Donald Trump amerikai elnök rendelettel hétfőn este zároltatta a venezuelai kormány minden vagyonát.

Trump bekeményít: zárolta a venezuelai rezsim minden vagyonát

"Úgy döntöttem, hogy mivel Nicolás Maduro törvénytelen rezsimje továbbra is visszaél a hatalmával, Venezuela kormányának minden vagyonát zároltatom" – írta Trump a közleményben, amelyet levél kíséretében megküldött a képviselőház demokrata párti elnökének, Nancy Pelosinak is. Az elnöki rendelet értelmében a venezuelai kormányzat javait, értékpapírjait – egyszóval vagyonát – nem lehet az országból "átutalni, kivinni, visszahívni vagy bármiféle módon manipulálni". Közleményében Donald Trump azzal vádolta a Maduro-kormányt, hogy "emberi jogi visszaéléseket követ el, önkényesen tartóztat le és vet börtönbe venezuelai állampolgárokat, korlátozza a sajtószabadságot, és folyamatosan megkísérli aláásni Juan Guaidó ideiglenes elnököt és a demokratikusan megválasztott venezuelai nemzetgyűlést". Guaidó az ellenzéki többségű venezuelai parlament elnöke, és januárban Venezuela ideiglenes vezetőjévé kiáltotta ki magát. Az Egyesült Államok mellett több ország őt ismeri el a dél-amerikai állam átmeneti vezetőjeként.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó hétfőn egy limai konferencián Iránhoz, Szíriához és Észak-Koreához hasonló "latorállamnak" minősítette Venezuelát, és felszólította Oroszországot, hogy ne támogassa Madurót.

Bolton úgy vélte: Maduro rendszere a végét járja, és a venezuelai elnök csupán azért bocsátkozik tárgyalásokba az ellenzékkel, hogy időt nyerjen. Leszögezte, hogy Trump hétfőn aláírt elnöki rendeletével az amerikai kormányzat – mivel nemcsak zárolta a caracasi kormány minden vagyonát, hanem megtiltotta külföldi állampolgároknak is, hogy bárminemű pénzügyi tranzakciót hajtsanak végre Caracassal – "biztosítja, hogy Maduro rendszere kifogyjon a fenntartásához szükséges pénzügyi forrásokból".

Hozzáfűzte: Washington meghozta a megfelelő intézkedéseket annak érdekében is, hogy a venezuelai nép továbbra is hozzáférhessen a segélyekhez.

Kép és szöveg: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.