Az Egyesült Királyságnak abban az esetben is rendeznie kell fennálló pénzügyi kötelezettségeit, ha megegyezés nélkül lép ki az Európai Unióból – közölte az Európai Bizottság szóvivője hétfőn.

EU: bárhogy is távozik London, fizetnie kell

Boris Johnson új brit miniszterelnök előző nap kijelentette, hogy rendezetlen kilépés esetén országa jogilag nem lesz köteles teljesíteni az EU-val szemben még fennálló, mintegy 39 milliárd fontra (13 870 milliárd forintra) becsült pénzügyi kötelezettségeit.

Mina Andreeva, a brüsszeli testület szóvivője az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: minden olyan vállalásnak eleget kell tenni, amelyet együtt hozott meg a huszonnyolc tagállam.

"Ez különösképpen igaz a megállapodás nélküli távozás forgatókönyvére, az Egyesült Királyságtól ebben az esetben is azt várnánk, hogy tartsa tiszteletben az EU-tagként tett vállalásai mindegyikét" – mondta.

"Úgy gondolom, hogy a bírósági eljárással való fenyegetés helyett fontos inkább rámutatni, hogy a számlák rendezése elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelő módon, a kölcsönös bizalmon alapulva kezdődjön meg az új kapcsolat kiépítése" – fogalmazott.

A szóvivő hozzátette ugyanakkor, hogy a brit kormány hivatalosan még nem értesítette az Európai Uniót korábbi szándéka módosításáról.

Szakértők szerint az EU nem fog tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Királysággal a jövőbeli kereskedelmi megállapodásról, amennyiben London megtagadja a fizetést.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A Boris addig kutyulja a szart, míg nagyobb rakás nem lesz, a tévedések elkerülése végett bizony PENGETNI KELL ANGLIÁNAK, ha nem megfognak fulladni a saját mocskukban, mert amit a trampli ígért az annyit is ér !!!
Cincinntatus
"EU: bárhogy is távozik London, fizetnie kell"

Hogyan kényszerítik rá?
Napóleon úgy vélte, egy egész Európát magába foglaló egységes blokád a gyarmati hegemóniát kiépítő és az ipari forradalomnak köszönhetően szárnyaló gazdasággal rendelkező Angliára a legérzékenyebb ponton, a kereskedelem terén mérhetne csapást.
Napóleonnak nem sikerült Angliát térdre kényszeríteni.
Csizmás Kond
.." abban az esetben is"...akkor mi a különbség ?
Gauntlet
Amerika közelebb lesz nekik gazdaságilag? Marhák !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.