David Sassoli szóvivőjének bejegyzése arra enged következtetni, hogy a szakbizottságnak a két politikusról született és az EP elnökéhez eljuttatott írásos véleménye nem felel meg a követelményeknek.

Adnak Trócsányinak még egy esélyt

Trócsányi László ismét reménykedhet: az Európai Parlament elnöke csütörtök este arra kérte a képviselő-testület jogi bizottságát (JURI), hogy tárgyalja újra a magyar – és a román – biztosjelölt összeférhetetlenségéről hozott ajánlását. David Sassoli elnök szóvivője a Twitteren jelentette be, hogy a JURI hétfő délelőtt ismét összeül.

Jaume Duch bejegyzése arra enged következtetni, hogy a szakbizottságnak a két politikusról született és az EP elnökéhez eljuttatott írásos véleménye nem felel meg a követelményeknek, mert nem tisztázza a képviselők aggályait, és nem fogalmazza meg világosan a javaslataikat.

(Népszava)

Cikk- és címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
Trócsányi belebukott a hazugságába: összeférhetetlenséget talált az EP szakbizottsága, nem javasolják biztosnak!

Ma hallgatta meg a biztosjelöltek összeférhetetlenségével is foglalkozó JURI bizottság Trócsányi Lászlót – kérdések merültek ugyanis fel az általa alapított Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodához fűződő kapcsolatairól és az irodának juttatott kormányzati megrendelésekről.

Információink szerint kiderült, hogy Trócsányi korábban hazudott a bizottságnak: azt állította, hogy az elmúlt 10 évben nem volt tulajdonrésze az ügyvédi irodájában, időközben azonban eljutott a bizottsághoz Trócsányi 2018-as magyarországi vagyonbevallása, amelyben még résztulajdonosként szerepelt.

Trócsányi azzal érvelt, hogy nem vett fel osztalékot, és valójában csak a nevét viselte az ügyvédi iroda, ez azonban nem csak azért problémás, mert saját, a bizottság előtt eltitkolni próbált vagyonbevallásában is az szerepel, hogy 12.62%-os tulajdonrésze volt tavaly, hanem azért is, mert az ügyvédi iroda jelenlegi tulajdonosairól sehol nem találni nyilvános információt, sem cégadatbázisokban, sem az ügyvédi iroda honlapján. Az iroda ráadásul számos kormányközeli megbízótól kapott megrendelést az elmúlt években. Mi az összeférhetetlenség, ha nem ez?

Ráadásul még egy hazugság kiderült: Trócsányi írásban állította, hogy 2014 és 2019 között a résztulajdonában lévő Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda "nem vállalt kormányzati megbízásokat". Ez azonban egyértelmű hazugság, és tudjuk is bizonyítani: 2018-ban a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda a Miniszterelnökséggel kötött szerződést, amely alapján egy paksi bővítésről szóló perben a magyar kormányt képviselte, és jogi tanácsadást is végzett a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

A Momentum Mozgalom már az EP-kampányban világossá tette: képviselői az Európai Parlamentben nem hagyják majd szó nélkül a Fidesz hazugságait. Trócsányi biztosi jelölése kapcsán most be is mutatjuk, mit jelent ez. Mindent megtettünk úgy frakciónkban, mint a Parlamentben,...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mrfingusz
Kell az esély ennek az ócska fasznak hogy tovább tudjanak lopni
kereső
Azt kérem a T.EP elnökétől, hogy sziveskedjen mindaddig szavaztatni a jogi bizottságban mindkét EB jelöltről, amig egyhangú szavazással meg nem születik az ajánlás. Azután, mivel az egyik jelöltet ismerjük, ismerjük elévülhetetlen érdemeit a magyar jogállamiság lebontásábvan, korrupt-és hazug mivoltát transzperensen elénk tárta ,mint a NER igazságügyminisztere, - az ajánlás ismeretében meg is választhatja az EP az EB biztosának- mi meg elmondhatjuk, hogy az unió kormányának hazug, gerinctelen-és korrupt tagjai vannak, akik xarnak azokra az eu-s értékekre, amelyek az unió polgárai többségének igenes többet jelentennek szavaknál- mint von Leyen asszonynak,vagy egynéhány eu-s politikusnak. És most már ebbe tartozik úgy tűnik az EP elnöke IS!. Hát hajrá- igy kell ezt csinálni, és akkor majdcsak létrejön orbán és putyin európai álma.
Eriksson
Jó néhány uniós biztos és tisztségviselő keveredett már gyanúba különböző vétségek miatt. Hallotta valaki, hogy elmarasztalták volna őket? Működik a szolidaritás egymás közt, feltéve ha az illető nem kelet-európai.
colibri
Ebbe az erőltetett menetbe már bele lehet kakálni.
DR Eric CARTMEN
Trócsányi belebukott a hazugságába: összeférhetetlenséget talált az EP szakbizottsága, nem javasolják biztosnak!

Ma hallgatta meg a biztosjelöltek összeférhetetlenségével is foglalkozó JURI bizottság Trócsányi Lászlót – kérdések merültek ugyanis fel az általa alapított Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodához fűződő kapcsolatairól és az irodának juttatott kormányzati megrendelésekről.

Információink szerint kiderült, hogy Trócsányi korábban hazudott a bizottságnak: azt állította, hogy az elmúlt 10 évben nem volt tulajdonrésze az ügyvédi irodájában, időközben azonban eljutott a bizottsághoz Trócsányi 2018-as magyarországi vagyonbevallása, amelyben még résztulajdonosként szerepelt.

Trócsányi azzal érvelt, hogy nem vett fel osztalékot, és valójában csak a nevét viselte az ügyvédi iroda, ez azonban nem csak azért problémás, mert saját, a bizottság előtt eltitkolni próbált vagyonbevallásában is az szerepel, hogy 12.62%-os tulajdonrésze volt tavaly, hanem azért is, mert az ügyvédi iroda jelenlegi tulajdonosairól sehol nem találni nyilvános információt, sem cégadatbázisokban, sem az ügyvédi iroda honlapján. Az iroda ráadásul számos kormányközeli megbízótól kapott megrendelést az elmúlt években. Mi az összeférhetetlenség, ha nem ez?

Ráadásul még egy hazugság kiderült: Trócsányi írásban állította, hogy 2014 és 2019 között a résztulajdonában lévő Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda "nem vállalt kormányzati megbízásokat". Ez azonban egyértelmű hazugság, és tudjuk is bizonyítani: 2018-ban a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda a Miniszterelnökséggel kötött szerződést, amely alapján egy paksi bővítésről szóló perben a magyar kormányt képviselte, és jogi tanácsadást is végzett a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

A Momentum Mozgalom már az EP-kampányban világossá tette: képviselői az Európai Parlamentben nem hagyják majd szó nélkül a Fidesz hazugságait. Trócsányi biztosi jelölése kapcsán most be is mutatjuk, mit jelent ez. Mindent megtettünk úgy frakciónkban, mint a Parlamentben,...
Aki Én
@Eriksson: Az véletlenül sem lehet, hogy nem kedvelik a korrupcióban és demokrácia leépítésben serényen közreműködőket?
jesz
Azt mondta az ottani körülményeket ismerő magyar, hogy Trócsányit elmeszelő bizottság nem igazán agysebész IQ bajnokokból áll...hétfőn újra összeülnek szavazni, és az addig tart, amíg egyhangú nem lesz az elmeszelés..utána már csak valahogy le kellene írni az érthető indoklást...na, az lesz még nagy feladat

Nos ez a szopás...
Nessy
@jesz: vagy addig nem mehet haza a bizottság, míg meg nem szavazzák Trócsányit! Hátha a következő három napban eltünik az állami finanszírozás,a hozzáköthető nem éppen demokratikus törvények megalkotásának ténye!
Eriksson
@Aki Én: Hogy nem kedvelnek valakiket, attól még meg lehet, sőt meg kell hallgatni őket.
De nem erről beszéltem.
kereső
"Közölte: csütörtökön beszélt Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság megválasztott elnökével, és abban maradt vele, hogy megvárják, amíg írásba adják a jogi bizottság véleményét, majd ismét konzultálnak."- mondta orbán .

Na erről beszéltem fentebb.
rokker33
Mit vártatok ettől a fideszes szarházitól??Mint egy kazán lemez olyan vastag bőr van a pofáján ezek sose semmit nem szégyelnek sőt inkább támadnak mint a patkányok hisz a fidesz ezt tanítja nekik! Remélem hogy másodjára is pofára esik ez a hulladék! Nem érdemli meg ezt a pozíciót inkább adják oda annak aki alkalmas rá!
namihami
Megijedtek a fegyverkereskedő haverjaitól?
Nem mondom, komoly érvnek néz ki...
Eriksson
@jesz: ma, 09:45 Találó a beírásod:
"A portál több forrásból úgy értesült, hogy a JURI az utóbbi döntést hozta Trócsáyi Lászlóról és a román Rovana Plumbról. Ám úgy tűnik, az EP-elnöknek címzett ajálnást nem tudták a megfelelően írásos formába önteni."

infostart.hu/kulfold/2019/09/27/ujra-targyalni-fognak-trocsanyi-laszlo-biztosi-jeloltsegerol
reagens
Rápirítottak a sok tudósra, hogy nem csak dafke elutasítanak valakit, hanem azt is írják le, miért! Na erre kíváncsi leszek, mert Orbánék kiforgatják őket a zoknijukból, ha nem tudnak valami elfogadhatót összeizzadni!
Lesz itt olyan porhintés, magyarázkodás, hazudozás, hogy öröm lesz látni kínlódni őket! :-)
Aki Én
@reagens: ,,Lesz itt olyan porhintés, magyarázkodás, hazudozás, hogy öröm lesz látni kínlódni őket! :-)"
De hát már most is ez megy orbánék részéről. Hova ez a jövőidő?
reagens
@Aki Én: Ezek a bizottsági nyomik majd előadják még magukat. Orbán megeszi őket reggelire! :-)
Eladott Ország
Napkirálynak képzelik magukat. "A törvény én vagyok." Ez a szerződést csak a fidesz-tempó szerint tisztességes, és nem összeférhetetlen. "Ezek" annyira hozzászoktak már, hogy nekik mindent lehet - no meg annyira féltik a saját koncukat mástól - hogy nem hajlandók osztozkodni. Még a látszatra sem adtak, hogy legalább egy másik, "stróman irodát" bízzanak meg.
Aki Én
@Eriksson: Kiderült, hogy bődületeset hazudott. Mit hallgassanak még? A buta fideszes magyarázkodást, mellébeszélést, terelést, újabb hazudozást...?
Melyik része nem világos? Most akkor elítéljük a hazug emberek, vagy nem? Vagy az csak attól függ kiről van szó?
Húúúbasz...
CsipkeRózsa
@Eriksson: És olyat hallottál már, hogy egy alkalmatlan jelöltről többször szavazzanak, hátha egyszer sikerül?
Nessy
@CsipkeRózsa: Addig kell szavazni, míg el nem fogadják Trócsányit! Addig nem mehetnek haza, és nem kapnak kaját a bizottság tagjai!
CsipkeRózsa
Nem csak az EU kifogásolhatná a minisztereink állami megbízásait. Emlékszem Martonyi János jogi irodája, külügyminisztersége idején, állami megbízást kapott 8 millió Ft értékben. Abból már országos ügy lett, akkor még a magyarországi törvények is szigorúbbak voltak.
Ez volt az első Orbán kormány alatt. A 8 millió Ft azért volt annyi, mert 10 millió alatt lehetett beszámolási kötelezettség nélkül költeni, de miniszternek akkor is tilos volt állami megbízást adni, az már Orbán saját-akarat próbálkozása volt.

Most pedig még az összeghatárok más esetben sincsenek megszabva, a miniszterek pedig azt csinálhatnak, amit akarnak.
kereső
Emlékszik még valaki Kiss Péter lemondására?
justhpeter
@kereső: Ne keverjük ide Kiss Pétert !
Őt nem kapták hazugságon és nem fenyegetett jogi eljárásokkal senkit.
Viszont úriemberként lemondott.
Nos ezután ezek a szarháziak... ?
kereső
@justhpeter: Bocsánat- nem is Kiss Péter volt, hanem Kis Elemér- és Kiss Péter lett az utód.
Medgyessy Péter miniszterelnök pénteken délután rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter azonnali hatállyal lemondott tisztségéről. A kormányfő a miniszter lemondását elfogadta. Hozzátette: mindhárom szerződést időközben felbontották az ügyvédi irodával.
Qqberci
Nem esélyt kellene, hanem egy nagy valagbarúgást...
terlasz
@durbincs: Szia Durbi! De jó hogy itt vagy! ;)
kereső
@durbincs: csürhe az anyukád retkes pichája, te degenerált . Hanyagoljál . Ne szólongass engem, nem vagyok rá vevő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.