A demokrata házelnök hangot adott véleményének, miszerint Trump megsértette a hivatali tevékenységére vonatkozó esküjét.

Az amerikai szövetségi képviselőház hivatalosan meg fogja vizsgálni, hogy indítson-e alkotmányos felelősségrevonási eljárást Donald Trump elnök ellen

– jelentette be kedd este Nancy Pelosi, a testület demokrata párti elnöke.

A házelnök szerint a vizsgálat azt hivatott kideríteni, hogy az amerikai elnök egy júliusi telefonbeszélgetésben valóban nyomást gyakorolt-e Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre Joe Biden és fia jövedelmező ukrajnai ügyleteinek feltárása érdekében. Joe Biden jelenleg a Demokrata Párt legnagyobb támogatottságot élvező elnökjelölt-aspiránsa.

A The Washington Post és a The New York Times című amerikai napilap múlt csütörtökön, illetve pénteken meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai elnök az említett telefonbeszélgetésben állítólag nyomatékosan arra kérte Zelenszkijt, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden és fia ellen.

Az amerikai elnök nevetségesnek minősítette a névtelen bejelentésre hivatkozó lapinformációkat,

szombaton a Twitteren pedig azt közölte, hogy telefonbeszélgetése rutinszerű és teljesen rendben volt. Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter is cáfolta a nyomásgyakorlásra vonatkozó sajtóértesüléseket.

Megkezdődik a Trump felmentését célzó vádeljárás

Pelosi kedd esti sajtótájékoztatóján azzal indokolta a Trump felmentésére irányuló alkotmányos vádeljárás (impeachment) lehetőségét vizsgáló eljárást, hogy

az elnöknek számot kell adnia tetteiről, senki sem áll a törvény felett. A demokrata házelnök hangot adott véleményének, miszerint Trump megsértette a hivatali tevékenységére vonatkozó esküjét, akárcsak a nemzetbiztonságot és az alkotmányt.

Michael Atkinson, a hírszerzés ellenőrzési főigazgatója a lapokban megjelent állítások után nem kívánta feltárni a részleteket a nyilvánosság előtt, mondván, egyelőre még a bejelentés hitelességét is meg kell vizsgálni. Joseph Maguire, a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) ügyvezető igazgatója pedig azt is visszautasította, hogy a törvényhozókkal bármilyen részletet megosszon.

Az amerikai sajtó korábban már beszámolt arról, hogy Biden 2014-ben, alelnökként támogatta Viktor Janukovics akkori ukrán elnök megbuktatását és az új elnökkel, Petro Porosenkóval közölte: az amerikai kormány megvonja az egymilliárd dolláros segítséget az országtól, ha a fiát, Hunter Bident nem teszik meg az ukrán gázipari cég igazgatótanácsa tagjának. Ez így is történt. Később pedig, amikor az ukrán ügyészség vizsgálódni akart volna Hunter Biden havi 166 ezer dolláros juttatásának ügyében, Joe Biden azzal fenyegetőzött, hogy leváltatja a főügyészt.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
Pelosi már-már betegesen harcol Trumppal(bár Trump igyekszik leszarni)..ez az egész pont olyan, mint Borisz Johnson küzdelme a demokrácia nagy harcosával, a Munkáspárt elnökével...a pleb's meg csak néz.
...és sehol egy hangos cirkuszi mjúzik..haha...nálunk van ám.
jesz
Pelosi már-már betegesen harcol Trumppal(bár Trump igyekszik leszarni)..ez az egész pont olyan, mint Borisz Johnson küzdelme a demokrácia nagy harcosával, a Munkáspárt elnökével...a pleb's meg csak néz.
...és sehol egy hangos cirkuszi mjúzik..haha...nálunk van ám.
Eriksson
Érdemes alaposan átolvasni a cikket. Naggyon-naggyon tanulságos. Hogy mit lehet egyeseknek, és mit lehet másoknak.
"az elnöknek számot kell adnia tetteiről, senki sem áll a törvény felett."
Egyet kivéve, a demokrata elnök aspiránst.
verőce21
A demokraták ott is elindítanák a "7. cikkelyt".
Vajon kikből állanak most össze a "demokraták"? - úgy a nagyvilágon e kívül...
verőce21
@jesz: "...cirkuszi mjúzik..haha..." - jó meglátás!
Cirkusszal a Népért...,cirkusszal a Hatalom ellen! :)
Eriksson
Panem et circenses
Már a régi rómaiak is tudták. Míg e kettő van, minden van.
Jozefina
Már épp idelye lenne, hogy valaki (valakik) megfékezzék ez elnök úr kirohanásait!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.