A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál újra gyilkolt, ezúttal egy 49 éves magyar férfi vált az áldozatává.

Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított szerb-magyar férfit – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A közlemény szerint a több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásban a gyanúsított letartóztatását eredményesen indítványozta a Fővárosi Főügyészség,

a nyomozási bíró szombaton ugyanis elrendelte a letartóztatást a szökés-elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében. A végzés – védelmi fellebbezés miatt – nem végleges

– írta a főügyész.

Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított férfit

A rendőrség csütörtökön közölte a honlapján, hogy

két gyilkossággal is gyanúsítják azt a férfit, akit aznap Magyarországra szállítottak. A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál újra gyilkolt, ezúttal egy 49 éves magyar férfi vált az áldozatává.

D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján március 1-jén Prágában, egy szállodában fogták el. A férfit csütörtökön a Terrorelhárítási Központ Rajkánál szlovák kommandósoktól vette át, majd a fővárosban átadta a BRFK-nak.

Dócs András, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vezetője pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján azt közölte: előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár ellen.

Azt mondta, hogy egyelőre két gyanúsítást közöltek a feltételezett elkövetővel, de sok más emberölési ügyet is meg fognak vizsgálni. Sajtóhírek szerint

D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is bűncselekményt követett el. A férfit a két emberölésen kívül csalással is meggyanúsították, a nyomozás várhatóan hosszú lesz – jelezte az ezredes.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.