Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke hétfőn bemutatta a biztosjelöltek végleges névsorát, a portfóliók tervezett elosztásának ismertetésére azonban még egy napot várni kell.

Von der Leyen Trócsányit jelölte, a szakterület megnevezésére még várni kell

Ezen hivatalos brüsszeli tájékoztatás szerint von der Leyen az utóbbi hetekben egyeztetéseket folytatott a november elején hivatalba lépő testületbe jelöltekkel.

A lista nem tartalmaz meglepetéseket, mivel a nevek különböző forrásokból már korábban ismertté váltak, szakértők szerint a tárcák elosztása lesz igazán érdekes.

A volt német védelmi miniszter a nemek egyensúlyára törekedett, amelyet majdnem sikerült is elérni, a jelöltek között ugyanis – rajta kívül – tizenkét nő és tizennégy férfi van.

A Brüsszelben kiadott lista megerősítette, hogy a magyar jelölt Trócsányi László.

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Antonio Bat

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Trócsányi lesz a brüsszeli nyilvános illemhelyek tisztaságáért valamint papírral és szappannal való ellátásának biztosa.
Felelősségteljes poszt és reménykedjünk, hogy ez talán nem haladja meg a képességeit.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Foxley
Annyira gyenge hogy majdcsak sikerül èpphogy valahova becsúsztatni?
namihami
Humanitárius segély és katasztrófavédelem.
Majdnem sikerült a brüsszeli nyilvános wc-k szintjét eltalálni. Nem egetrengető tévedés...
tulipan
@namihami: Na, akkor jó kis bűzös narancsos kula-trutymó lesz ott!! :)
tulipan
@Pegero: Való igaz. TE vagy, a narancsnyik tolvaj pénznyeló automata, haverjaiddal együtt, egy hazaáruló, briganti, tróger!
tulipan
@Pegero: Jellegzetesen löttyedt narancsos segggnyaló vagy! Nem kell ám, mindig mindenben, magadból kiindulnod! Hidd el, más nem ilyen! :)
kereső
Ami igaz, igaz- trócsányi elvtárs elévülhetetlen érdemeket szerzett a demokratikus jogállam lebontásában- kamatoztatva nemzetközileg is elismert!!! jogi tudását, tapasztalatait. Az EB-ben, az Unió kormányában a helye- a betöltendő poszton sikeresen közreműködhet abban, hogy a felvételre váró államok miként alakitásk demokratikus berendezkedésüket, hogy majdan felvételt nyerjenek az Únióba- amely akorra érték nélküli halmaz lesz- szuverén nemzetállamok laza közössége- egy negyedik világháború ( pardon európai polgárháború) árnyékában. Csak igy tovább!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.