Oroszországban vasárnap 16 régió vezetőjét, 13 regionális törvényhozás képviselőit, 22 adminisztratív központ önkormányzati képviselőit és 3 központ vezetőjét választják meg.

Önkormányzati választásokat tartanak ma

Emellett a parlamenti alsóház négy egyéni választókörzetében tartanak pótválasztást, és mintegy ötven referendumot is megrendeznek.

A voksolás az ország összes – nyolcvanöt – régióját érinti és több mint 47 ezer mandátum sorsát dönti el. Az orosz Központi Választási Bizottság közlése szerint a választott tisztségekért több mint 118 500 jelölt verseng, közülük több mint 91 ezren pártok képviseletében, több mint 27,4 ezren pedig egyéni jelöltként.

A szavazókörzetek száma több mint 48 ezer.

A legélesebb politikai küzdelem a 45 tagú moszkvai képviselő-testület megválasztása körül bontakozott ki azt követően, hogy az illetékes választási testületek elutasították 57 jelöltaspiráns bejegyzését. A parlamenten kívüli ellenzék képviselői közül csak egynek sikerült bíróságon megfellebbeznie a kizárását, a választáson így 228 jelölt indulhat.

A hatóságok a választásból való kizárást a támogató aláírások egy részének meghamisításával és formai okokkal magyarázták, az érintettek szerint viszont a Kreml akaratából fosztották meg őket a politikai megméretés lehetőségétől. Az érintettek július óta rendszeresen utcai tiltakozásokat tartottak a hétvégeken, amelyek többségét a városi hatóságok nem engedélyezték.

A tüntetések részvevői ellen a rendvédelmi szervek keményen léptek fel, és összesen több mint 1700 embert állítottak elő. A bíróságok több tucat szervezőt elzárásra, több százat pedig pénzbírságra ítéltek. Kilenc ember ellen tömeges rendbontás címén bűnvádi eljárás zajlik.

Az elmúlt napokban négy embert ítéltek el két év és három és fél év közötti szabadságvesztésre, hivatalos személy elleni erőszak címén, egy embert négy évre küldtek rács mögé a nyilvános rendezvények szervezésére vonatkozó szabályok sorozatos megsértésére hivatkozva, egy blogger pedig öt évet kapott, amiért a bíróság szerint a rohamrendőrök gyerekei elleni erőszakra buzdított.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
És csak a "hazafias népfront"jelöltjére lehet szavazni, mert az ellenzéket indulni sem engedték.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.