Donald Trump amerikai elnök szerint a hírszerzés arról tájékoztatta őt, hogy a kínai kormány csapatokat küld a hongkongi határhoz. Trump ezt Twitter-üzenetben közölte kedden.

Trump: a CIA szerint Kína hadsereggel készül Hong Kongba

Mikroblog-bejegyzésében az elnök nyugalomra intett. Üzenetéből azonban nem derült ki, hogy az elnök mire célzott: a sajtóban már korábban megjelent információkra, miszerint Peking csapatokat rendelt a hongkongi határhoz, vagy esetlegesen újabb csapatok küldésére.

Egy újabb bejegyzésében Trump hozzáfűzte még: nem érti, miért őt és az Egyesült Államokat okolják "a hongkongi problémákért".

Az elnök egy pennsylvaniai kisvárosban tesz látogatást, és a Twitter-bejegyzést éppen a megérkezésekor tette közzé. Indulása előtt újságíróknak mindössze annyit mondott: "nagyon bonyolult a helyzet" Hongkongban, de reméli, hogy sikerül olyan megoldást találni, amely mindenki, Kína számára is megfelelő. "Remélem, békésen oldódik meg és a a szabadság győz" – fogalmazott.

A Fehér Ház eddig nem tett közzé állásfoglalást a hongkongi fejleményekről.

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy Mike Pompeo külügyminiszter kedden telefonon egyeztetett Jang Ji-csivel, a kínai elnök diplomáciai főtanácsadójával. A minisztérium közleménye szerint a két politikus az amerikai-kínai kapcsolatokat "egy sor kérdésről" beszélt, de nem részletezte a megbeszélés konkrétumait.

A múlt hét pénteken az amerikai külügyminisztérium azzal vádolta meg Pekinget, hogy "bűnöző rezsimként" viselkedik, mert nyilvánosságra hozta annak az amerikai diplomatának a személyes adatait, aki Joshua Wong hongkongi demokráciapárti aktivistával találkozott.

"Teljességgel elfogadhatatlan egy amerikai diplomata bármely személyes adatainak nyilvánosságra hozatala, ezt csak egy gonosztevő rezsim teszi" – írta pénteki közleményében Morgan Ortagus külügyi szóvivő.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Igen!! Kina a jelek szerint egy gonosz rezsim!!! És sajnos nem az egyedüli!!
luiz
A CIA- nak szabad kémkedni kínában, a Huawei cégnek amerikában meg nem? mik vannak

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.