A kínai állami média is kiadott egy felvételt a hongkongi határhoz vonuló páncélosokról és teherautókról.

Erre is jó egy stadion: kína harckocsik ott várnak bevetésre

Hongkongban hónapokkal ezelőtt kezdődött egy tüntetéshullám egy törvénytervezet miatt, amely lehetővé tette volna, hogy a bűnelkövetőket kiadják Kínának. A tervezetet már felfüggesztették, bár vissza nem vonták, de a demonstrációk fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakultak. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már a többi között Carrie Lam kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik, a tüntetések egyre inkább eldurvultak, hétfőn a demonstrálók megszállátk a repteret is.

Donald Trump amerikai elnök kedden azt közölte a Twitteren, hogy a hírszerzés arról tájékoztatta őt, hogy a kínai kormány csapatokat küld a hongkongi határhoz, bár a Fehér Ház eddig nem tett közzé állásfoglalást a hongkongi fejleményekről.

Trump értesülését kínai közösségimédia-felhasználók is megerősítették, akik arról posztoltak, ahogy a hongkongi határhoz közeli Sencsenbe hosszú konvojban érkeznek a kínai hadsereg páncélosai és teherautói.

Szerdán pedig közzétettek a Maxar Technologies által hétfőn készített műholdképeket is, amelyeken a sencseni stadionban állomásoznak a kínai biztonsági erők járművei.

Forrás: hvg.hu

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tavryni őrnagy
@Foxley: Látod. babám van aki " megeszi", ahol l*szar van, ott veréb is felbukkan.
3dwhite
@Tavryni őrnagy: Tõkéletes jellemzèse a helyzetnek.
Yoda69
Nehogy megismetlodjon a tiennan téri 1989es tomegmeszarlas amikor a kinai karhatalom tankokkal taposta le a tüntető diákokat.
CsipkeRózsa
Nekünk is vannak üres stadionjaink. A harckocsik beszerzése is téma.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.