A washingtoni kormány azt tervezi, hogy DNS-mintát vesz valamennyi elfogott illegális bevándorlótól – jelentette szerda este több amerikai médium is az igazságügyi minisztérium nevük elhallgatását kérő tisztségviselőire hivatkozva.

Az amerikai kormány azt tervezi, hogy DNS-mintát vesz valamennyi elfogott illegális bevándorlótól

A tervek szerint az igazságügyi tárca munkatársai nemcsak a mostantól érkező illegális bevándorlóktól, hanem a befogadó központokban már őrizetben lévő migránsoktól is DNS-mintát vesznek és az adatokat feltöltik a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) országos bűnügyi adatbázisába.

A tárca tisztségviselői újságíróknak elmondták: az erről szóló szabályozást napokon belül közzéteszik, és a belbiztonsági minisztérium munkatársai meg is kezdhetik a mintavételt a már őrizetben lévő migránsoktól.

Elemzők megjegyzik: amellett, hogy e rendelkezés emberi jogi kérdéseket is felvet, gyakorlati lebonyolítása is gondokat okozhat, hiszen több százezernyi, már letartóztatott migránstól kellene DNS-mintát venni.

Az igazságügyi tárca érvelése szerint a szabályozásra azért van szükség, mert így a kormányzat könnyebben azonosíthatja azokat a bevándorlókat, akik feltételezése szerint a jövőben bűncselekményeket követhetnek el.

A The Wall Street Journal című lap emlékeztetett rá, hogy az amerikai kormányzat az idén nyáron kísérleti jelleggel már bevezette a DNS-mintavételt, mégpedig a családos migránsoknál. Így állapította meg, hogy a gyermekek valóban a szüleikkel érkeztek-e az amerikai határra.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
azösszeskibanévfoglalt
@wpym: ahhoz, h ne legyen ill. bevándorlás, elég lenne a bevándorlási rendszert észszerűsíteni.
a kollektív büntetés meg nem hogy nem szerencsé, hanem rossz! nem szükséges rossz, csak rossz. lásd holokauszt...
de tleg nézd meg az oliver riportot. sokat segít megérteni
wpym
@azösszeskibanévfoglalt: Az endlosung es a tartsuk a hatarainkon kivul tortenet nem ugyanaz.

Kinek mit jelent az esszerusites, ez eleg tag fogalom...
azösszeskibanévfoglalt
@wpym: előbb tudnod kéne, mit is kellene észszerűsíteni :)
wpym
@azösszeskibanévfoglalt: Nem vagyok szakember, emiatt nincsennek melyrehato ismereteim, de a lenyeget vilagosan latom, mindenfele politikai felhangtol mentesen:

Sem az USA-ban, sem Europaban nem jo, ha csupan szolidaris, humanitarius alapon, ellenorizetlenul jonnek es tartozkodnak illegalis bevandorlok.
csak úgy....
azt nem tervezik,hogy mikorra állítják le a nagyhatalmak a migránsprodukciót?
most éppen az erdogán kezdett produkálni,+ pár milliót...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.