Új megállapodást javasolt az Európába áramló illegális migráció kezelésére, és az "elosztási rendszer" újragondolását szorgalmazta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke Rómában, ahol Giuseppe Conte olasz miniszterelnök fogadta őt pénteken.

A találkozó előtt újságíróknak nyilatkozva Ursula von der Leyen kijelentette: az EB vezetőjeként azt akarja, hogy a migráció "kezelési eljárása" hatékony, hatásos és emberséges legyen.

Nem könnyű feladat, de nincsenek egyszerű megoldások és válaszok, amikor tehermegosztásról van szó

- jelentette ki az Európai Bizottság új vezetője. Hangsúlyozta, hogy éppen ezért a migránsok "elosztási rendszerének" felülvizsgálására van szükség. Hozzátette: tudatában van, hogy Olaszország, Görögország és Spanyolország földrajzilag a legérintettebb országoknak számítanak, és a leginkább ki vannak téve a migrációnak.

Ursula von der Leyen politika küldetése első számú céljának nevezte, hogy az EU túllépjen a belső megosztottságon északi és déli, keleti és nyugati, kicsi és nagy tagállamok között.

Ursula von der Leyen európai körútja egyik állomásának számít Róma. A Giuseppe Contéval folytatott megbeszélésen napirenden szerepel az Európai Bizottság olasz biztosjelöltje is.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/EPA/Clemens Bilan

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Úgy tűnik ahhoz VILÁGÉGÉS legyen, hogy egy hangyányi beleérzőképesség szoruljon abba a generációba, akik nem rohangáltak a pinyóba, éjjel és nappal, kijöve hálát adva a sorsnak, hogy a szőnyegbombázás elkerülte őket.
.
Belegondolni is rossz, hogy Afganisztánban, Sziriában, és ki tudja a földkerekségen hol nem egyébért, FUTNAK az életükért!
.
Aztán jön a blabla, hogy ODA KELL VINNI a SEGÍTSÉGET hokizsebben, ahol a baj van Zöldfoktól Mexikóig!
.
---- Budapest a Zöld-foki-szigetek migrációs politikai együttműködésének viszonzását várja az EU-tól
.
https://www.kormany.hu/hu/kulgazdasagi-es-kul...
.
Vagy aki arra téved éheztetni kell, hogy húzza el a belét
.
---- Ismét éheztetett a magyar állam egy menedékkérőt a tranzitzónában
.
https://444.hu/2019/07/18/ismet-eheztetett-a-...
.
---- A Helsinki Bizottság számolt be arról, hogy a strasbourgi bíróságnak immáron tizenötödször (!) kellett felszólítani a magyar kormányt arra, hogy adjon enni a tranzitzónákban fogva tartott embereknek. """
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Egy mondat ebből a cikkből-" Ursula von der Leyen európai körútjának !!! egyik állomása Róma!!!
No comment- lényeg ,hogy orbán ismét jól döntött.(legalábbis ő azt mondja)
tulipan
@durbincs: Genya @durbincs: : Há' téged meg, te sötét bunkó, pechünkre, már megint előástak/kapírgáltak az 1000 km-re innen levő Ókádiában levő, román,ploesti bányáid legmélyéről, te rongy, senkiházi, narancsos seggnyaldosó, elmeroggyant, ballonkabát nyitogató, gyermekek réme, Félfarok?? Há' mé is nem hagytak ott nyugiban héderelni, te világ hülyéje, retkes, pisis, szaros, félvak, beszakadt agyú, paraszt? téged a pisi még scak nem is is okosít kár, mert hiszen van benne részed bőven a haveroktól? @Shikari: , @Veröcce21: , @Pegero: és persze még a @Csizmás Kond: is, folyamatosan belecélozza a pisijét abba a mocskos POFÁZMÁNYODBA? s oda éppen a jó helyre megy? aztán a füleden szivárog ki?ja s TE leszel ott a bányában is, az egyszarvú, vízibicikli táltos ? vagy csak inkább 1 felfújt amőba félfarka? azért lehet is és kell a legpontosabban úgy jellemezni téged, hogy te egy, a legronyabb, silány,senkiházi, narancsos seggnyaló emberféle? aki folyamatosa hülyül és a hülyeséged, Romániában, 1000 km-re innen csak úgy dűl? folyamatosa hülyülsz ,mint csak 1 kőlator .a szökőkútban ? .csak egy szál magad, a kertben hátul ? te Bunyevác 2 osztályos, bunkó amőba-farok!! S világ minden bűne, már, úgyis rajtad van, akkora sötét, egy pedofll, romány, széthasadt agyú, VADBAROM vagy, no meg egy valódi román ákkcentusos kényszervizelő ganyé, és egy gané, az mindenhol egyformán ganyé! Te vagy ugyi a @csizmás kond: suttyó gumikrapekja??a sexuális ragadozó ?egy szerencsétlen 30IQ-s, romány bányapocok, faszkalap vagy, ugyi?: Kriptába lakó, alkoholista elmeszökevény,csak nem gondolod, van itt valaki is, aki itt Téged emberszámba vehet, te rongy állat ? mert ember igy nem viselkedik? Téged aztán, ugy sem érdemes "okosítani"!! Úgyis, csak egy súlyos vesebajos beteg vagy, ennyi vizelet/pisi kényszer kortyolgatásával! KUSS már, tűnés innen, te bugris, román PARASZT,: na pont Te vagy aztán egy igazi szellemi zsákutca !
durbincs
@csak húgy...: magát rettenet eltángálták a strofák , hogymá véresetvizelt ?
desir62
@durbincs: te idióta migráncs húzz vissza anyádba!!!
durbincs
@desir62: előkapart klónzombi ? azt csak a-gilisztákat számolta 2 hónapig ? 2 bytes renszerben ?
durbincs
@csak húgy...: a prostata-doktört látogatta má ? kényszervizelő ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. September 18., 07:50
Újabb babát vállalna Demcsák Zsuzsa
Szórakozás - 2019. September 18., 07:33
Jó hírek érkeztek Lópici Gáspárról