Soros a The Wall Street Journal napilapnak mondta el, mi a véleménye Donald Trump Kínát, azon belül a Huaweit korlátozó lépéseiről.

Hosszú hallgatás után ismét megszólalt Soros György – elmondta véleményét Trumpról is

Donald Trump és Soros György viszonya finoman szólva sem rózsás. Ezt már az is előrevetítette, hogy a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban a magyar számrazású amerikai üzletember rengeteg pénzt veszített csak azért, mert úgy gondolta, Trump nem lehet befutó a versenyben. Ez persze nem jelenti azt, hogy semmiben ne értene egyet az amerikai elnökkel. Mint az a The Wall Street Journal napilapban megjelentetett, Soros György által jegyzett cikkből kiderül, a Huaweit érő amerikai szankciók témájában például nagy az összhang. Soros – sokakat meglepve – elismerően szólt az amerikai elnök Huawei elleni fellépéséről.

Mint ismert, az amerikai elnök még májusban rendelt el szükségállapotot annak érdekében, hogy "megvédje az amerikai informatikai hálózatokat a külföldi ellenségektől". Néhány nappal később teljesen egyértelművé vált, hogy az intézkedés a Huawei ellen szól. A Google kénytelen volt megvonni az Android legfontosabb részeinek használati jogát a második legnagyobb mobilgyártótól, majd több amerikai nagyvállalat, többek között az Intel és a Qualcomm is leállította a kereskedést a Huaweijel.

A kínai nagyvállalat hónapok (évek) óta tagadja az amerikai kormányzat vádjait.

A milliárdos most közölt véleménye egyébként nem egészen előzmény nélküli, korábban a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást érintő fejlesztések terén az Egyesült Államok veszélyes riválisaként beszélt Kínáról. Ezért is kifejezetten üdvözölte az amerikaiak által kikényszerített Huawei-embargót, és úgy véli, a Trump-adminisztráció legjobb és talán egyetlen helyes külpolitikai lépése a Kína elleni kemény fellépés.

Cikkében Soros György hangsúlyozza, az amerikai elnök elárulja az Egyesült Államokat, ha valamilyen kereskedelmi megállapodás részeként feloldatja a Huawei elleni tilalmakat. Amennyiben ez megtörténik, a kínai vállalat megszilárdíthatja pozícióját az 5G-s piacon.

Forrás: hvg.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
az 5G miatt felesleges aggódni...amióta létezik távközlés, akár vezetékes, akár drótnélküli, mindenki mindenkit lehallgat.

az 5G-t bárki is építi egy országban, ugyanúgy lehallgatják azt, akit akarnak...és ezt tudja mindenki...a legnagyobb kunszt, ki tudja a lehatásosabban elhitetni a döntéshozókkal, hogy nem is...azé a buli.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.