Donald Trump amerikai elnök Giuseppe Conte olasz kormányfőt dicsérte keddi Twitter-bejegyzéseinek egyikében.

Trump egyértelművé tette, kit szeretne Olaszország élén látni

"Nagyon tehetséges ember, aki remélhetően miniszterelnök marad" – írta mikroblogjában az amerikai elnök.

Olaszországban jelenleg kormányválság van, Conte a múlt héten lemondott, a nagyobb pártok jelenleg keresik a megoldást a helyzetre.

Donald Trump "rendkívül tiszteletre méltónak" nevezte az olasz kormányfőt, és megjegyezte, hogy "erőteljesen" képviselte országát a G7-es országcsoport múlt hét végi biarritzi csúcstalálkozóján. Hozzáfűzte, hogy Conte jól együttműködik az Egyesült Államokkal is.

Giuseppe Contét, aki korábban jogi tanulmányokat folytatott a New Havenben lévő Yale Egyetemen és a pittsburghi Duquesne Egyetemen is, Trump tavaly júliusban kétoldalú látogatáson is fogadta a Fehér Házban. Az amerikai elnök később is dicsérte az olasz politikust, kiemelve például "nagyszerű győzelmét", jóllehet Conte nem választásokon aratott győzelmet, hanem a győztes pártok kompromisszumok eredményeként nevezték ki a római kormány élére.

Az olasz kormányfő korábban kijelentette, hogy Róma új "kivételezett partnere" Washingtonnak, és ő személyesen is kész arra, hogy Európában erősítse az amerikai kormány álláspontját a NATO-tagországok védelmi kiadásainak növeléséről.

Donald Trump, aki többször is bírálta a nagy európai országok bevándorlási politikáját, a Conte-kormány migránspolitikájával többször is nyilvánosan egyetértését fejezte ki, külön kiemelve Matteo Salvini belügyminiszter szerepét. "Őszintén szólva a kormányfő az illegális migráció ügyében velünk van, Itália belefáradt" a migrációba – fogalmazott az idén áprilisban Trump. Conte nem cáfolta az amerikai elnök állításait, sőt, folyamatosan dicsérte őt.

Elemzők szerint európai partnerei között az amerikai kormány megkülönböztetett figyelmet szentel Olaszországnak.

Forrás: MTI

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Azért nem árt ha trampli is tudja ,,ez nem kívánság műsor Krahácson,, ))))))))))
Jozefina
segg segget nyal, vagy kéz kezet mos??!!!
kokopelli
@Jozefina: ,,vagy kéz segget mos,vagy...!(;-))
man at work
Tramplinak még egy ciklusa van max, aztán megy a történelmi süllyesztőbe - végleg!
Büdös köcsög náci !!!
Kicsi a fasza ennek is. Ez a legnagyobb baj Trumppal - nem szeretik, csak megtűrik.
verőce21
A G7-es országcsoport múlt hét végi biarritzi csúcstalálkozóján "választották" Conte-t olasz miniszterelnökké.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.