Donald Trump amerikai elnök további falak építését ígérte az Egyesült Államok déli határain, és a sajtót, valamint a demokrata párti politikusokat ostorozta új-mexikói kampányrendezvényén hétfőn este.

Donald Trump falépítést ígért és a sajtót bírálta új-mexikói kampányrendezvényén

Az elnök az új-mexikói Albuquerque melletti Rio Rancho városkában tartott nagygyűlésen megemlékezett a vasárnap kezdődött Hispán Örökség Hónapja című országos rendezvénysorozatról, és hangsúlyozta, hogy kormányzása elmúlt három esztendejében rendkívül sokat javultak a spanyol ajkú amerikaiak munkalehetőségei, és emelkedtek jövedelmeik is.

Új-Mexikóban sok spanyol ajkú amerikai él, és a nagygyűlésen is számos olyan táblát tartottak a magasba, amely azt hirdette: "a spanyol ajkúak Trumpot támogatják".

Az elnök a nagyszámú közönség éljenzése közepette azt ígérte, hogy az év végéig 800 kilométernyi falat építenek az amerikai-mexikói határon. "Építsd meg azt a falat!" – skandálta a tömeg.

Hasonlóképpen tapsot aratott, amikor arra figyelmeztette az új-mexikói választókat, hogy az egyes demokrata párti politikusok által meghirdetett, úgynevezett Zöld Terv – amely meghirdetői szerint környezetvédelmi célokat szolgál – rendkívül sokba kerül. "A demokraták elpocsékolnák az adófizetők pénzét" – fogalmazott.

Trump sok időt szentelt a The New York Times újabb fiaskójának: annak, hogy hétfőn a lapnak helyesbítenie kellett egy hétvégén megjelentetett cikket, amelyben Brett Kavanaugh tavaly kinevezett konzervatív főbírót újabb szexuális zaklatási ügybe akarta keverni. "A The New York Times eljátszotta a hitelét" – hangsúlyozta Trump. Kiváló embernek nevezte a megtámadott főbírát, rágalmazónak minősítette a lapot, és lemondásra szólította fel mindazon újságírókat és szerkesztőket, akik felelősek a Kavanaugh-t megrágalmazó cikkért.

És ha már itt tartunk, távozhatnának azok is, akik az Oroszországgal kapcsolatos kacsában is szerepet játszottak

- fogalmazott az elnök. Ezzel arra a csaknem két esztendeig tartó, és az idén tavasszal zárult vizsgálatra célzott, amelynek során a Robert Mueller vezette különleges bizottság azt próbálta meg feltárni, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány idején Trump kampányának munkatársai összejátszottak-e oroszokkal a választási győzelem érdekében, illetve később Trump – már elnökként – megpróbálta-e befolyásolni az igazságszolgáltatást. A Mueller-bizottság tisztázta Trumpot és munkatársait.

Elemzők emlékeztettek arra: Új-Mexikóban 2004 óta nem szavaztak republikánus elnökjelöltre, és 2016-ban Donald Trump is csak a voksok 40 százalékát szerezte meg ebben a tagállamban. A tavaly ősszel tartott félidős választásokon a kormányzói székbe is demokrata párti politikus ülhetett.

Tim Murtaugh, az elnök kampányának szóvivője újságíróknak azt mondta: Trump megítélése sokat javult az elmúlt három esztendőben. Szerinte ez elsősorban a gazdaság jó eredményeinek és ezen belül annak is tulajdonítható, hogy évtizedek óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség a spanyol ajkúak körében.

Új-Mexikó választóinak megnyerése a Trump-kampány stratégiájának egyik fő célkitűzése. Emellett Nevada, Minnesota és New Hampshire az a három tagállam, amelyre a kampányban külön figyelmet fordítanak.

Donald Trump kedden és szerdán Kaliforniában adománygyűjtő rendezvényeken vesz részt.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.