Örömmel fogadta Törökország Trócsányi László bővítési biztossá való jelölését.

Örömmel fogadta Törökország Trócsányi László szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztossá való jelölését, mert Ankara úgy érzi, a magyar politikus pozitívan viszonyul az Európai Unió bővítéséhez

- jelentette ki pénteken a török külügyminiszter-helyettes Brüsszelben.

Faruk Kaymakci a European Policy Centre (EPC) brüsszeli elemzőközpont által szervezett sajtóreggelin reményét fejezte ki, hogy az unió Törökországgal pont ugyanúgy fog bánni, mint az összes többi tagjelölt országgal. Johannes Hahn távozó bővítési biztossal Törökországnak nem sikerült a remélt leghatékonyabb együttműködést és jó kapcsolatokat kialakítani – jegyezte meg.

A török miniszterhelyettes szerint ha a tagjelölt országok tisztességes és őszinte elbánásban részesülnek, akkor lehetne haladást elérni a bővítési folyamatban. Kaymakci "biztatónak" nevezte az új bizottság összetételét, és úgy vélte a testület "kiváló" új elnököt kapott.

A török politikus üdvözölte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke "geopolitikai bizottságot" akar vezetni, mert egy ilyen EU-ban Törökország tagjelöltként jobban tudja érezni magát.

Megerősítette azt, amire már von der Leyen is utalt, hogy Törökország az unió "stratégiai partnere".

Az "európai életmód védelméért" felelős európai bizottsági tárcával kapcsolatos vitát érintő kérdésre a török külügyminiszter-helyettes úgy reagált: Törökország már "európai életmódot" folytat, hiszen összhangban van a lisszaboni szerződéssel, alapító tagja az Európa Tanácsnak, ratifikálta az emberi jogok európai egyezményének legtöbb kiegészítő jegyzőkönyvét, az OECD és a NATO tagja. Megjegyezte: az az elvárás, hogy a törökök megváltoztassák a vallásukat, nem illik ebbe az "európai életmódba".

Faruk Kaymakci hangoztatta, hogy a török csatlakozás mindkét fél számára pozitív lenne, és bírálóan szólt arról, hogy az EU befagyasztotta a csatlakozási tárgyalásokat.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kokopelli
@azösszeskibanévfoglalt: ..azt amit az orrából kipiszkál azt vizsgál! Azt hiszem,hogy a Qurbincs is ő!Mindíg
ugyanazt írja,ami egy bizonyos szellemi "fapados" kategóriára mutat!...ha még humoros lenne a sok zagyvált
baromság!Igaz,ha megfizetik miért ne!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Ki hinné hogy ez igaz is ???
Na de a tracsányi egyedül nem csinál ,,nyarat,, a recept szándékaihoz !!!
papa.49
@durbincs: Engem meg Andrásnak hívnak...
papa.49
@durbincs: Kretén az a jó büdös kurvaanyád tetű !!!
namihami
@papa.49: Mondd meg őszintén, miért hagyod magad provokálni.
Tudod: kutyasz@r kontra belelépsz vagy átléped!
És a fenti végtermék még bőven kikérhetné az összehasonlítást kettőjük között.
szegfue
@namihami: Most legalább már emlékszem, hogy Te irtad a "kutyaszaros" gondolatot! Én azóta is erre gondolok, igy nem válaszolok ... kösz!!
Eladott Ország
Ha Ursula ezt komolyan gondolta (és egyáltalán nem Trócsányi az egyedüli beszarás, a román biztosjelölt személye legalább annyira visszás), akkor szerintem hamarosan visszasírjuk Junckert. Ha csak egyszerűen taktikázik, és arra számít, hogy az egyes jelöltekről döntő szakbizottságok majd úgyis helyrerakják ezeket a gyenge láncszemeket, ő meg majd jól széttárja a karjait, hogy sajnos nem rajta múlt, ő tényleg akarta, vagyis a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad, akkor majd visszatérhetünk a kérdésre. Olyan vélekedés is van, az Uniót mostanában úgysem bővítik, ott okoz ez az alak legkisebb kárt. Az azért szép lesz, ha az örményeknek elmagyarázza a jogállamot, a baltás gyilkos eladását követően, vagy a törököknek a sajtó szabadságát, macedónoknak a határellenőrzést.
simmering73
@durbincs: Mi van geci, nem bírsz magaddal? Kurd meg a jó kurva anyádat aki a világra szart, attól lenyugszol.
kokopelli
@simmering73: az anyját az erdélyi barnamedvék leasing-elik! Télen sajnos csak a favágók!
papa.49
@azösszeskibanévfoglalt: Semmit, ő irkálja ezeket !!!
Eladott Ország
Valóban nagy kár lett volna lemaradni Orbánnak, Erdoğan totális diktatúrájának beiktatási ceremóniájáról. Az persze nem meglepő, de legalább nem is szórakoztató, hogy az MTI csupán Oroszországot és Szerbiát említi a számos ország közül, hogy tudjuk elhelyezni, megint milyen díszes társaságba került a miniszterelnök. Valahol igazuk is van, én teljesen megértem. Ennek ellenére ez a felsorolás egyáltalán nem teljeskörű, úgyhogy segítek az MTI-nek, az Erdogan-párti török propaganda értesüléseire hivatkozva. Egészen biztosan kiefelejtették a hízelgő listáról Venezuelát, Kazahsztánt, Macedóniát, Guineát, Szomáliát, Zambiát, Bosznia-Hercegovinát, Bulgáriát, Grúziát. Pedig csinos kis lista ez, lássuk be. Nagy kár lett volna, ha Magyarország Orbán Viktor lemarad róla. Az természetesen minden közpénzt megér, hogy a felcsúti üstökös ne lógjon ki a véreskezű Erdoğan rajongóinak sorából, akik a török diktatúra kiteljesedésének beiktatási ceremóniáján együtt örülnek vele. Úgyhogy a világért sem kötnénk bele ebbe, számunkra hatalmas megtiszteltetés, hogy ismét olyan országokkal kerülhettünk egy kategóriába, mint a sokoldalúan fejlett Szomália, vagy Zambia. Venezuela külön menő ebben a felsorolásban: a 2017 végén hivatalosan is csődbe került dél-amerikai nyomorország elnöke, Nicolas Maduro időközben nagy haverságot kötött Recep Tayyip Erdoğan elvtárssal, vállvetve, közös erővel szigetelődnek el a késsel-villával táplálkozó nemzetközi közösségtől, miután elszánt élharcosai az emberi jogok sárba tiprásának. Nyilván a felsorolt országok zömének sincs oka a panaszra e tekintetben, mégis az MTI Oroszországot és Szerbiát tartja szalonképesnek közülük.
kokopelli
@azösszeskibanévfoglalt: ..azt amit az orrából kipiszkál azt vizsgál! Azt hiszem,hogy a Qurbincs is ő!Mindíg
ugyanazt írja,ami egy bizonyos szellemi "fapados" kategóriára mutat!...ha még humoros lenne a sok zagyvált
baromság!Igaz,ha megfizetik miért ne!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.