Újabb két ellenzéki tüntető ellen emeltek vádat tömeges rendbontásban való részvétel címen csütörtökön Moszkvában.

Nem érdemes tűntetni Moszkvában – újabb ellenzékieket tartóztattak le

A két férfi a vád szerint könnygázt használt, valamint kővel és üvegekkel dobálta meg a rendőröket, részt vett a kordon átszakításában és erőt alkalmazott hivatalos személy ellen a múlt szombati tiltakozó megmozduláson. Ha elítélik őket, háromtól öt évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak.

Ügyvédjük szerint a két vádlott nem vett részt az akcióban, és mert egy moszkvai bíróságon éppen egy be nem jegyzett képviselőjelölt-aspiráns, Ljubov Szobol tárgyalását figyelték. Ezzel a tömeges rendbontás címen megvádolt személyek száma háromra nőtt.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön közölte, hogy eddig öt gyanúsítottat vett őrizetbe és tíz személy ellen indított eljárást tömeges rendbontás címen.

A hatóságokkal előre nem egyeztetett megmozdulás részvevői az ellen tiltakoztak, hogy a moszkvai választási bizottságok – a támogató aláírások egy részének meghamisítására hivatkozva – elutasították több tucatnyi ellenzéki jelöltaspiráns bejegyzését a fővárosi képviselői testület szeptember 8-án esedékes megválasztására. Közülük többek fellebbezését a fővárosi választási bizottság elvetetette.

Az érintettek közül központilag irányított politikai diszkriminációra hivatkoztak és a nem egyeztetett utcai tiltakozás eszközét választották a hatósági figyelmeztetés dacára. Az elutasított ellenzéki jelöltaspiránsok melletti szombati moszkvai tüntetéssorozat alatt a belügyminisztérium szerint 1074, az OVD-Info civilszervezet szerint pedig 1373 embert vettek hosszabb-rövidebb időre őrizetbe.

Alekszej Navalnij ellenzéki politikus, akit a nem egyeztetett tüntetésre való felhívás miatt múlt héten 30 napi elzárásra ítéltek, csütörtökön panasszal fordult az SZK-hoz, az állítva, hogy a fogdában megkísérelték megmérgezni. Ezt Navalnij ügyvédje, Vagyim Kobzev közölte a Twitteren.

A politikus azt követelte, hogy az SZK tanulmányozza a fogda biztonsági kamerái által készített felvételeket és rendeljen el törvényszéki toxikológiai eljárását.

Az illetékes moszkvai kórház egyébként szerdán közölte, hogy a toxikológiai vizsgálat nem talált mérget Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szervezetében. Navalnijt vasárnap kórházba szállították a hatóságok szerint allergiás, a politikus ügyvédje és orvosa szerint pedig talán mérgezéses tünetekkel. A politikust hétfőn kiírták és visszaszállították a fogdába.

Navalnij kezelőorvosa kételyét fejezte ki a kórházi vizsgálat eredményével kapcsolatban.

A Navalnij által alapított Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány egy csütörtökön közzétett oknyomozó videóban azzal vádolta meg Natalja Szergunyinát, Moszkva első polgármester-helyettesét, hogy rokonaival együtt 6,5 milliárdos ingatlanvagyonra tett szert törvénytelen eszközökkel a fővárosban. (A rubel jelenleg mintegy 4,6 forintot ér.) Szergunyina hivatalból a képviselői tanács megválasztásának lebonyolításáért is felelős.

Kép és szöveg: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Jó lesz, ha mi is megtanuljuk,hogy nem érdemest tüntetni.
human
@görbetükör: Elég furára sikerült a cím valóban.
görbetükör
@human: Nem fura, a valóságot tükrözi.
Értelme, hatása, következménye nincs diktatúrában a tüntetésnek, csak a megtorlás van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.