A kivonulás nincsene hatással a cseh, a szlovák és a magyar üzletág működésére.

Veszteségei miatt a boltbezárások után teljes lengyelországi üzletágától megválhat a Tesco áruházlánc, hamarosan sor kerülhet az ügylet véglegesítésére – értesült a Magyar Nemzet londoni forrásból. A lap a céges tájékoztatásra hivatkozva ugyanakkor kiemelte, hogy

a veszteséges leányvállalat leépítése nem érinti a magyar áruházakat és vásárlókat.

A cikkben közölték: Lengyelországban a vevő az a lengyel piacra tavaly belépett, szintén brit kötődésű Dealz nevű diszkontlánc lehet, amely rohamtempóban terjeszkedik a közép-európai piacon.

A Tesco anyavállalat központjában azt követően került ismét napirendre a tulajdonoscsere, és születhetett befektetői döntés arról, hogy a diszkontok térhódítása miatt globálisan piaci hátrányba került multi megválik a közép-európai Tesco Europe csoport veszteséges lengyelországi üzletágától, hogy nemrégiben újabb négy hipermarketet és egy nagykereskedelmi centrumot zártak be Lengyelországban.

Kivonulhat a Tesco Lengyelországból

A lengyel kivonulás azért érdekes a magyar üzletág szempontjából, mert a Csehországban és Szlovákiában működő két másik visegrádi piaccal együtt négyen alkotják a Tesco Europe közép-európai csoportot, amelyet az anyavállalatnál jól jövedelmező leányok társaságaként tartanak számon, kivéve a lengyelországi vonalat.

A Magyar Nemzet megkereste Tesco-Global Áruházak Zrt.-t, amely azt közölte:

a lengyelországi boltokat érintő döntések célja, hogy az üzletág teljesítményét javítsák, ezáltal közelítsék a másik három közép-európai piac eredményéhez.

A döntések a sajátos lengyel piaci körülményekre reflektálnak, nincsenek hatással a cseh, a szlovák és a magyar üzletág működésére vagy a magyar vásárlókra – szögezte le az áruházlánc. A cikkben felidézték, hogy Matt Simister, a Tesco Europe vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjúban a nyáron úgy fogalmazott: a cseh, a szlovák és a magyar piacon nagyon erős, nyereséges áruházaik vannak.

Cikk- és címlapkép: AFP

(magyarnemzet.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok