Donáth László esete nem egy mindennapi zaklatási ügy lehet, és még bárhogy alakulhat. A zaklatás az zaklatás. Ha azt mondtam „nem”, de a másik folytatta, akkor nem volt mit tagadni. Ma már nem ilyen egyszerű a helyzet, „hála” a #metoo óta vérszemet kapott feministáknak. Ma már egy nézés is elég, ha az a másiknak nem tetszik, indul a vádaskodás. A nemi erőszak vádja egy női aduásszá vált, amivel könnyű visszaélni. Az a férfi, aki megkapja ezt a bélyeget, még ha bizonyítani is tudja ártatlanságát, egy életre bemocskolódik, ez ellen nem tud védekezni. Nem lehet igazságot tenni, ha nincsenek nyilvánvaló bizonyítékok. Az „áldozat” és az „elkövető” szavai állnak egymással szemben. Épp ez az oka annak, amikor egy nyilvánvaló esetben nem jut el a rendőrségig sem az ügy: az áldozat nem akarja kitenni magát egy évekig húzódó bizonyító eljárásnak, amiben többszörösen traumatizálódik. A szégyen nagy úr, sokszor évtizedekre is elhallgattat. Persze egy kívülálló nem értheti, mi...

Forrás: 888.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
888? Budos halfarok? Vegulis a Mariana arok alja is egy szint...:o)))) Ezt veregeti alulrol ez a cikk, meg a bekuldoje...:o))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
888? Budos halfarok? Vegulis a Mariana arok alja is egy szint...:o)))) Ezt veregeti alulrol ez a cikk, meg a bekuldoje...:o))))
papa.49
Nem is az a cél, hogy eljusson az ügy a vádemelésig, csak a LEJÁRATÁS A CÉLJA ENNEK A TÁRSASÁGNAK!!!
papa.49
@durbincs: Ezek is mennek folyamatosan a Média Hatósághoz, csak hogy tudd !!!
Manhattan
@durbincs: Kár, hogy nincs itt röhögős hangulatjel, mert csak azt tudnék tenni hozzád. :D
colibri
Mi az, hogy elkövetett bűn???! Mert a 888 ezt mondja? Ártatlanság vélelme? Csak a fideszes bűnözőket illeti meg??
Nessy
Azért már érdeklődve olvasnék egy olyan hírt, hogy Krapancsák Hugó segédmunkás zaklatta az alkalmazottakat, esetleg Kukac Leokádia zaklatta a diáklányokat! De nem évekkel ezelőtt, hanem tegnap!!!
Érdekes, csak akkor kerül elő egy "tanú" , akit évekkel ezelőtt atrocitás ért, és csak ismert emberek által, amikor pártunk és kormányunk valakit le akar járatni! Szégyellje magát az, aki csak sok év után, felkérésre "emlékszik"! Két eset van! Vagy nem igaz a történet, vagy némi pénzért utólag kiszínezve felháborodik!
colibri
@durbincs: a gramm= 2 m-el írandó! Persze, ahova maga járt iskolába, ott ezt nem tanították. Ahhoz képest, hogy egyfolytában másokat fikáz, nagyon hiányos a tudása. Mondhatnám: mérhetetlen az IQ-ja!
jesz
ahogy hallom a rádijóból, a baj nem jár egyedül...Donáthnak már zabigyereke is van...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.