Hollandia részben felelőssé tehető mintegy háromszáz boszniai muszlim haláláért, akiket szerb katonák az 1995-ös srebrenicai mészárlás során meggyilkoltak, miután elhurcolták őket a holland ENSZ-békefenntartók bázisáról – mondta ki a hágai legfelsőbb bíróság pénteken.

A törvényszék megerősítette az ügyben eljáró bíróság korábbi ítéletét, miszerint a holland katonáknak nem lett volna szabad átadniuk a bázisukon menedéket kereső boszniai férfiakat a tömeggyilkosságot elkövető szerb erőknek, mivel tudatában lehettek a "súlyos kockázatnak", hogy meg fogják őket ölni.

Megfosztották őket annak az esélyétől, hogy ne kerüljenek a boszniai szerb erők kezére

 - emelték ki.

A bíróság szerint az elhurcoltaknak körülbelül 10 százalék esélyük lett volna a túlélésre, amennyiben a bázison maradhatnak, ezért az elszenvedett veszteségek 10 százalékában állapították meg Hollandia felelősségét.

Ez azt jelenti, hogy a túlélők és a rokonok valószínűleg csak

néhány ezer euró kártérítésre számíthatnak Hágától.

A bírói fórum nem követte a főtanácsnok állásfoglalását, aki szerint a holland kormány által megfellebbezett, 2017-es verdikt "irracionális és fenntarthatatlan".

Szakértők szerint az ítélet nemzetközi jogi precedenst teremthet a békefenntartó műveletekben részt vevő államok felelőssége ügyében.

A Bosznia-Hercegovina keleti részén lévő Srebrenica a délszláv háború során az ENSZ védelme alatt állt, ezért a környék muszlim lakossága itt keresett menedéket. A boszniai szerb erők 1995 júliusában elfoglalták a várost, a csupán kézifegyverekkel felszerelt békefenntartók pedig gyakorlatilag semmi ellenállást nem tanúsítottak. Ezután a szerb erők pár nap alatt mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút lemészároltak.

A vérontást, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a második világháborút követő időszak legszörnyűbb európai tömeggyilkosságaként tartják számon.

Később a holland kormány közleményt adott ki,

amelyben elfogadta az ítéletet.

"Az állam elismeri felelősségét a károkért a legfelsőbb bíróság által meghatározott mértékben" – írta a védelmi minisztérium.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/AP/Darko Bandic

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
" A bíróság szerint az elhurcoltaknak körülbelül 10 százalék esélyük lett volna a túlélésre, amennyiben a bázison maradhatnak, ..."
Ez azt jelenti, hogy ha ott maradtak volna akkor a hollandok lövik agyon őket...?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
No akkor, hogy a magyar fegyverkezésre költött ezer milliárd forint közpénzt támogató hithű orbanisták is tisztán lássanak, hogy büszkén menjenek egy leendő háborúba (az obsitosok, a nőnemű egyedek ugyanilyen büszke szívvel küldjék el gyerekeiket, unokáikat), a VALÓSÁG:
mult-kor.hu/europa-szegyene---ket-evtizede-kezdodott-a-srebrenicai-meszarlas-20150711
Jozefina
Sajnos a balkán nem arról híres, hogy ott van a béke szigete!!! Sok baj forrása volt és talán még lesz is a jövőben!!!
verőce21
@Eriksson: (18:02) Persze, azért küldték oda a békefenntartó hollandokat, "könnyűfegyverzettel".
Esélyük nem lett volna a szerbek támadása ellen. Csak az ENSZ paragrafusok védték a seggüket. Ezért fizetnek be a tagállamok olyan tetemes tagsági költségeket, díszkatonákra?
Eriksson
@verőce21: Valahol igazad van, de a szerbek nem az ENSZ holland támaszpontját támadták meg, hanem azokat az embereket, akik onnan csoportosan eltávoztak. Azokat az embereket, akik éppen a szerbek elől menekültek oda, s akiket elvileg az ENSZ-nek kellett volna védelmeznie. Az másodlagos lehet, hogy milyen nemzetiségű katonákkal.
Nagyon hamar és szerintem megkönnyebbülten vették tudomásul a hollandok, hogy csupán 10%-ban felelősek a történtekben. Viszont a többi 90% hogy oszlik meg?
Gondolom, ez a jóvátétel megfizetése miatt lehet fontos.
fekete
Erdekes! 8 ezer legyilkoltbol,csak 3-sza'zert felelos Meg all az
e'sz a nyugati butita'stol!
Sámannus
Ha Magyarországon nem állítják meg a ruszkikat mi is kipusztulunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.