Az Egyesült Államok és Oroszország közötti közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződés (INF) Moszkva felelőtlen hozzáállása miatt szűnt meg – állítja Tomás Petrícek cseh külügyminiszter a Twitteren pénteken megjelent bejegyzésében.

Moszkva felelőtlensége az atomalkú felbomlása

A cseh diplomácia irányítója szerint az INF-szerződés több mint 30 éves keresztül biztosította Európa és benne Csehország "magasabb szintű biztonságát". Csehország támogatja az új szerződés megkötésére irányuló igyekezetet, esetleg a kétoldalúnál szélesebb formátumban is – tette hozzá a miniszter.

Az Egyesült Államok fél éve jelentette be, hogy kilép a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló szerződésből, mert Moszkva megsérti azt. A NATO pénteki nyilatkozatában szintén kizárólag Oroszországot tette felelőssé a szerződés hatályának megszűnéséért. Moszkva az amerikai állítást és a bírálatokat is határozottan visszautasította.

"Sajnálom, hogy Oroszország felelőtlen hozzáállása következtében ma (pénteken) megszűnt az INF-szerződés. Aktívan támogatjuk az igyekezetet egy újabb szerződés létrehozására, akár szélesebb formátumban is," – írta a Twitteren Tomás Petrícek.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
A klimaváltozás előbb fog végezni az emberiséggel!!! A hülye fegyverkezésre kültött pénzt, inkább arra fordíthatnák, de mindegyik politikus csak csípőböl tüzeléshez ért!!!
fekete
Hiaba a NATO segnyalok,nem mondhatja'k,hogyTrump felelos e'rte!Mikor ma'r Hollywood korbe rakta fegyverekkel a Csuhas,Lengyelekett,Romanokat,az Oroszok ellen.A NATO kozelebe sem mehett az Orosz fegyverekhez,melyek oly modernak.JO reggelt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.