A jelenség során a tolvajok rendelést adnak le, de a címre kivitt eszközök nem a vevő kezében kötnek ki.

Csalók új módszerére hívták fel a figyelmet az Egyesült Királyságban. A trükk elengedhetetlen része a megszerzett személyes adatok felhasználása, amelyekkel valamilyen drága eszközre adnak le rendelést

A csomagot a futárszolgálat ki is viszi, majd következik a csavar. A vásárló először nem érti, miről van szó, nem emlékszik, hogy bármit is rendelt volna. Mire azonban utánanézne, felbukkan egy másik futár (persze nem ugyanaz a személy, csak a ruhájuk egyezik), hogy szóljon, a csomagot téves címre kézbesítették, ezért visszavenné.

Új csalás terjed

Ekkor történik meg az átverés, ugyanis az,

aki a notebookot, táblagépet vagy telefont visszaveszi, maga a csaló, aki a terméket korábban a másik ember adataival rendelte meg.

Egy brit fogyasztóvédelmi szervezet szerint ez a fajta csalásforma egy korszerűbb módszer, amit mostanában kezdtek alkalmazni. Mivel konkrét károsultakról is tudni, azt javasolták:

ha olyan futár érkezik, aki a korábban kézbesített csomagot visszavenné, ne adjanak át neki semmit, inkább hívják az érintett céget, és ha szükséges, a rendőrséget.

Azok, akik nem észleltek gyanús tevékenységet online fiókjaik körül, elvileg biztonságban vannak, az Egyesült Királyságban történt bűncselekményeket ugyanis a megszerzett névvel, címmel, telefon- és bankszámlaszámmal követték el.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(bbc.com, hvg.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.