Bejelentette lemondását kedden Nicole Moga román belügyminiszter a nemi erőszak és gyilkosság áldozatául vált 15 éves lány ügye miatt.

Lemondott a román belügyminiszter a múlt héten elrabolt és meggyilkolt tinilány ügye miatt

Nicolae Moga román belügyminiszter 2019. július 30-i bukaresti sajtóértekezletén bejelenti lemondását. A lépés előzményeként július 26-án egy férfi meggyilkolt egy tizenötéves lányt a dél-romániai Caracalban. A lány megmenthető lett volna, de a rendőrök csak 19 órával az után hatoltak be a bűncselekmény helyszínére. A későbbi áldozat háromszor is hiába telefonált az országos segélyhívó számra, ez pedig kiváltotta a közvélemény felháborodását. Forrás: MTI MTI/EPA/Robert Ghement

A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.

A múlt héten elrabolt, megerőszakolt és megölt Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást váltott ki az országban, miután kiderült, hogy hiába hívta háromszor is a 112-es segélyhívószámot elrablója telefonjáról, a hatóságok nem voltak képesek idejében közbelépni, hogy megmentsék az életét.

A rendőrség belső vizsgálata szerint a segélyhívást fogadó szolgálatos rendőr nem hitt az áldozatnak, felületesen járt el, nem próbált részleteket megtudni fogva tartása helyszínéről.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.