájába. A gerinctelen kiskirályai másnap asztalt borítanak, ha elfogy vagy felügyelt lesz az EU-s pénz. Sok gyógyszer fog itt elfogyni hamarosan..:)
simmering73
Szorulni fogtok,bitangok. Rossz világ jön a gátlástalan politikusokra.
papa.49
Erre mondják azt ,,szopik a mutatvány,, !!!
Mirabilis
"„Sokkal árnyaltabb megközelítésre van szükség az Európai Unióban az olyan tagállamokkal szemben, mint Lengyelország és Magyarország” – mondta a TheGuardian című lapnak adott interjújában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság kedden megválasztott elnöke."
Azért én azt mondanám: Jól bebaszott nekünk a szentkúti búcsú-
Nem hiába szavazott rá a fidesz.
Commenter
Ettől féltem. Semmilyen árnyaltabb megközelítés nem lehetséges semmilyen tekintetben, sem a Fidesz sem a PiS számára nincs pardon, árnyaltság a jogállamiság, a menekültekkel való bánásmód sem semmi egyéb tekintetében sem.
Itt nincs árnyaltság semmi sem szürke, itt feketén-fehéren megszűnt a jogállamiság a bíróságok függetlenségének elvételével majd kiiktatják az utolsó féket és egyensúlyt is. Nácikkal, hatalombitorlókkal, felfüggesztett párt tagjaival,illiberális "demokráciákkal" nem alkuszunk, kedves asszonyom. Álkeresztényekkel sem, ez hogy fér bele az értékrendjébe? Nem is értem hogy szavazhatott rá a DK és a Momentum is. Újhelyi jól tette hogy nemmel szavazott. Aki a Fidesz ellen van, az eleve mindenkire nemmel szavaz akit a fidesz támogat. Remélem az "árnyaltabb" megközelítéshez Frans Timmermansnak is lesz egy-két szava.
csak úgy....
@SystemError: @simmering73: Tartok töle,hogy csalódni fogtok von der Leyenben...
öszinén! -még sosem kívántam magamnak ennyire,hogy ne legyen igazam!
verőce21
Röhögnöm kell ezen a sok magyarellenes-orbánellenes drukkeren!
Azt hiszitek, hogy az Unió bürokratái nincsenek benne az uniós pénzek leosztásában és visszacsorgatásának láncolatában? Azt hiszitek Orbán lopja el az uniós támogatásokat és nem az EU bürokratái?
Ezután sem vonnak meg egy eurocentet sem Magyarországtól!
Csak amiből nem részesülnek kellően ott kiszabnak némi visszafizetést. Mert abból is élnek az eubürokraták.
verőce21
Itt az idő, hogy most már a józan ész diktáljon az EU-ban! A lipsiket meg kell rendszabályozni mert az ő idejük lejárt, eljött a nemzetállamok ideje.
justhpeter
@verőce21: "Itt az idő, hogy most már a józan ész diktáljon az EU-ban!" Egyetértünk.
Vagyis a permanens lopkodásnak és a mi jó Viktorunknak vége van mint a botnak.
kereső
@Commenter: nagyon gyorsan "hálás "lett von Leyen. Úgy látszik nem hiába volt a momentumosok fenntartása vele szemben.Én csak azt szeretném, ha már annyira meg akarja hallgatni Magyarország álláspontját is a jogállamiság, demokrácia ügyében- akkor ne csak varga gazságügyi minisztert, orbán, a fidess hallgassa meg- hanem hallja!!!meg az ország másik felének a hangját is. Mert 2018-ban a szavazók több mint fele nem a fidessre szavazott- a fidessnek csak a parlamentben van 2/3-a. Na de szerintem ilyen kicsinységekkel nem fog foglakozni a hölgy- épül szépül és totálissá válik az unó első diktatúrája . Ennyi- és tényleg menjen, aki nem szereti ezt.
kereső
@kereső: Nessy irta nekem a múltkoriban, hogy mit is lehetne kiirni a plakátokra. Azt mondom, nem plakátra- hanem a határra, ahol ki van téve az ország neve: Magyarország- " ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel".
kereső
@papa.49: kinodban @papa.49?, mert ezen már csak kinjában tud nevetni az ember.
verőce21
Valaki szóljon már grécinek, hogy mégsem a DK programját viszi Ursula.
papa.49
@kereső: Ahogy mondod, igen kínjában nevet a gondolkodni tudó magyar, hogy mivé lett az ország, mivé lett a nép ezalatt a röpke 8.5 év alatt, hiába a rosszat hamarább elsajátítja mindenki !!!
Azok meg akiknek tartásuk van és nem állnak be a ,,CSAHOLÓ KÓRUSBA,, előbb,utóbb a perifériára szorulnak, mert a ,,tolvaj birodalomban,, csak a tolvajok boldogulnak !!!
Ezért kellene, hogy végre betartassák az EU. törvényeket, és letörjék a ,,tolvajok fejedelmének,, a szarvait!!!
Cincinntatus
Betartatná a jogállamiságot, de figyelembe venné a tagállamok érveit is.

A rómaiak már 2000 éve ismerték azt a jogelvet:
"Audiatur et altera pars",
Azaz: Meg kell hallgatni a másik felet is!
terlasz
"Úgy gondolom, őket is tisztességesen meg kell hallgatnunk"
Jól hangzik a tisztességtelenek tisztességes meghallgatása...
Peller Anikó
@Cincinntatus: Helyes, meg kell hallgatni a másik felet is. A másik fél ugyan hazudós, soha igazat még nem szólt, mert azt azért mégsem mondhatja bele a pofánkba, hogy kedves Leyden mi semmi mást nem akarunk csak lopni. Lopni, lopni, lopni.

Ez a neveltetésünkből származik, így nőttünk fel, nem tehetünk róla, benne van a génjeinkben. Ezért kérjük ezután is folyósítsátok nekünk az ajrómilliárdokat amit mi majd elfolyósítunk magunknak. Uff.
Desischado
Ez már nem jó. Ez a nő sem fog semmit sem tenni, bár ne legyen igazam.
tudode
Nincs könnyű helyzetben az EU amiatt, mert az egyik tagország RÁUSZÍTOTT egy politikai szélhámost az EU-ra, aki szirénhangjával, hasonlóan saját országához, megosztotta az EU-t is.
.
Magyarország SOROS ELNÖKSÉGE kezdetén már az EU bacilusa a MÉDIATÖRVÉNY miatt volt kénytelen mosakodni, 2011-ben, olyan lózungokkal, hogy ezer éves ország vagyunk, elsők között tettük ezt azt, de hogy ŐKELME mit tett az ország KULCSÁT megkapatíntva, valójában ma már egy olyan ország képviseletében, amely ország JOGILAG NEM LÉTEZIK:
.
Nézzük meg anno ŐFŐIZÉ beszédét 2011-ben, és a finn elnökség közötti különbséget:
.
---- Orbán Viktor vitaindító beszéde EP 2011 január
.
https://www.youtube.com/watch?v=qadhG9cqKBY...
.
A finn EP Soros elnöke tárgyszerűen vette át a Soros elnökséget, nélkülözve a lózungokat:
.
---- Forráselvonással fenyeget a finn EU-elnökség
.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/forraselvonas...
.
Az EU-tól nem várható, hogy LERÁZZA ezt az átkot az országról, miközben AZZAL VIGÉCKEDNEK a ciniKÁI, hogy ŐFÉLESÉGÉNEK lett igaza! Igen abban, hogy ma már az EU is szenvedi egy POLITIKAI SZÉLHÁMOS hadicseleit!
Nessy
Valóban könnyű azt mondani, hogy nálunk jog állam van, miután az (i)gazságügyi miniszter jogi végzettséggel nem tudja definiálni!
Jozefina
Von der Leyen még nagyon sok kellemetlenséget fog okozni az illiberalizmus kitalálóinak!!! Igen szívós, kitartó és kemény politikus, bármennyire is törékenynek néz ki!!!
Commenter
@kereső: nem Dante hanem orbán pokla.
Commenter
@kereső: igaz a szélsőjobb és a V4-ek szavazatai nélkül nem választották volna meg, ám aki ezek támogatását elfogadja az az én szememben már nem hiteles bármit is mond és igér. Frans Timmermans-sal nyerhettünk volna von der Leyennel csak veszít az egész kontinens, még akkor is, ha Timmermans ott áll mögötte.
kereső
@Jozefina: Hány éves vagy királylány? Ez után a megnyilatkozása után -ebben én nem bizom.Ez ugyanolyan hamvában holt reménykedés, mint az EPP három bölcse- majd megmondja.A Tavares jelentés, a Sargentini jelentés ezek szerint kukába dobva- pedig mindkét jelentésnél az EP "meghallgatta " a másik felet is!- nagy plénum előtt. Igaz az azelőtt volt, mielőtt Von der Leyen lett az EB elnöke. És akkor elmondhatjuk ismét- hogy meghallgatták az ország egyik felét, a másik felének mondandójára, véleményére a kutya sem kiváncsi, nem még az EB vezetője.
kereső
@tudode: valóban nem nekik kell, de ha állandóan bevédik-és megvédik orbán seggét, akkor mi itthon nem rúgunk labdába- csak állandóan lesre futtatnak bennünket.
rokker33
Nem fog történni semmi figyeljetek meg ennek is csak a szája nagy,de majd ha tenni kell valamit akkor fog majd jól leégni!! Orbán ellen kevés lesz már bebiztosították magukat min 30 évre...
Cincinntatus
@Peller Anikó: Ez balhit, balítélet.

Von der Leyen kritisiert unfairen Umgang mit Polen krone.at
www.krone.at...
"A jövőbeni EU biztos főnöknő hozzátette: „Mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogy a jogállamiság mindig a célunk, de senki sem tökéletes.”
tudode
@kereső: .
Sztem az EU abból főz, akikbe a tagországok BELEHELYEZTÉK a bizalmukat, emiatt se lenyelni, se kiköpni nem dolga az EU-nak, csak a kohéziós alapok megnyirbálásával, és a szavazati jogának MEGVONÁSÁVAL lenne módjuk védekezni tőle, hiszen még FELFÜGGESZTVE is azt hiszi, hogy ŐKELME a jani!
kereső
@tudode: régóta motoszkál az agyamban egy kérdés- és mivel Te szoktál ide hozni alkotmányossági kérdéseket, ezért neked teszem fel a kérdést: Magyarország jogfolytonos-e a Magyar Köztársasággal?- különösen annak fényében, hogy a 2012.január 1-én hatályba lépett gránitszilárdságú megtagadta és hatálytalanitotta az 1989-ben kikiáltott köztársasági alkotmányt. Ezen alkotmányi felhatalmazással lépett be a Magyar Köztársaság 2004-ben az Eu-ba. Magyarország tagj-e az Eu-nak, mint új állam?
tudode
2004-ben még a JOGHATÁLYOS ALKOTMÁNY birtokában lépett be Magyaqrország az EU-ba!
.
2012. január 1-je óta van ALKOTMÁNYOS VÁLSÁG úgy, hogy EZEK Horn Gyula 4/5-ös alkotmányozási lehetőségével szemben 2010-ben, vagy 2011-ben eldugva egy salátatörvénybe azt, hogy 4/5 helyett 2/3-al alkotmányozhat ŐFÉLESÉGE, ami azt jelentheti, ha BUKNAK akkor az ALAPTÖRVÉNYÜK, és az az alapján meghozott mindenféle sarkaltos izéjüknek helye kuka lesz, amely azt jelenti, hogy MINDENT ELŐRŐL KELL KEZDENI, ha az ország szeretne demokráciában élni.
tudode
@kereső: .
A 11.41 válaszom alátámasztására böngésztem a NET-en és jól emlékeztem az JOGHATÁLYOS ALKOTMÁNY kálváviájára:
.
https://zuzda.blog.hu/2011/03/09/elkurtak_az_...
.
(...) """"A Horn kormánynak is megvolt a "kétharmados felhatalmazása", de önkorlátozó módon nem élt vele, hanem négyötödhöz kötötte az alkotmányozást. Érdekes módon, ezzel egyetértettek az akkori ellenzéki pártok, például a Fidesz és a KDNP. Orbán Viktor sem tiltakozott, hogy kedves Horn Gyula, kétharmados felhatalmazásod van, kutya kötelességed alkotmányt elfogadni, akkor is, ha mi nem értünk vele egyet. Na ezt a korlátot törölték el, hogy lényegében egyetlen politikai erő, minden kompromisszum és egyeztetés nélkül, egymaga dönthessen. """" (...)
.
Van olyan érzésem, hogy EZEKNEK végig kell csinálniuk azt, ami felér egy hazaárulással, különösen amiatt, mert a NAKI teljhatalma volt a cél, és már a SAJÁTJUKAT is buzerálja az, aki olyan gyenge ember, jellem, mint a harmat!
Eladott Ország
Nem tudják a jogállamiság helyzetét vizsgálni, ha nem maradt jogállamiság.
https://uploads.disquscdn.com/images/8e3e877c...
Az orbáni diktatúra:
https://uploads.disquscdn.com/images/4f0e74e8...
RonaGyuri
csak a rend kedvéért; egyértelműen érvekről beszélt és nem bugyuta handabandázásról!!! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: egyébként a cikk nagyon másról szól, mint az a kivonat, amit ideraktatok!! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: ráadásul ez az egséz a migráncs-keelésre vonatkjozik és így szól:
“I think we have to properly listen to the arguments. For example, the Poles make the justified point that they have taken in 1.5 million people from the Ukraine – a country that has for years been the site of a hybrid war in which people are still dying. We must not ignore that.
advocat
Merkelék szóltak neki. Gondolom, mert az eddigi tevékenységük is csak a választások előtt mutatott valamit. Megválasztották, most már kimutatják... És csak két magyar szavazott ellene, de ha minden "ellenzéki"? No. Erről ennyit.
Borsodi
A gatya tele lesz nem sokára,kezdődik az Orbán hadjárata,mert a fidesznek senki se jó, úgy kell lennie ahogy Orbán elképzelni. Reméljük,hogy emberére talált és egy nő miatt mehet a levesbe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.