Immár tizenkét halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban – jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) csütörtökön.

Immár egy tucat halálos áldozata van az elektromos cigaretta szívásának az Egyesült Államokban

Közleményében a szövetségi egészségügyi hivatal hangsúlyozta, hogy az e-cigaretták szívása járvánnyá szélesedett, 10 tagállamban 12 halálos áldozatot követelt és 46 államban több mint 800 embert ápolnak a cigaretta szívása miatti komoly tüdő- és légúti megbetegedésekkel.

A CDC szerint 805 esetben bizonyítottan az elektromos cigaretták okoztak egészségkárosodást. A kiváltó okot azonban eddig még nem sikerült azonosítani. Több intézményben folynak erre vonatkozó kutatások. A tudósok azt feltételezik, hogy az aromatizált, vagyis ízesített e-cigarettákban az utántöltő készülékekben vagy a töltőfolyadékban van valamilyen, az egészségre káros vegyi anyag. Több állam egészségügyi hatóságai azt jelentették, hogy a megbetegedettek jelentős része THC-t (tetrahidrokannabinolt) szívott az e-cigarettából. A THC a szintetikus marihuána pszichoaktív hatóanyaga. Donald Trump amerikai elnök szeptemberben egy sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy a kormányzat az aromatizált e-cigaretták betiltására készül.

"Ez rengeteg problémát okoz, emberek, főleg fiatalok halnak meg emiatt, ezt nem engedhetjük meg" – fogalmazott akkor az elnök, és egyúttal részletes szabályozás bevezetését ígérte. Trump bejelentése után amerikai törvényhozók egy csoportja Richard Blumenthal demokrata párti politikus vezetésével levelet intézett az internetes kereskedelemmel foglalkozó portálokhoz, és magyarázatot kért tőlük arról, miként szűrik ki az illegálisan forgalmazott – külföldről származó – aromatizált e-cigarettákat. A politikusok álláspontja szerint az e-cigarettáknak egyáltalán "nincs helyük az online-kereskedelemben". Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) adatai szerint az Egyesült Államokban 2016-ban mintegy tízmilliónyian szívtak elektromos cigarettát. Az e-cigarettát szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év.

Szeptember közepén Andrew Cuomo demokrata párti kormányzó javaslatára New York állam elsőként tiltotta be az ízesített e-cigaretták forgalmazását. Ez egyelőre 90 napig érvényes, de a tiltás megújítható. Michigan államban is elfogadtak egy erről szóló törvényt, de az még nem lépett életbe. Rhode Island és Massachusetts államokban már dolgoznak a tiltást kimondó törvényen, és amerikai sajtóértesülések szerint ezt fontolgatják Illinois, New Jersey és Delaware államokban is. Kalifornia egyik megyéjében és San Franciscóban szintén betiltották már az aromatizált elektromos cigarettákat.

Az FDA 2020 májusáig adott határidőt az elektromos cigarettákat gyártó cégeknek, hogy bizonyítsák, a termékek megfelelnek a közegészség védelméről szóló előírásoknak. Az ezen a téren piacvezető vállalat, a kaliforniai Juul Labs a héten szerdán bejelentette: leváltja Kevin Burns elnök-vezérigazgatót, és leállítja az e-cigaretták reklámozását.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
@reagens: nem kötelező egyiket sem szívni és nincs szüksége az emberi szervezetnek ilyen sz.rokra!Ha meg szívja valaki az ne várja azt hogy hosszú egészséges életet fog élni!A szív és tüdő a legfontosabb szerv egyenlőre csak szívet lehet cserélni tüdőt csak műteni lehet,ha ezt nem becsüli meg az ember akkor pusztuljon!!!
reagens
@rokker33: Maximálisan egyetértünk ebben. Pusztán azért szóltam, hogy van most egy lobbi, amelyik az ördög eszközének állítja be a elektromos cigit, de a valódiról hallgat, mint a sír!
Valami manipuláció van ismét készülőben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.