Németországban is pozitív várakozással tekintenek az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság hivatalba lépésére – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fővárosában, Düsseldorfban folytatott tárgyalásait értékelve.

Gulyás miniszter azt is tudja, mit akar Németország

Az új bizottság november elejére tervezett hivatalba lépését övező várakozások változást indítottak el, így most "sokkal több a remény és sokkal kevesebb a pesszimizmus", míg "néhány évvel, vagy akár csak néhány hónappal korábban ez fordítva volt" – mondta Gulyás Gergely az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

Kiemelte, hogy Németország jól érti az Európai Unión belüli kelet-nyugati különbségeket, hiszen ezek a határain belül is megmutatkoznak, így a német Ursula von der Leyen személyében végre "nemcsak Nyugat-Európának lesz bizottsági elnöke, hanem az egész Európai Uniónak".

Gulyás Gergely az észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormány nemzetközi, európai uniós és szövetségi kapcsolatokért felelős miniszterével, Stephan Holthoff-Pförtnerrel folytatott tárgyalásáról elmondta: külön beszéltek az EU lehetséges bővítéséről, tekintettel arra is, hogy Magyarország ezt a területet, a szomszédságpolitika és a bővítés ügyét kapja a következő bizottságban. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusával egyetértettek abban, hogy szükséges és fontos "valós bővítési perspektívát" nyitni a balkáni térség előtt, aminek révén belátható időn belül lehetővé válhat a csatlakozás Szerbia számára és a régió többi olyan országának, amelyek felkészültek az uniós tagságra.

Gulyás Gergely a következő – 2021-ben kezdődő – hétéves időszakra szóló uniós költségvetésről elmondta, hogy míg a németek minél hamarabb megállapodást szeretnének, Magyarország számára az időzítés másodlagos, és a tartalom a legfontosabb.

Mint mondta, a tárgyaláson kifejtette, hogy Magyarország nem tudja elfogadni a távozó, Jean-Claude Juncker vezette bizottság költségvetési javaslatát. A következő bizottság remélhetőleg olyan változtatásokat támogat majd, amelyek lehetővé teszik a költségvetés elfogadását – tette hozzá a miniszter, rámutatva, hogy az elfogadáshoz valamennyi tagország egyetértése szükséges.

Gulyás Gergely részt vett a magyarországi határnyitás 30. évfordulója alkalmából a düsseldorfi tartományi gyűlésben (Landtag) tartott megemlékezésen. Beszédében kiemelte: a magyarok ma is büszkék, hogy az 1989 augusztusi páneurópai piknik és a szeptemberi határnyitás hozzájárult ahhoz, hogy szabadságban és békében egyesülhetett újra Németország.

Akkoriban "úgy gondoltuk, különbözőek vagyunk, és meglepődve tapasztaltuk, mennyi minden köt össze bennünket", a 2004-es EU-csatlakozás idején pedig "úgy gondoltuk, egyformák vagyunk, és most meglepődve ismerjük fel, hogy mennyi mindenben különbözünk" – tette hozzá a fideszes politikus a Miniszterelnökség által ismertetett beszédében, amelyben kifejtette: Európa négy évtizedes megosztottságának következtében a közös értékek mellett különbségek is vannak, amelyek a politikai véleményekben is megmutatkoznak.

"Manapság divat ezeket a különbségeket Európa-ellenességként, tekintélyelvűségként vagy a jogállamiság hiányosságaként értelmezni, ami a mi szemszögünkből nézve a másként gondolkodókkal szembeni alaptalan intolerancia" – húzta alá Gulyás Gergely, kiemelve, hogy ezen a helyzeten csak Németország segítheti át Európát, nemcsak azért, mert a kontinens legerősebb országa, hanem azért is, mert a határain belüli kelet-nyugati különbségek révén meg tudja érteni ezt a problémát.

André Kuper, a Landtag elnöke – a tartományi parlament közleménye szerint – a többi között hangsúlyozta, hogy a német egység helyreállításához vezető úton jelentős állomás volt a magyar-osztrák határ megnyitása az NDK-s menekültek előtt, és Németország mindig is hálás lesz az újraegyesítéshez nyújtott magyar támogatásért.

A CDU-s politikus hozzátette: németek és magyarok ma egy egyesült, szabad és demokratikus Európában élnek együtt, amelyet meg kell védeniük.

Gulyás Gergely az MTI-nek arról is szólt, hogy a Landtag elnökével az ünnepség előtt megbeszélésen áttekintették a tartomány és Magyarország kétoldalú kapcsolatait, amelyek jelentőségét mutatja, hogy Észak-Rajna-Vesztfália a legnépesebb német tartomány, és Bajorország és Baden-Württemberg után a harmadik legfontosabb gazdasági partner a 16 tartomány közül.

Forrás: MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Már szinte hallom a fidesz jövőbeni politikai nyilatkozatát. Ursula von der Leyen elárulta a keresztény Európát és a migránsokat betelepíteni akaró erők kottájából játszik. Mindez persze az után lesz, hogy szankcionálni fogják az Orbán kormány jogállamiság elleni lépéseit.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
sőt ők sokkal jobban tudják, mint maguk a németek! Egyébként szinte minden országgal így vannak; kezdve az olaszoktól a franciákig! =))
Sámannus
@RonaGyuri: És még az ellenzékkel is így vannak. Annyira, hogy már szóhoz sem juthatnak.
Nessy
@RonaGyuri: Ennyi "Bukfenc, aki mindent tud," egy rakáson! Nem sok ez egy kicsit? A Csinn - Bumm cirkuszban elég volt egy is!
human
Már szinte hallom a fidesz jövőbeni politikai nyilatkozatát. Ursula von der Leyen elárulta a keresztény Európát és a migránsokat betelepíteni akaró erők kottájából játszik. Mindez persze az után lesz, hogy szankcionálni fogják az Orbán kormány jogállamiság elleni lépéseit.
jesz
Németország sem tudja mit akar...mire megvilágosodnak, addigra baszhattyák...de talán már most is.
Borsodi
Gulyás miniszter vagy jós? Nem lehetne,hogy Magyarországgal foglalkozna ez a sok okos politikus.Mért kell mindig más Országnak osztanunk az észt amikor mi vagyunk lassan a legelmaradottabb nép ahol még az eurót se tudják bevezetni.
papa.49
@Borsodi: Ez csak egy kupaklaja tanítvány, de már túl tett a mesterén, igaz az se volt nehéz )))))))))))))))
Jozefina
A fidesz egyet akar!!! Behozni a balkáni országokat, hogy velük együtt bomlasszák az EU-t!!!
kokopelli
@RonaGyuri: ...mindíg tudták,és ezért "marchieren" valahol elől! Ez a szerencsétlen "nyeretlen kétéves" honnan tudja,hogy a németek mit tudnak? Álmoskönyvet lapozgatott?...szúnyogcsődörke le lehet koppintani
Eladott Ország
Már ennek is elgurult a gyógyszere vagy úgy érzi űberelni kell faszságban a dagadtat? Gulyáskám! Téged nem zavar, hogy állandóan a ló seggét látod!?
uploads.disquscdn.com/images/69986f80aea6cb467b63707de220d0453d6446e1069dda6412405893f1fb91bc.png?w=600&h=401
Amikor ilyen szépen van tálalva mindent elhisznek. uploads.disquscdn.com/images/a3da43160cf847a7de5d2026978b4a5f91d35a56c5f62362d3fae91d78c391c2.jpg?w=600&h=780
jesz
@Eladott Ország: ez a wc-ülőkés marhajó...simán beszopnám, ha én kapnék egy ilyen képet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.