Augusztus 26-ig kell leadniuk az európai uniós tagországoknak azon személyek nevét, akiket az Európai Bizottságba jelölnek – közölték hétfőn Brüsszelben.

Még egy hónapig lehet biztost jelölni az EU-ba

A tájékoztatás szerint a jelenlegi huszonnyolc tagállamból eddig tizenöt küldte el a biztosjelöltje nevét.

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a kilépésre készülő Egyesült Királyság delegál-e majd tagot az Európai Bizottságba.

A szigetország elvileg október 31-én válik ki az EU-ból, szakértők szerint azonban könnyen elképzelhető újabb halasztás, s ez esetben Londonnak teljes jogú uniós tagként járna egy biztosi pozíció a november 1-jén felálló új testületben.

Ursula von der Leyen, a bizottság megválasztott elnöke nemi kiegyensúlyozottságra törekszik, azaz ugyanannyi női tagot szeretne, mint férfit, ezért arra kérte a tagállamokat, hogy jelöljenek két-két személyt, akik közül majd választhat, ennek viszont sajtóhírek szerint egyelőre egyetlen kormány sem tett eleget.

Az eddigi biztosjelöltek között jóval kevesebb a nő, mint a férfi, ezért a női jelölteknek elemzők szerint nagyobb esélyük lesz arra, hogy megkapják a kiszemelt tárcát.

A jelölteket szeptemberben fogják meghallgatni az Európai Parlament (EP) illetékes szakbizottságaiban, a von der Leyen által benyújtott listáról pedig várhatóan októberben szavaz a képviselőtestület. Ezt követően a tagállami kormányokat tömörítő tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.

Kép és szöveg: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Klubtag
Ha ez a szerencsétlen, gumigerincű Trócsányi bármely poszton befutó lesz, akkor ennek az EU-nak lőttek...az ígéretek lenullázása, a hivatkozott értékrend erodálása, és úgy általában a szkeptikusok álláspontjának beigazolódása lesz a következmény.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.