Még kevesebb uniós támogatásban reménykedhet Magyarország 2020 után: a Reuters értesülése szerint a német kormány a korábbi tervekhez képest jóval kevesebb pénzzel járulna csupán hozzá az Európai Unió 2021-2027-es hétéves büdzséjéhez. A hírügynökség szerint Berlin a nemzeti jövedelem (GNI) egy százalékában maximalizálná a tagállami befizetéseket.

Kérem vigyázzanak! A pénzcsapok záródnak

Ez a szint nagyjából megfelel a mostaninak (a kötelezettségvállalás 1,03 százalék, a kifizetések nagyjából 0,98 százalék körül alakulnak), ám van egy fontos különbség: 2020 után – a jelenlegi tervek szerint – az Egyesült Királyság már nem lesz tagja az EU-nak, így a jelenleg nettó befizető ország hozzájárulása kiesik, ez pedig a büdzsé nagyjából 15 százalékát adja. Elsősorban ez a magyarázata annak, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament is ennél magasabb hozzájárulást szeretne kiharcolni, előbbi tavaly 1,11 százalékra tett javaslatot, utóbbi 1,3 százalékra.

A németek egyébként korábban ezt nem is ellenezték, Sigmar Gabriel korábbi külügyminiszter tavaly egy fórumon még arról beszélt, tisztában vannak azzal, mennyit profitál az ország az uniós tagságból, így a magasabb hozzájárulás is igazságos. (Ugyanezen a fórumon egyébként a magyar kormány akkori uniós forrásoként felelős minisztere, Lázár János 1,3 százalékos felajánlást tett a befizetéssel kapcsolatban – ez természetesen mindenkire vonatkozott volna, a hozzájárulás szintje egységes.)

A németek minden bizonnyal az ország gazdasági nehézségei miatt javasolnák a befizetések visszafogását, ennek a vesztesei azonban azok a kevésbé fejlett országok lennének, amelyek jelenleg a legtöbbet profitálnak a hétéves keretből finanszírozott strukturális támogatásokból. Magyarország különösen félhet, hiszen már a bizottsági javaslat is a mostani, 2014-2020 közötti ciklushoz képest negyedével vágná meg az ország számára dedikált forrásokat.

A németek azonban itt nem is állnak meg: azt is elvárják, hogy a kifizetéseket a jogállamisághoz kössék, és ha egy ország esetében felmerül a demokratikus értékek megsértése, akkor csökkentsék a támogatásokat – írja a Reuters. És elvárnák azt is, hogy a kifizetéseknél vegyék figyelembe a migrációs politikához és a klímacélok teljesítéséhez való hozzájárulást. (Bár a bizottsági javaslat alapján ez mindössze a források töredékét érintené, a kormány olvasatában ez azt jelentené, hogy a tagállamok helyett migrációra fordítaná Brüsszel az uniós pénzeket.)

Van persze egy kiút, ám ez is kompromisszumot kívánna a magyar kormány részéről. A németek felvetnek egy alternatív megoldást is az alacsonyabb pótlására: a pénzügyi tranzakciós adó, amely a magasabb összegű átutalásokat terhelné, és amelyből befolyó pénzt Berlin – egy korábbi francia-német javaslat alapján – az euróövezet számára fenntartott büdzsébe forgatná be.

Forrás: hvg.hu

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
"azt is elvárják, hogy a kifizetéseket a jogállamisághoz kössék, és ha egy ország esetében felmerül a demokratikus értékek megsértése, akkor csökkentsék a támogatásokat – írja a Reuters. És elvárnák azt is, hogy a kifizetéseknél vegyék figyelembe a migrációs politikához és a klímacélok teljesítéséhez való hozzájárulást."

- Jogállamiság? Bukta!
- Migráció? Bukta!
- Klímacélok? Bukta!
Ez biz'a bukta lesz... :-))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Ebből a vitából hogyan lesz valamikor egyetértés?
F_Viktor
"azt is elvárják, hogy a kifizetéseket a jogállamisághoz kössék, és ha egy ország esetében felmerül a demokratikus értékek megsértése, akkor csökkentsék a támogatásokat – írja a Reuters. És elvárnák azt is, hogy a kifizetéseknél vegyék figyelembe a migrációs politikához és a klímacélok teljesítéséhez való hozzájárulást."

- Jogállamiság? Bukta!
- Migráció? Bukta!
- Klímacélok? Bukta!
Ez biz'a bukta lesz... :-))))
papa.49
Rábasznyikov elvtárs bekopogtatott a karmelita kolostor puritán dolgozó szobájába !!!
1magyar
Itt az ideje a befizetéseket is csökkenteni, nem tartjuk el a migránsokat!
nevemnick
@1magyar: most csak úgy hirtelen: 2013-ban például 920.2 M €-t fizettünk be, és 5909.8 M € támogatást kaptunk.
Manapság mennyit kellene befizetnünk ha nem csak szóban, hanem valóban ,,dübörögne" a gazdaság?
De vajon hova tűnt az a napi kétmilliárd támogatás, amely az uniótól érkezett?
Na ugye.
Csizmás Kond
" Berlin a nemzeti jövedelem (GNI) egy százalékában maximalizálná a tagállami befizetéseket."
Az ilyen kijelentések hűen tükrözik, hogy a zunió egy kéjenc akarnokok egyesülete.
Ha unióról beszélnek akkor nem Berlin vágyait kéne szem előtt tartani hanem a közös törvényeket...na de ez van, van aki uniósabb mint más.
tulipan
@Csizmás Kond: Bizonyí ám! Bármennyire nem is tetszik, egy Orbán zsebét annyira féltő, narancsos pudlinak! A különbség az, hogy aki FENNTARTÓ, "kéjenc", vagy sem, az megszólalhat ám, a pénz összetételéról! Bizony!
Csizmás Kond
@tulipan: ...fogalmad sincs...még megközelítőleg sem.
1magyar
@nevemnick: Igen, sokkal több ami visszajön (bár én nem tudtam) de egyrészt ezt a tönkretett országunk miatt kapjuk másrészt meg mennyit visznek vissza az itt lévő cégeik?
Na erről lenne jó egy kimutatás.
tulipan
@Csizmás Kond: Sajnos kincsem, Ti, fidesz nyelven, csak idétlenkedni tudtok, szerencsére ezen csak jókat rötyögök! Egyetlen pillanatig sem tartom valószínűnek, hogy értelmesen is képes lennél értekezni, nem csak fidesszül! :
Azért, remény nélkül, próbálkozom!

The average EU citizen pays €187 per year towards the EU budget (2017 figures) – less than the price of an average cup of coffee per day.
Az átlagos uniós polgár évente 187 eurót fizet az EU költségvetése felé (2017-es adatok) - kevesebb, mint egy átlagos napi kávé csésze.

 ec.europa.eu/hungary/about-us/eu-and-your-money_hu
Nessy
Még egy apróság. Ha valóban megtörténnek a kormány által hőn áhított bővítések, akkor ők lesznek jobban támogatva, ami logikus. Hiszen ugyanannyi pénzt több felé kell osztani! Az bizony csökkenéssel jár!
nevemnick
@1magyar: én nem a multikon problémázom, hanem azon a pár száz magyar ,,vállalkozó" seggnyaló létén, akik számolatlanul teszik el a pénzt, abból, amit az unió a gazdaság fejlesztésére küld/küldött.
Ez a bibi barátom.
1magyar
@nevemnick: Az sem jó de a legrosszabb, hogy kiviszik a pénzt amit adnak.
nevemnick
@1magyar: persze, hogy nem jó, viszont a magyar gazdálkodók, (pl. hektáronkénti támogatás mellett) kereskedők jellemző hozzáállása teremtette meg ezt a helyzetet. Példának okáért, a CBA-PRIMA és a COOP (már amelyik még működik, nálunk egy tízezres városban COOP üzlet már csak egy van, CBA egy sem) ugyanazt a rossz minőségű szlovák tejet -amit az olcsóbb multik is árulnak- minimum 20-40 forinttal drágábban adnak, az amúgy is drága magyar tej mellett. Ugyanez a helyzet a pékáruval is. Akkor miért is csodálkozunk?
kokopelli
@tulipan: ...ne erőlködj! Nem értik,hogy minden országnak először a saját népe számít! U.i. azok fizetnek
adót a kasszába! Az átlag német leß@rja,hogy a külföldieknek követelései vannak!!...a 27%-os áfá-val fog-
lalkozzanak a magyar politikusok,(igaz,hogy a szidott németeknek 7% és 19% az MwSt.)
tulipan
@kokopelli: Mit mondjak, ez lényeges különbség, a NETTO FIZÚT tekintve!! :(
tulipan
@kokopelli: Mit mondjak, ez lényeges különbség, a NETTO FIZÚT tekintve!! :(
kokopelli
@tulipan: a bruttóból levont "lét",meg igazi EÜ-re,városfejlesztésre,iskolákra stb.-re, és igazi szoc.juttatásokra
kellene fordítani!...(de nem a familiát ill. a csókosokat kitömni vele!)...ha egy kanzellárt a saját pártja,taccsra te-
heti 10 000 Márka fekete pártfinancírozás miatt,akkor legalább az minta lehetne ! A csuti "nagy barátja" került
lapátra anno,holott egy fillért nem kapott privátban !
tulipan
@Eladott Ország: Persze, ÍGÉRNI, bármit megígér, ez a HÓHÁNYÓ, HAZUG narancsos banda. ámde betartani semmit semmit, nem SZOKOTT !!! Inkább vádaskodik és hülyeségeket hőbörög !!!
kokopelli
@tulipan: ..mindíg arra hivatkoznak,hogy a "nyugatiak" nem ismerik M.o.-t! Nem tudják a Csutiék,hogy az a szeren-
cséjük!Amennyiben jól ismernék,úgy már rég közzétették volna,és tényleg elzárták volna a csapot!A mindenkori ellen-
zéknek az lenne a nagy "ágyúja" a regnálók ellen!Melyik nyugati párt akarná elveszíteni a kormányzást,egy a tartomá-
nyaiknál jóval kissebb M.o.-ért? Egyik sem! Az un. multik,meg teljesen függetlenül a kormánytól működnek,vagy Rt-k
vagy "Alapítványok"-ként!
kokopelli
@tulipan: ..ahogy az öregeink mondták a három akadályra (csapásra): csak "az aszály,a viszály meg a muszály"!
ami kerszbetesz nekünk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.